Megújítva kapták vissza a horgászok és a kirándulók egyik kedvenc helyüket a Dunán Dunaszekcsőnél
A több mint 352 millió forint, vissza nem térítendő pályázati támogatásból végzett beavatkozás nyomán a természeti értékekben gazdag, egyben kedvelt kiránduló- és horgász-hely rehabilitációja valósul meg Dunaszekcső határában, a Duna árterületén. A Duna árterületén pályázati forrás segítségével megvalósított fejlesztés elsődleges célja a gazdag élővilág fennmaradásának biztosítása, de járulékos hatásként a holtág hosszabb távú fennmaradásával a rekreációs célú horgászat is nyertese a beruházásnak. Ez a terület egyre népszerűbb kirándulóhely, így a dunaszekcsői...
Szén-monoxid-mérgezés miatt vittek kórházba két embert Pécsett
Két embert vittek kórházba egy pécsi családi házból, ahol szén-monoxid jelenlétét mutatták ki a tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel szombaton reggel. A közlemény szerint ketten rosszul lettek egy háromgenerációs családi ház egyik lakásában, a pécsi Csobolyó dűlőn. A városi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt minden lakó elhagyta a házat.A tűzoltók mérései a lépcsőház aljában található kazán mellett, illetve az emeleti és a tetőtéri lakásokban is kimutatták a szén-monoxid jelenlétét, ezért a gázszolgáltató szakembereinek...
Baranyában is feloldották a tűzgyújtási tilalmat
A csapadékos időjárásnak köszönhetően péntek délutántól az ország nagyobb részén megszűnt a fokozott tűzveszély - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján közzétett tájékoztatásban. A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével Budapesten, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megyében oldották fel a fokozottan tűzveszélyes időszakot. Bács-Kiskun, Békés,...
Még néhány nap, s megnyílik...
Április 7-én nyílik meg az OBI legújabb áruháza Pécsett, közölte a vállalat. Magyarországon immár harminc áruházzal...
Elsikkasztotta az albik...
A 33 éves pécsi férfi a tettét a párkapcsolata fenntartásával indokolta. Gyanúsítottként...
A Cigány-zátonyon...
Civil szemétgyűjtést szerveznek szombaton a Cigány-zátonyon. A találkozó délután három órakor lesz a zátony...
Még mindig száz felett van...
Országszerte 2327, Baranyában 112 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 854 198-ra nőtt az azonosított...
Félmillióra büntették...
Ötszázezer forint bírság megfizetésére kötelezte a választási bizottság Hoppál Pétert, Baranya megye 2-es választókerületének...
Postán rendelt magának...
Egy 21 éves helyi férfit gyanúsítanak a pécsi rendőrök a bűncselekmények elkövetésével. Pécsi lakásán vonták...
Továbbra sem csökken jelentősen az új fertőzöttek száma
Országszerte 2654, Baranyában 136 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 851 871-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 40, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 45 470-re emelkedett - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma 1 706 726, az aktív fertőzöttek száma 99 675. Kórházban 1865 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 52-en vannak lélegeztetőgépen.Baranyában 136 új fertőzöttet igazoltak, számuk a járvány kezdete óta 77 552. Hozzátették: az ország a...
Kamionnal ütközött egy teherautó Mánfánál
Baleset miatt lezárták a 66-os főutat Mánfánál csütörtök reggel - közölte az Útinform a honlapján. A balesetben kamion ütközött teherautóval - írták.Úgy tudjuk, a balesetben senki sem sérült meg.A forgalom rendőri irányítás mellett halad, a műszaki mentés még tart.
