Mobilházzal verte át gyanútlan vevőjét a siklósi csaló
A pécsi rendőrök befejezték a vizsgálatot a pénzmosással gyanúsítható férfi ügyében - számolt be a police.hu oldal. Pénzmosás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 33 éves siklósi férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi tavaly nyár elején az egyik internetes oldalon meghirdetett egy mobilházat eladásra, amelyre jelentkezett is egy vevő. A megállapodás után a vevő két részletben összesen hárommillió forintot utalt át a férfi által megadott számlaszámra, azonban a mobilházat nem kapta meg. A vételár kifizetését követően a sértettet hol telefonon, hol e-mailben...
Újabb esőkre, zivatarokra számíthatunk szombaton
Többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, majd szombat délutántól már határozottabban szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Miközben a gyengébb csapadéksáv északkeletről is levonul, délnyugat, dél felől egyre több zápor, zivatar képződik, amelyeket lokálisan jelentős mennyiségű csapadék, jégeső, valamint erős vagy viharos szél is kísérhet. Éjszaka a csapadéktevékenység a keleti és északi tájakra korlátozódik, majd szombat reggel, délelőtt ott is megszűnik, és napközben már csak elvétve fordulhat elő záporeső. A keleti, északkeleti szelet helyenként élénk...
Két házba is ellátogatott ugyanaz a betörő Siklóson
A siklósi rendőrök az eltulajdonított értékeket a feltételezett elkövető lakóhelyén megtalálták, majd visszaadták azokat a sértetteknek. Gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök csütörtökön egy 41 éves kisharsányi férfit, aki április 17-e és 20-a között két siklósi ingatlanba is betört. A gyanú szerint a férfi az egyik ingatlanból különböző méhészeti munkaeszközöket - többek között takaróponyvákat, kesztyűket, overált és kámzsát - tulajdonított el. Egy melléképületből pedig egy asztali körfűrészt, majd a mellette lévő füves területről egy kézikocsit is elvitt. A...
Százmilliókból...
Befejeződött a Városi Sportcsarnok mintegy 240 millió forintból megvalósított energetikai korszerűsítése....
Mohácson kapcsoltak le egy...
A rendőrök Mohács térségében fogták el az embercsempészt és a két migránst. A Baranya megyei határszakaszon...
Tizennyolc migránst fogtak...
A határsértőket feltartóztatták és visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz a rendőrök. A...
Mutatjuk, hány új...
Országszerte 2047, Baranya megyében 119 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a koronavírus-járvány kezdete óta 1 890 953-ra nőtt az...
Zivatarok miatt...
Több hullámban csapadék érkezik pénteken, zivatarveszély miatt az ország nagy részére figyelmeztetést is kiadtak. A hétvége...
Mohácsi drogdílerre csaptak...
A bajai rendőrök elfogtak egy 52 éves mohácsi férfit bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt, aki...
Maxim Vengerov közreműködésével ad koncertet a PFZ
Maxim Vengerov világhírű orosz-izraeli hegedűművész közreműködésével lép fel a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) Pécsen és Miskolcon szombaton, illetve vasárnap - tájékoztatta az együttes az MTI-t. A PFZ közleményében azt írták, hogy a művész a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek országos programjainak keretében vendégszerepel a baranyai és a borsodi megyeszékhelyen, a pécsi Kodály Központban, illetve a miskolci Művészetek Házában.Közölték: a műsor Antonín Dvorák sziporkázó, erőtől és dallamoktól duzzadó Karnevál-nyitányával indul, majd Szergej Prokofjev I....
Három ittas sofőrt kapcsoltak le Baranyában húsvétkor
Az elmúlt héten összesen 18-an sérültek meg közúti közlekedési balesetben. Baranya megye közútjain április 11-e és 17-e között összesen 37 közlekedési baleset történt, amelyből hat személyi sérüléssel járt. A sérüléses balesetekben nyolcan súlyosan, tízen pedig könnyebben megsérültek. A személyi sérüléses balesetek egyik fő oka a gyorshajtás volt, de történt baleset elsőbbség meg nem adása miatt is.Egy személygépkocsi közlekedett április 16-án este Pécsett, a Hegedüs János utcában, amikor a gépjárművet vezető fiatalember a sebességét vélhetően nem az időjárási és...
