Szobrot avattak Méhes Károly professzor tiszteletére
Ünnepélyes keretek között avatták fel Prof. Dr. Méhes Károly szobrát a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Gyermekgyógyászati Klinika előkertjében pénteken. Prof. Dr. Méhes Károly (1936-2007) a magyar gyermekgyógyászat és orvosi genetika meghatározó alakja, a Pécsi Orvostudományi Egyetem, majd a Pécsi Tudományegyetem kiemelkedő professzora és a gyermekgyógyászati klinika igazgatója volt. Munkásságában a veleszületett rendellenességek korai felismerésével és a klinikai genetikával foglalkozott. Tudományos munkássága elismeréseként 1990-ben a Magyar...
Az agy betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a PTE-n
Lezárult az a kutatási program, amelynek keretében huszonöt kutatócsoport száz szakembere vizsgálta az agy működését és betegségeit a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel csütörtökön. A PTE közleményében azt írták, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Tématerületi Kiválósági Programja 1,5 milliárd forintos keretéből tudományokon átívelve végezhették a szakemberek az emberi agy működését, betegségeit érintő kutatásaikat.Dóczi Tamást, a PTE idegsebész professzorát, a projekt vezetőjét idézve az...
ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi Tudományegyetemen
A Neumann János Számítógéptudományi Társasággal (NJSZT) való együttműködés eredményeként ICDL vizs-gaközpont kezdte meg működését április 1-jétől a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán (PTE MIK). Az ICDL (International Computer Driving Licence) egy nemzetközileg elismert digitális kompetencia-tanúsítási rendszer, a világ több mint 100 országában működik, és széles körben elfogadott az oktatásban, valamint a munkaerőpiacon is. A PTE MIK-en most létrejött ICDL vizsgaközpont tanfolyamokat is hirdet az érdeklődők számára, ezzel új lehetőséget teremt arra, hogy a...
Fesztiválbérletet is...
A korábbi évekhez hasonlóan idén tavasszal is zajlik a felsőoktatási véradó hetek programsorozat, május 16-ig országszerte...
Új, modern...
Csütörtökön adták át a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Gyermekgyógyászati Klinikáján azt az új, korszerű...
Megújul a pécsi egyetem...
A héten kezdődnek azok a felújítási munkálatok Pécsett, a Pécsi Tudományegyetem Ifjúság úti campusánál, amelynek keretében az...
Több mint tizennyolcezren...
A 2026. évi általános felvételi eljárás jelentkezési számai is jól mutatják, hogy továbbra is nagy az érdeklődés Magyarország...
Bioreaktort, robotsebészeti...
Konzolos robotsebészeti rendszert, élő sejtek és szövetek tenyésztésére alkalmas bioreaktort szereztek be, épületeket...
Elköltözött a Klinikai...
A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának Onkohematológia Osztálya 2026. márciusában a József...
Új játszóhelyekkel gazdagodott a pécsi gyerekklinika
Egy teljeskörűen felújított beltéri játszószobát, valamint egy új kültéri játszóteret adtak át a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központ (KK) Gyermekgyógyászati Klinikán - közölte a felsőoktatási intézmény. A PTE közleményében emlékeztettek, a klinika évtizedek óta kiemelt figyelmet fordít a gyerekek életkorának, lelki állapotának és egyéni szükségleteinek megfelelő környezet megteremtésére, s az új közösségi terek ezt a szemléletet erősítik.Az épületen belül egy korábban más célra használt helyiséget alakítottak modern, klimatizált, gyermekbarát...
PTE: közösségi adatgyűjtés indul akadálymentesítésre Pécsen
Együttműködést indít a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a People First Közhasznú Egyesület annak érdekében, hogy az egyetemi akadálymentesítési törekvések felhasználói tapasztalatokkal egészüljenek ki - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel. Közleményükben azt írták: az együttműködés célja, hogy az akadálymentesítés ne csupán intézményi feladat, hanem egy olyan ügy legyen, amelybe az egyetemi polgárok is aktívan bekapcsolódhatnak.Az egyetemi terekhez kapcsolódó útvonalakat, közlekedési pontokat és a közterületek akadálymentesítési kérdéseit is érintő...
