Négyszázmillió forintos pályázattal segíti a kormány a nemzetiségi beruházásokat
Négyszázmillió forintos pályázattal segíti a nemzetiségek egy- és kétmillió forint közötti beruházásait a kormányzat - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Pécsen, sajtótájékoztatón. Soltész Miklós a járványhelyzet következményeinek enyhítésére indított országos támogatási programról közölte: a pályázat révén a kabinet a nemzetiségek céljait szolgáló kisebb, 1-2 millió forintos beruházások megvalósulását segíti, munkahelyek megóvását, újak létrehozását is támogatva.Kiemelte: a pályázatban Baranya kiválóan...
Két balesetet is részeg sofőr okozott Baranyában
Két olyan baleset történt az elmúlt héten Baranyában, amelynél a baleset okozóival szemben a helyszínen alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. Baranya megye közútjain a múlt héten 36 közlekedési baleset történt, amelyből 11 személyi sérüléssel járt, és 25 anyagi káros volt. A hat könnyű és öt súlyos sérüléssel járó balesetben összesen 11-en sérültek meg, hat személy könnyebben, míg öt súlyosan.Ebben az évben már 24 alkalommal okozott sérüléssel járó balesetet olyan járművezető, akinél felmerült az ittasság gyanúja. Ezekből a balesetekből 11 súlyos...Újabb pécsi klinikákon újult meg a WiFi-hálózat
Az elmúlt hónapok során a Pécsi Tudományegyetem saját forrás bevonásával tovább fejlesztette a Klinikai Központ WiFi hálózatát. A fejlesztés révén további két telephelyen újult meg teljesen a vezeték nélküli hálózat, amely így nem csak az orvos- és ápolási szakma munkáját fogja megkönnyíteni, de a betegek is térítésmentesen vehetik igénybe a szolgáltatást. Az Édesanyák útján a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika régi és új épülettömbjében, valamint a Munkácsy Mihály utcában, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika és az Urológiai Klinika épületében...
Baranyában is elindult a...
Országszerte mintegy 21 ezer, ezen belül Baranyában 900 diák nyári munkavállalását támogatja az Innovációs és Technológiai...
Idén online lesz a...
A koronavírus-járvány miatt idén online formában tartják meg a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a magyar kulturális örökség témája...
Bejelentés előtt: nemcsak a...
Lapunk információi szerint a Szekó család egyik tagja is megméretteti magát a szeptemberi időközi választáson. További...
Oszlopnak ütközött egy autó...
Az esethez a város hivatásos tűzoltóit is riasztották. Oszlopnak csapódott Pécsen, a Tüskésréti úton egy...
A magas halálozási arány...
Az akut hasnyálmirigygyulladás, az agyérkatasztrófa, illetve a szívinfarktus és hirtelen szívhalál kezelése kapcsán fog össze...
Ennyi volt: feloszlatta...
Egyhangú döntéssel feloszlatta önmagát hétfői ülésén a mohácsi képviselő-testület. A Fidesz által kezdeményezett indítványról...
Csaknem kétezer hektáron irtják a szúnyogokat Baranyában
Országszerte négyszázhatvan településen folytatódik a héten a szúnyoggyérítés - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője hétfőn az MTI-vel. Baranyában csaknem kétezer hektáros területen végeznek földi kémiai beavatkozást. Dóka Imre közleménye szerint a héten Baranya és Somogy megyében, kiemelten a Dráva menti településeken, a Duna mentén a mosonmagyaróvári, a győri, a dunaújvárosi és a szekszárdi régióban, a Tisza-tó településein, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú, Csongrád-Csanád és Békés megye számos településén irtják a...
Ma dönthetnek a mohácsi képviselő-testület feloszlatásáról
A hétfőn délelőtt tíz órakor kezdődő ülés napirendjén szerepel az az indítvány is, amely a képviselő-testület feloszlatását kezdeményezi. Amint arról hírt adtunk, négy fidszes képviselő kezdeményezte a mohácsi képviselő-testület összehívását, amire hétfőn, azaz ma kerül sor. Az ülés egyik napirendi pontja a testület feloszlatása lesz, ami azt jelenti, hogy időközi voksolás következhet Mohácson, amelyen polgármestert és képviselőket is választanak. Mivel a kormánypártok képviselői vannak többségben, az ülésen minden bizonnyal meg is szavazzák majd a testület...
