Összeverte majsi ismerősét egy pécsi férfi
A rendőrök elfogták, majd őrizetbe vették azt a pécsi férfit, aki ismerősét bántalmazta. A rendőrségre hétfőn 23 óra 6 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Pécsett, a Fischer Béla utcában az egyik ház udvarán fekszik egy férfi, és vérzik a feje. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a sérült személy egy 30 éves majsi férfi, majd értesítették a mentőket. A sérültet kórházba szállították, ahol megállapították, hogy életveszélyes koponyasérülést szenvedett. A sértett a rendőröknek elmondta, hogy azért sérült meg, mert egyik ismerőse bántalmazta. A...
Jön a Bőköz Fesztivál: száznál is több programmal várják az érdeklődőket az Ormánságban
Négy ormánsági falu (Kémes, Szaporca, Tésenfa és Drávacsehi) 37 helyszínén száznál is több ingyenes zenei, irodalmi, színházi, képző- és népművészeti programmal várja a látogatókat szeptember 3. és 6. között az V. Bőköz Fesztivál. Az ország egyik legelhagyatottabb térsége az Ormánság, amely, noha egészen különleges tájegység, számos gazdasági, demográfiai és egyéb problémával küzd. Az elmúlt öt-hat esztendőben azonban a térség kezd magára találni, újjáéledni, ehhez hozzájárul a mostanában tapasztalható kulturális önazonosságra ébredés - mondta el a Bőköz Fesztivál...
Aknába zuhant kiskutyát mentettek ki a siklósi tűzoltók
Kedden délelőtt érkezett a riasztás egy aknába zuhant kiskutyáról, amelynek a segítségére a siklósi tűzoltók siettek. A Vajda téren egy 8 hetes kiskutya a nagyjából négy méter mély, szűk keresztmetszetű aknába zuhant. A Siklósi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság egysége kéziszerszámokkal felfeszítette az akna fedelét, majd egy tűzoltó az aknából felhozta a kiskutyát és sértetlenül átadta a gazdájának. Az aknát kordonszalaggal körbekerítették, majd ezt követően a városgondnokság gondoskodik aknafedél helyreállításáról.
Tizenegyen sérültek meg a...
Baranya megye útjain 2020. július 6-a és 12-e között összesen 37 közlekedési baleset történt, ezek közül 26 anyagi káros volt,...
Brutális szökőkutat...
Méretes, öt-hat méter magas vízoszlop tört fel szerdán 11 óra után Pécsen a Szilva utca sarkán, ahol egy autó letarolt egy...
Gyerekek vertek össze egy...
A 14 és 15 éves pécsi fiúkat elfogták a rendőrök. Egy férfi arról tett bejelentést kedden 22 óra körül, hogy egy pécsi...
Lángol a tarló...
Frissítve: Az egységek öt vízsugárral előbb körülhatárolták a tüzet, majd eloltották a lángokat. A munkálatokat erőgép is...
Két csoportban érkezett...
Magukat indiai és pakisztáni állampolgárnak mondó határsértőket fogtak el a rendőrök Baranyában. Kedden 20 óra 10 perckor...
Karácsony: Cserdi...
Bogdán László, Cserdi polgármestere mindannyiunk közös terheit cipelte: a szegénységet, a kirekesztést, a jövőtlenséget, a...
Titokzatos telefonhívást kapott halála előtt Bogdán László, Cserdi polgármestere
A cigány közéletben szereplő és hangadónak számító forrásaink szerint Bogdán László az öngyilkosságát megelőző órákban titokzatos telefonhívást kapott. Informátoraink megerősítették, hogy délután fél háromkor félrevonulva telefonon beszélt valakivel, majd szó nélkül távozott a cserdi hivatalból. Többen úgy sejtik, hogy egy ismert televíziós riporternővel való kapcsolatának kudarca áll a tragikus öngyilkosság hátterében, olvasható a hirado.hu-n . Hétfőn délután és kora este sok helyi, a zöldség-gyümölcs feldolgozóüzemben dolgozó munkás kereste, a polgárőrség egész...
