Díjjal ismerték el a mohácsi selyemgyár helyreállítását
A Műemléki Világnaphoz kötődő ünnepélyes rendezvényen, április végén adták át az idei ICOMOS-díjakat a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében, Budapesten. Az idei év díjazottjai között van az egykori mohácsi selyemgyár helyreállított épülete is. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága, a műemlékvédelem legnagyobb nemzetközi civil szervezetének magyar tagjaként 2022-ben négy kiemelkedő színvonalú (köztük egy határon túli) műemléki felújítást díjazott, melyek közül az egyik ICOMOS-díjat a mohácsi egykori Selyemgyár - jelenleg Selyemgyár Kulturális Negyed -...
Hetvenezer helyett hétezret fizetett a porcelánért
A rendőrök kifosztás miatt indítottak büntetőeljárást egy 59 éves pécsi férfi ellen. Egy idős pécsi asszony tett bejelentést a rendőrségre kedden 18 óra 42 perckor arról, hogy percekkel korábban beengedett a lakásába egy ismeretlen férfit, aki átverte. A sértett a helyszínre érkező rendőröknek elmondta, hogy a házaló férfi porcelán vásárlás ürügyén ment be hozzá. Megegyeztek egy 70 000 forintos vételárban, azonban a férfi távozása után észrevette, hogy csak 7000 forintot kapott az eladott porcelánért. A rendőrök pár órán belül beazonosították a feltételezett...
Pirosba borul a pécsi tv-torony Flórián nap alkalmából
Május 4-e a tűzoltók számára régóta hivatalos ünnepnap, hiszen tűzoltó elődeink és a „tüzes mesterségek" képviselői hosszú ideje védőszentjükként tisztelték Szent Flóriánt a „tűz katonáját". Flórián életével, tetteivel példaképpé, jelképpé vált, szentté avatták emberségéért, másokért való tenni akarásáért, hősies bátorságáért. A tűzoltók az ő szellemében, az ő eszméjét követve teszik nap, mint nap, amit az emberség, a tisztesség, a becsület ma is megkövetel. Elsőként szállnak szembe tűzzel, vízzel, a természeti erőkkel, kockáztatva az...
Milyen lakásra futja 25...
Az utóbbi években látott lakásdrágulás és az ingatlanpiaci „dominóhatás" is közrejátszik abban, hogy az országos...
Unokázós csalók ellen...
A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt négy férfi és egy nő ellen, akik 2020 nyarán Pécsett két idős hölgy sérelmére elkövetett...
Baranyai tűzoltókat is...
Szent Flórián, „Isten tűzoltója", a tűzoltók és a tüzes mesterségek - a kéményseprők, a pékek, a serfőzők, a...
Halálos áldozata is volt a...
Baranya megye közútjain az elmúlt héten összesen 72 közlekedési baleset történt, amelyből 56 anyagi káros volt, 16 pedig...
Csaknem négyezer végzős...
Baranya megyében idén tavasszal 41 vizsgahelyszínen összesen 3735 érettségiző fog számot adni tudásáról. A most kezdődő...
Korlátozás nélkül be lehet...
Horvátországban május 1-jétől megszűnt minden beutazásra vonatkozó járványügyi korlátozás - közölte a horvát...
Elhunyt dr. Koltai Dénes, a Pécsi Tudományegyetem professzora
Életének 75. évében, türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt Dr. Koltai Dénes, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának emeritus professzora, közölte a Pécsi Koltai Dénes 1947-ben született Pécsen. A Pécsi Tanárképző Főiskolán szerzett földrajz-rajz szakos általános iskolai tanári diplomát. Ezt követően a Mecseki Szénbánya Művelődési házának népművelője, majd igazgatója lett. 1976-ban pedagógia szakon szerez oklevelet, majd három évvel később bölcsészdoktori címet az ELTE Bölcsészettudományi Karán.1987-től a...
A járvány kezdete óta már több, mint 80 ezren fertőződtek meg Baranyában
Az elmúlt három napban országszerte 2183 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a koronavírus-járvány kezdete óta 1 903 200-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 65, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 46 266-ra emelkedett - közölte a hétvégi összesített adatokat a koronavirus.gov.hu hétfőn. A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma 1 808 061, az aktív fertőzötteké 48 873. Kórházban 1310 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 40-en vannak lélegeztetőgépen. Baranya megyében a járvány kezdete óta már több mint 80 ezren...