Közleményt adott ki a Pécsi Törvényszék Jancsula Dezső ügyében
Amint arról beszámoltunk, Áder János köztársasági elnök a Pécsi Járásbíróságon a személyi szabadság megsértésének bűntette miatt indított büntetőügyben Jancsula Dezsőt eljárási kegyelemben részesítette. Dr. Sipos Balázs, a Pécsi Törvényszék elnöke szerdán este ezzel összefüggésben a következő közleményt adta ki: "Az egyéni kegyelmezési jog gyakorlása az Alaptörvény felhatalmazása alapján a vonatkozó jogszabályok szerint a köztársasági elnök kizárólagos hatáskörébe, kompetenciájába tartozik.A közvélemény hiteles, objektív és pártatlan tájékoztatása érdekében...
Átadták az 1,2 milliárdból...
Szerdán hivatalosan is átadták a felújított Széchenyi István Általános Iskolát. A város ikonikus, kívül-belül felújított...
Lángoló házhoz vágtáztak a...
Teljes terjedelmében ég egy hatvannégy négyzetméteres lakóház Szemelyen, a Zrínyi utcában. A lángoló...
Kegyelmet kapott Áder...
Aláírta Áder János Jancsula Dezső kegyelmi kérvényét, így lezárul a pécsi tanár ellen zajló büntetőeljárás, amelyben azzal...
Kiürített egy baranyai...
Szinte teljesen kifosztott egy ingatlan két férfi Szellőn. Egy nő március 22-én arról tett bejelentést a...
Bottal verte össze...
A Baranya Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki 2021 szeptemberében...
Nyolc ismét narancsba...
A 2018 áprilisában tartott országgyűlési választáson Baranya megyében 65,87 százalék volt a részvételi arány, 199 818-an...
Csaknem kétszáz új fertőzött van Baranyában
Országszerte 2906, Baranyában 167 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 849 217 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 40 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 45 430 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 703 932 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 99 855 főre csökkent. 1873 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 55-en vannak lélegeztetőgépen. Baranyában 167 új fertőzöttet igazoltak, számuk a járvány kezdete óta 77 416.A járvány ötödik hullámának leszálló...
Lomtalanítás közben hagyta el a mobilját, el is lopták
A sértett pár órán belül visszakapta a rendőröktől az eltulajdonított értékeit, háláját köszönőlevélben fejezte ki. Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen vasárnap azért, mert ellopták a telefonját. A sértett a nyomozóknak elmondta, hogy aznap a kora esti órákban lomtalanítás közben, amikor kivitte siklósi háza elé a hulladékot, letette a mobiltelefonját - amelynek a tokjában pénz is volt - egy régi kabátra, majd ottfelejtette azt. Mikor észrevette, hogy nincs meg a telefonja, akkor már hiába kereste a lomok között. Ezután visszanézte a házára felszerelt...
Ittasan, jogsi nélkül tört össze egy rábízott kocsit egy pécsi szerelő
A férfi vezetői engedély nélkül, eltiltás hatálya alatt, ittasan okozott balesetet Pécsett. A nyomozók hétfőn gyanúsítottként hallgattak ki egy 55 éves helyi férfit, akire rábíztak egy autót, hogy javítsa meg, azonban a gyanú szerint a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül használta is a járművet.A gyanúsított március 26-án Pécsett, a Tüzér utcában személyi sérüléssel járó közlekedési balesetet okozott az autóval. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel, korábban már eltiltották a...
A rovat további témái
- Mohácson, a Fogadalmi Emléktemplomban ad jótékonysági koncertet Mága Zoltán
- Búcsúlátogatásra érkezik a finn nagykövet a Pécsi Magyar-Finn Társasághoz
- Így állunk ma: megérkeztek a járványügyi adatok
- Három ember rekedt a liftben egy pécsi kórházban
- Részeg sofőr is okozott balesetet Baranyában múlt héten
- Épül Mohács kijárata a világra: elkészült a kilencmilliárdos kikötőfejlesztés első üteme
« Előző
5400 | 5427 | 5454 | 5481 | 5508 | 5535 | 5562 | 5589 | 5616 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Több baranyai településen is...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Pécsen és Mohácson is megfordult...
- Brutálisan erős UV-B sugárzásra...