Nyoma veszett egy férfinek Pécsváradon, riasztották a rendőröket
Kutyasétáltatás közben tűnt el egy férfi Pécsváradon, a rendőrök három órán belül megtalálták. Eltűnt személyről érkezett bejelentés hétfőn 21 óra 48 perckor a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. A bejelentő elmondta, hogy 43 éves fia - aki térben és időben nehezen tájékozódik - a pécsváradi telkükről 19 óra körül kutyát sétáltatni indult, azonban nem tért haza, és életjelet sem ad magáról. A Komlói Rendőrkapitányság munkatársai azonnal megkezdték a férfi keresését, amelyhez civil segítők is csatlakoztak. A rendőrök július...
Elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere
Életének 47. évében, keddre virradó éjszaka meghalt Bogdán László, Cserdi polgármestere. Lapunk érdeklődésére több forrás is megerősítette a szomorú hírt, mely szerint tragikus körülmények között keddre virradó éjjel meghalt Bogdán László. Az országosan is ismert politikus-polgármestere 2006 óta állt a falu élén.Bogdán László 47 évet élt. FRISSÍTVE: Papp Gizella, a Bicsérdi Közös Önkormányzati Hivatal bodai kirendeltségének munkatársa a Magyar Távirati Irodának nyilatkozva elmondta, kedd reggel értesültek a polgármester haláláról, de további részleteket a...
Pécs felett is felragyott...
Majdnem ötezer év után ismét a Nap felé közeledik a NEOWISE-üstökös, amely a nyár végéig kis távcsővel vagy akár szabad...
Járókelő kezéből kapott ki...
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki kikapta egy járókelő kezéből a pénztárcát Pécsett. ...
KRESZ-napot tartottak a...
A megelőzési szakemberek segítségével a gyalogos és a kerékpáros közlekedés szabályaival ismerkedhettek meg a gyerekek Komlón...
Átadták a horvátoknak a...
A magyar rendőrök átadták a horvát hatóságoknak a korábban Lapáncsa térségében elfogott migránsokat. Amint...
Nem marad el, csak pár...
A járványügyi helyzet miatt számos várt, jól megszokott rendezvényt töröltek Mohácson is, a Sokac Babfőző Fesztivál azonban...
Hárman támadtak egy férfire...
Kölcsönös bántalmazással rendezte a vitát négy fiatal Pécsett. A rendőrök szombaton 4 óra körül verekedésen értek...
Strandra mennek a héten a NAV baranyai revizorai
A NAV baranyai munkatársai hétfőn, szerdán és csütörtökön a megyében található strandokon ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, valamint a foglalkoztatottak bejelentését. A hivatal munkatársai továbbra is ellenőrzik a dolgozók foglalkoztatását a megye építkezésein.
Migránsokat fogtak el éjszaka Baranyában
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hét migráns Lapáncsa térségében. A rendőrök hétfőn 0 óra 45 perckor hét illegális migránst tartóztattak fel Lapáncsa térségében. Az elfogott férfiak szír állampolgároknak vallották magukat. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.Velük szemben az intézkedések folyamatban vannak.
Ezeken a helyeken adhatunk vért a megyében - Segítsünk!
Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a vért adni szándékozókat a héten Baranyában: Villány, Művelődési Ház (Baross Gábor u. 11.) július 13. 9:00 -12:00Komló, Városgondnokság (Kossuth Lajos u.19.) július 14. 9:00 - 11:00Liget, Művelődési Ház (József Attila u. 9.) július 16. 9:00 -11:00Pécs, Szivárvány Gyermekház (dr. Veress Endre u. 6.) július 16. 11:00 - 15:00Szigetvár, Zrínyi tér sátor (rossz idő esetén Vigadó- József Attila u. 7-9.) július 17. 16:00 - 20:00Baranyahídvég, Közösségi Ház (Szabadság u. 21.) július 18. 9:00 -12:00 Állandó véradási lehetőségek:...
A rovat további témái
« Előző
8505 | 8532 | 8559 | 8586 | 8613 | 8640 | 8667 | 8694 | 8721 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Egyhetes rendőrségi razzia kezdődik...
- Így kezdődött a Mohácsi TE története:...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Már a Föld felé tartanak az év...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Jó, ha tudjuk: így etessük télen az...
- Új elektromos buszok érkeznek egy...
- A pedagógusokat köszöntötték...
- Újabb elfogások: futószalagon...