Vadászok adományoztak különleges készüléket a gyermekklinikának
A mellkasi folyadékgyülem és légmell kezelésében alkalmazható különleges szívókészülékhez jutott hozzá a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Gyermekgyógyászati Klinika az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. (OJV) adományából - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény. A PTE közleményében azt írta: a korszerű eszköz a betegek biztonságosabb és komfortosabb ellátásához járul hozzá.Az eszközt mellkasi folyadékgyülem vagy légmell esetén alkalmazzák: ilyenkor a beteg mellkasába egy vékony szívócsövet helyeznek, amelyet a készülékhez...
Már nem kötelező a maszk...
Minden bizonnyal az influenzaszerű megbetegedések számának csökkenésére, a járványügyi helyzet javulására tekintettel...
Áttörést hozhatnak a pécsi...
Biztató kutatások zajlanak a meddőség háttere, a mesterséges megtermékenyítési eljárások hatékonyságának növelésének terén a...
Ultramodern képalkotó...
A korszerű orvosi diagnosztika egyik meghatározó pillére a képalkotás. A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK)...
A Fogtündér ismét várja a...
2026 tavaszán február 26-án és március 26-án szervezik meg a FOGTÜNDÉR szűrőnapokat a PTE KK Fogászati és Szájsebészeti...
Vasárnap éjfélig lehet...
Vasárnap éjfélkor zárul az egyetemi jelentkezés - hívta fel a figyelmet Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős...
Átvette megbízólevelét dr....
A Sándor-palota falai között ünnepélyes keretek között vette át rektori kinevezését csütörtökön dr. Fábián Adrián, a Pécsi...
Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték Magyarországon az első keresztdonációs vesetranszplantációkat
Új mérföldkőnek tekinthető a magyar szervátültetésben, hogy a napokban elvégezték az első keresztdonációs vesetranszplantációkat hazánkban. Az élődonoros vesecsereprogram keretében két hölgy kapott új vesét a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Sebészeti Klinikán, és ezzel lehetőséget egy jobb minőségű életre. Külön érdekesség, hogy a szervadományozó mindkét esetben a másik pár férfi tagja volt. A keresztdonáció egy lehetőség azoknak a vesetranszplantációra szoruló betegeknek, akiknek van élő donoruk, azonban a donor és recipiens között direkt módon...
Jelentős gyógyszerfejlesztési program zárult a Pécsi Tudományegyetemen
Szabadalmi bejelentések és publikációk mellett új terápiás eljárások kifejlesztését szolgáló eredményeket is hozott a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vezetésével négy éven át zajló gyógyszerfejlesztési program - tájékoztatta a baranyai felsőoktatási intézmény kedden az MTI-t. Az 1,2 milliárd forintból végrehajtott programban több mint száz kutató vett részt. A PTE közleménye szerint a gyógyszerfejlesztési kutatás középpontjában az emberi sejt energiatermelésért felelős egységének, a mitokondriumnak a kutatása, működésének feltárása állt.A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési...
Már önkénteseken is tesztelték a pécsi orvoskaron fejlesztett fájdalomcsillapítót
Dr. Helyes Zsuzsannának, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet egyetemi tanárának sikeres pályázata nyomán folytatódott annak az új hatásmechanizmusú, innovatív fájdalomcsillapító gyógyszerjelöltnek a fejlesztése, amit közel tizenöt éve kutatnak budapesti gyógyszerkémikus kollégáikkal. A preklinikai vizsgálatok során a molekula számos fájdalommodellben hatásosnak bizonyult, távlatot nyitva a krónikus idegi fájdalmakkal küzdő betegek gyógyításában. A klinikai vizsgálatok több lépésben haladnak előre, jelenleg az...
A rovat további témái
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke
- Magyarországon először alkalmaztak új típusú felszívódó érhálót Pécsen
- Forradalmi műtét a PTE Klinikai Központjában: tökéletesen hall a siketen született kislány!
- Első jelentkezőit várja a PTE Művészeti Karának most induló fotográfus művész képzése
- Magyarországon az első, a világon a 29. legzöldebb egyetem a PTE
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt fejlesztettek magyar kutatók a PTE részvételével
0 | 27 | 54 | 81 | 108 | 135 | 162 | 189 | 216 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Népviseletben járultak elsőáldozáshoz...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- A mélybe zuhant a víztoronyról és...
- Mire is emlékezünk pünkösd ünnepén, a...
- Gólyaszámlálásra várják az...
- Egyre több kalauzt, buszsofőrt...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Orbán Viktor: árad az erőszak,...
- Akár strandra is mehetünk már szombaton
- Megnyugodhatnak a kismamák:...