Kényszergyógykezelésre küldhetik a mohácsi késes támadást elkövető nőt - Videó!
A Mohácsi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat, mely vádiratában a vádlott kényszergyógykezelésére tett indítványt tekintettel arra, hogy az elkövető elmeállapota miatt nem büntethető. A mohácsi nő az elkövetés időszakában, illetve azt megelőzően gyakran fogyasztott alkoholt és kábítószert.A nő 2021 áprilisában Mohácson bement egy panzióba, ahol magához vett többek között egy asztalon elhelyezett mobiltelefont, amivel később élőben közvetített a menekülését. Íme, a videó (a rajta szereplő személyek arcát kitakartuk, hangjukat...
Itt adhatunk vért a héten...
A héten a következő helyszíneken és időpontokban várják a véradókat Baranya megyében: Palotabozsok, Művelődési Ház...
Autóval ütközött és meghalt...
Balesetben meghalt egy motoros a 6-os főúton Mecseknádasdnál vasárnap délután - közölte a rendőrség a honlapján. ...
Mit tegyünk, ha árvának...
Ahogy haladunk előre a tavaszban, a madarak fiókái is közelednek az önálló élethez, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság...
Kedden Mohácson, szerdán...
A NAV baranyai munkatársai jövő hétfőn Komlón, a mobiltelefonboltokban, kedden Mohácson, a Pécsi úti üzletekben, csütörtökön...
A kapu távirányítóját is...
A pécsi nyomozók befejezték a vizsgálatot annak a párnak az ügyben, akik egy kozármislenyi panzióból loptak. ...
Hogyan változtak az...
Hogyan változtak az eladó ingatlanok átlagos kínálati árai 2021 januárjához képest Mohácson és Baranyában? Lapunk számára az...
Baranya megyei rendőrök munkáját ismerték el
Több baranyai rendőr is jutalomban részesült - számolt be a police.hu oldal. Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere Szent György napja alkalmából rendőrségi főtanácsos címet adományozott Szlaukó Tibor rendőr alezredesnek, a főkapitányság határrendészeti szolgálat szolgálat-vezetőjének részére. Továbbá dr. Böröcz Károly rendőr alezredesnek, a Pécsi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetőjének, és Vaszlavik Krisztián rendőr zászlósnak, a Siklósi Rendőrkapitányság határrendészeti szakértőjének rendőrségi tanácsosi címet adományozott.Dr. Balogh János rendőr...
Pótlóbuszok viszik az utasokat Dombóvár és Pécs között az IC-k helyett
Pályakarbantartási munkák miatt módosul a menetrend a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon május 22-ig - közölte a Mávinform. Azt írták: az InterCityk helyett Dombóvár és Pécs, a személyvonatok helyett Dombóvár és Szentlőrinc között pótlóbuszok viszik az utasokat. A pályafelújításhoz igazodva változik a menetrend a Dombóvár-Gyékényes, a Pusztaszabolcs-Dunaújváros, a Dunaújváros-Rétszilas, a Székesfehérvár-Sárbogárd, a Sárbogárd-Bátaszék, a Dombóvár-Komló, a Dombóvár-Bátaszék, a Nagykanizsa-Pécs, a Szentlőrinc-Sellye, a Pécs-Villány-Magyarbóly és a Villány-Mohács...
Személyautó és kisteherautó ütközött össze a 6-os főúton
Kisteherautóval ütközött egy személyautó a 6-os főút 187-es kilométere közelében, Pécs térségében, a hosszúhetényi elágazásnál. A helyszínre a mentők és a tűzoltók is megérkeztek. A balesetben az elsődleges információk szerint egy ember szenvedett sérülést. Az érintett szakaszon forgalmi akadályra kell számítani.
A rovat további témái
- Élete végéig börtönben maradhat a mohácsi anyagyilkos
- Május 6-ig lehet nevezni a „Mohács 500” rajzpályázatra
- Michelisz Norbert a versenysport világába kalauzol
- Rátámadt az alkalmazottakra egy tolvaj Komlón
- Már a levegőből is ellenőrzik a közlekedőket a rendőrök Baranyában - Videó!
- Méltatlansági eljárás is indult a rablásokkal gyanúsított rendőr ellen
« Előző
5265 | 5292 | 5319 | 5346 | 5373 | 5400 | 5427 | 5454 | 5481 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Pécsen és Mohácson is megfordult...
- Befejeződött Mohácson 657 milliós...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- A mohácsi fiatal, Laczkó Martin a...