Pécsett és Mohácson is az ügyfelek igényeihez igazították a kormányablakok nyitvatartását
A hatékony és gyors ügyintézés biztosítása érdekében a kormányhivatal a Miniszterelnökséggel együttműködve felülvizsgálta a megyei kormányablakok nyitvatartási idejét, és - figyelembe véve az elmúlt évek tapasztalatait, az ügyfélforgalmi adatokat és a helyi sajátosságokat - új, az állampolgárok számára kedvezőbb ügyfélfogadási rendet határozott meg. A kormányablakok nyitvatartási idejének módosítását alapos vizsgálat előzte meg. A kormányhivatalok az ügyfelek igényeinek szem előtt tartásával, valamint a korábbi ügyfélforgalmi adatok alapján alakították ki az új...
Előre szólnak: itt...
A NAV baranyai munkatársai a héten hétfőn Szentlőrincen, a vendéglátóhelyeken, kedden Villányban, a szőlőbor-termelőknél,...
Két napon át dugók várhatók...
A Biokom tájékoztatása szerint hétfő reggeltőll szegélyjavítási munkálatokat végeznek a Tüzér utcai felüljáró Kertváros felőli...
Pécsi buszpályaudvaron...
A rendőrök pár órán belül elfogták azt a 19 éves helyi férfit, aki kirabolt egy másik férfit Pécsett. ...
Ezeken a helyeken adhatunk...
Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a vért adni szándékozókat a héten Baranyában: Magyaregregy, Arnold Ház...
Lángra kapott egy családi...
Három vízsugárral oltották el a tűzoltók a lángokat. Leégett egy ötven négyzetméteres vályogház tetőszerkezete Belvárdgyulán,...
A pécsi történész,...
Igazán ritkaságnak számít, ha Mark Spitz valahol mellékszereplő. A kilencszeres olimpiai bajnok amerikai úszó rendszeresen az...
Lélekben gazdagodtak a máriagyűdi találkozón
Élményekben, találkozásokban és örömteli csendben gazdag két napon vannak túl a 38. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó résztvevői - olvasható a Pécsi Egyházmegye honlapján. A hétvégén több műhelyfoglalkozáson, előadáson vettek részt, míg szombaton este Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó szentmiséjén ünnepeltek együtt.[#video:3550]A találkozó második napja reggel zenés ráhangolódással kezdődött, majd kiscsoportos- és műhelyfoglalkozásokkal, és Orosz István atya előadásával folytatódott, végül szentmisével és a kiengesztelődési esttel zárult.
Autó és motor ütközött a Móra Ferenc utcában
A tűzoltók felitatták az úttestre került szennyeződést.Motorkerékpárossal ütközött össze egy személyautó Pécsen, a Móra Ferenc utcában, a Lőtér utca közelében - számolt be a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.A városi hivatásos tűzoltók megszüntették a motor üzemanyagának szivárgását, felitatták az úttestre került szennyeződést. Képünk illusztráció.
Ugrott a biznisz, elkapták a vajszlói drogdílert
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a vajszlói férfinak az ügyében, akinek a gépkocsijában, illetve a lakásán több mint három kilogramm kábítószert találtak.Kábítószer-kereskedelem elkövetése miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 40 éves vajszlói férfi ellen - számolt be a police.hu oldal. A személygépkocsival közlekedő férfit tavaly októberben igazoltatták a rendőrök Vajszló belterületén. A gépkocsi átvizsgálása során a csomagtartóban bruttó 464 gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak, majd foglaltak le a rendőrök. A férfival szemben alkalmazott...
A rovat további témái
- Lángok csaptak fel egy komlói lakóházban
- Összebalhézott két baranyai társaság, lövés is dördült
- Baranyán is áthalad az egyik humanitárius folyosó
- Csendes Isten a hangos világban - Elkezdődött a Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó
- Megnyitották a Hullámfüdő uszodáját is
- Csaknem hatmilliárd forintból épül új, országos közforgalmú kikötő Mohácson
« Előző
8559 | 8586 | 8613 | 8640 | 8667 | 8694 | 8721 | 8748 | 8775 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Egyhetes rendőrségi razzia kezdődik...
- Így kezdődött a Mohácsi TE története:...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Már a Föld felé tartanak az év...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Jó, ha tudjuk: így etessük télen az...
- Új elektromos buszok érkeznek egy...
- A pedagógusokat köszöntötték...
- Újabb elfogások: futószalagon...