Elítélték a komlói társasházak rémét
Első fokon három év tíz hónap börtönbüntetést szabott ki a Komlói Járásbíróság egy helyi nőre, aki társasházak közös képviselőjeként több mint 200 millió forintos kárt okozott 59 társasháznak öt év alatt. A Pécsi Törvényszék csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, hogy a nő 2012 januárjától 2017 áprilisáig látta el az érintett komlói társasházak vagyonkezelői kötelezettségeit, rendelkezett a bankszámlák és házipénztárak felett.A társasházak számláiról rendszeresen saját céljaira vett fel készpénzt, de előfordult, hogy jogosulatlan...
Csaknem kétszáz új...
Országszerte 3041, Baranyában 198 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a koronavírus-járvány kezdete óta 1 888 906-ra nőtt az...
A biztonsági őrt is...
A Mohácsi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt vádat emelt egy mohácsi férfiellen, aki egy áruházból csokoládét...
Baranyában is durván...
Az álláshirdetések száma 66 százalékkal nőtt a Profession.hu első negyedéves jelentése szerint. Az...
Megvan a baranyai zsaruk...
Szegedi tanuló nyerte a Zsaru szelet készítő versenyt. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság „Zsaru...
Baranyai drogárust és egy...
A siklósi rendőrök eljárást indítottak egy helyi, valamint egy siklósnagyfalui férfi ellen. A rendőrök...
Hét és fél évre ítéltek egy...
A Pécsi Törvényszék a kedden megtartott nyilvános előkészítő ülésen egy vádlottat különösen jelentős mennyiségű kábítószerre...
Száz alatt maradt a napi új fertőzöttek száma Baranyában
Országszerte 1407, Baranyában 81 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a koronavírus-járvány kezdete óta 1 885 865-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 29, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 46 000-re emelkedett - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán. A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma 1 763 911, az aktív fertőzötteké 75 954. Kórházban 1603 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 47-en vannak lélegeztetőgépen.Baranyában 81 új fertőzöttet azonosítottak, számuk a járvány kezdete óta 79 178. A kormány továbbra is...
Hat emeletnyi magasból hoztak le egy alpinistát Mohácson
Látványos közös gyakorlaton vettek részt a Mohácsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság és a Mohácsi Speciális Mentő és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai április 14-én. A mohácsi ÁTI Depó létesítményébe szervezett szituációs begyakorló gyakorlat feltételezése szerint egy alpintechnika segítségével végzett javítás során egy alpinista megsérült és önerejéből nem tud leereszkedni a 6 emelet magasságából. A helyszínre érkező hivatásos és önkéntes tűzoltók a sérültet először egy biztonságos féltetőre segítették közös ereszkedéssel, majd hordágyba fektették és egy...
Úgy emlékezett egy pécsi motoros, hogy már lejárt az eltiltása
A pécsi rendőrök eljárást indítottak egy 26 éves helyi férfi ellen. Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a férfit, aki segédmotoros kerékpárjával hétfőn 12 óra 15 perckor Pécsett, a Bokor utcában közlekedett. A 26 éves helyi férfit a rendőrök ellenőrzés alá vonták, amelynek során megállapították, hogy a Szigetvári Rendőrkapitányság Szabálysértési Hatósága tavaly április 21-én egy év időtartamra eltiltotta a járművezetéstől. A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásakor elmondta, hogy úgy...
A rovat további témái
- Hónapokra lezárják a Bálicsi utat a közlekedők elől
- Két év után ismét portugieserszemlét rendeznek Villányban és Pécsen
- Nepomuki Szent János ünnepére készül Mohács, két év után ismét lesz jánoskázás is
- Itt a húsvéti hétvége mérlege: mutatjuk, hány új fertőzött van a megyében
- Felföldi László Mohácson: a szeretet ajándékozása legyen életünk lényege
- Emmausz-járás: idén újra benépesülhetnek a bararanyai pincék húsvéthétfőn
« Előző
5319 | 5346 | 5373 | 5400 | 5427 | 5454 | 5481 | 5508 | 5535 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Pécsen és Mohácson is megfordult...
- Befejeződött Mohácson 657 milliós...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- A mohácsi fiatal, Laczkó Martin a...

