Pécsett rabolt három fiatal, Mohácson fogták el őket
Csoportosan elkövetett rablás miatt nyomoztak a pécsi rendőrök négy fiatal ellen. Az ügy vizsgálatát befejezték, és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek. A rendőrségi bejelentés szerint a sértettet 2022. január 2-án hajnalban Pécsett, a Szent István téren három fiatal férfi megtámadta, bántalmazták, majd elvették tőle a mobiltelefonját és a pénztárcáját, a benne lévő iratokkal és készpénzzel együtt. A rendőrök a feltételezett elkövetőket aznap Mohácson fogták el. Előállításukat követően a két 19 éves, valamint egy 20 éves fiatalt...
Méltóan búcsúztak a korábbi társaktól a PMSC Öregfiúk
Gyertyagyújtással emlékeztek társaikra. A PMSC Öregfiúk Egyesület szervezésében a Lauber Dezső Sportcsarnokban találkoztak szombaton a klub egykori játékosai, barátok, hozzátartozók és szurkolók, hogy közös gyertyagyújtással és futballal róják le tiszteletüket a közelmúltban elhunyt Bencsik Vilmos, Havasi Lajos és dr. Bendes Tibor előtt.
Lehet, hogy mákunk lesz és megússzuk a zivatarokat
A déli órákig főként az északkeleti országrészben, illetve a keleti, határ menti területeken fordulhat elő zivatar. Ezt követően, a délután folyamán az ország középső sávjában kísérheti dörgés, villámlás a záporok útját. Napközben a Nyugat-Dunántúlon, valamint az északkeleti országrészben viharos széllökésekre is számítani kell. Szombaton felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Tartósabban sok felhő a nap első felében az északkeleti országrészben valószínű - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat.Estére a legtöbb helyen csökken a felhőzet, a középső...
Lezárták a Sárhátnál...
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki migránsokat akart külföldre szállítani...
Milliókat érő...
A rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfiakat. Egy férfi tett bejelentést szerdán...
Mohácson verseng a hazai...
Április 14-16-ig (csütörtöktől szombatig) rendezi meg a Mohácsi TE 1888 Asztalitenisz Szakosztálya az idei Országos Újonc és...
Újabb csemetékkel bővült a...
A Pécs környéki erdőket kezelő Mecsekerdő Zrt. tavaly csatlakozott az Újszülöttek erdeje programhoz. A Vajszló melletti öt...
Ittas sofőr is okozott...
Baranya megye közútjain a múlt héten összesen 56 közlekedési baleset történt, amelyből hét személyi sérüléssel...
Továbbra is száz felett a...
Országszerte 2534, Baranya megyében 111 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 879 480-ra nőtt az...
Újra járnak közvetlen vonatok Pécs és Mohács között, Villánytól sem kell buszozni
Változott a vasúti menetrend a Pécs-Villány-Mohács viszonylatban. A járványügyi helyzet miatt 2020 nyara óta lényegében csak pótlóbuszok jártak Villány és Mohács között, április 3-tól azonban a reggeli és a délutáni ingázáshoz végre újra közvetlen vonatok indulnak a Duna-parti városból a megyeszékhelyre és vissza. A Baranyai Vicinálisokért Egyesület felhívta a figyelmet, hogy a budapesti InterCity vonatokra is csatlakoznak a mohácsi járatok. Az utasok és a vasútbarátok egy része 2020 nyarán attól tartott, hogy a járványhelyzetre hivatkozva bevezetett menetrend a...
A házat és a melléképületet is kiürítette egy banda
A rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható okorági férfiakat. Egy nő tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy 2022 január vége és április eleje között különböző tárgyakat loptak el az okorági házából, és a hozzá tartozó melléképületből. A rendőrök a nyomozás során beazonosították a feltételezett elkövetőket, majd elfogták őket. A gyanú szerint a melléképületből egy 25 éves és egy 18 éves férfi lopott szalagfűrészt, elektromos biciklit, kompresszort, önjáró kapálógépet, valamint szerszámokat. A házból pedig egy 27 éves és egy 26 éves férfi...
Baranyában készített sonka is fennakadt az ellenőrzésen
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium élelmiszer és vegyipari laboratóriuma - kormányhivatalok fogyasztóvédelmi hatóságának közreműködésével - minden tavasszal ellenőrzi a húsvéti időszak jellegzetes termékeit. A csokinyulakra, -csibékre és -tojásokra az elmúlt években megszokott jó minőség volt jellemző, megfeleltek a laborvizsgálaton, ahogy a vizsgált pálinkák is. Az idén ellenőrzött hatvan termék közül mindössze öt sonka - köztük egy baranyai húsáru - sótartalmával volt probléma. A húsvéti termékek esetében a fogyasztóvédelmi hatóság az összetételt megmutató...
Kissé emelkedett a napi új...
Országszerte 2740, Baranyában 160 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 26 többségében idős,...
Asztalosüzemben csaptak fel...
Mintegy háromszáz négyzetméter alapterületen égett egy asztalosüzem Komlón, az Altáró úton szerda reggel. A...
Pécs az egyik legnépszerűbb...
Az előfoglalási adatok alapján már most több szállásfoglalást adtak le a húsvéti hosszú hétvégére, mint 2019-ben - közölte a...
Több, mint száz új...
Országszerte 1542, Baranya megyében 102 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 874 206-ra nőtt az...
Élelet mentett a...
Szén-monoxid-érzékelő jelzett vasárnap délután Mohácson, az Eötvös utcában. Mire a mohácsi hivatásos tűzoltók kiérkeztek, a...
Felföldi László a...
A barkaszentelés szertartásával, majd ünnepélyes bevonulással kezdődött virágvasárnapi ünnepi szentmisében Jézus Jeruzsálembe...
Mobilt lopott egy kamasz a pécsi buszpályaudvaron
A pécsi rendőrök fél órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fiatalt. Egy nő tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy szombaton este Pécsett, a távolsági buszpályaudvaron egy fiú kikapta a kezéből a telefonját, majd elrohant vele. A rendőrök fél órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt, akinél megtalálták az eltulajdonított mobilt. Az egyenruhások előállították a 16 éves fiút a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták gyanúsítottként.Ellene lopás miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.
Még nem dőlhetünk hátra: továbbra is terjed a koronavírus-fertőzés
Az elmúlt három napban országszerte 4657, Baranya megyében 201 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 872 664-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 60, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 45 781-re emelkedett - közölte a hétvégi összesített adatokat a koronavirus.gov.hu hétfőn. A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma 1 731 816, az aktív fertőzöttek száma 95 067. Kórházban 1755 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 48-an vannak lélegeztetőgépen.Baranya megyében 201 új fertőzöttet azonosítottak,...
Migránsokkal teli autót tartóztattak fel Baranyában
A rendőrök Vajszló térségében fogták el az embercsempészeket, akik hét migránst szállítottak az autójukban. A Baranya megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök vasárnap 16 óra 18 perckor Vajszló közigazgatási területén intézkedtek egy lengyel honosságú személygépkocsi sofőrjével és annak utasaival szemben. A gépkocsiban a 26 éves lengyel állampolgárságú sofőrön és 35 éves belarusz társán kívül hét, magát pakisztáni és indiai állampolgárnak valló személy utazott, akik azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét...
A rovat további témái
- Ezeken a helyeken adhatunk vért Baranya megyében
- A húsvéti termékeket árusítókat is ellenőrzi a baranyai NAV
- Elképesztő: adtak-vettek egy bedrogozott nőt
- Ellepték a baranyai zsaruk a Mecsek erdeit, azt ígérik, máskor is visszatérnek
- Viharos széllel érkeznek a zivatarok, figyelmeztetést adtak ki Baranyára
- Egy pécsi lépcsőházban rázták meg a pofonfát
« Előző
5346 | 5373 | 5400 | 5427 | 5454 | 5481 | 5508 | 5535 | 5562 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Több baranyai településen is...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Pécsen és Mohácson is megfordult...
- Brutálisan erős UV-B sugárzásra...

