Hét és fél évre ítéltek egy pécsi drogcsempészt

2022. április 20. szerda 09:55

Hét és fél évre ítéltek egy pécsi drogcsempészt

A Pécsi Törvényszék a kedden megtartott nyilvános előkészítő ülésen egy vádlottat különösen jelentős mennyiségű kábítószerre az országba behozatallal elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt hét év hat hónap börtönre és nyolc évi közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte, kötelezte továbbá a több mint félmillió forint bűnügyi költség megfizetésére. Rendelkezett arról is, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő naptól bocsátható feltételes szabadságra. 

 

 

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott férfi által használt személygépkocsi - a terhelt által is tudottan - átalakításra került oly módon, hogy annak utasoldali légzsákját kiszerelték azért, hogy a légzsák helyén maradt üregben kábítószert lehessen elrejteni.

2021. szeptember 16. napján a vádlott külföldre közlekedett a járművel azért, hogy onnan kábítószert szerezzen be és azt Magyarországra hozza. Magyarországot Hegyeshalomnál hagyta el 15 óra 31 perckor és a gépkocsival Ausztria felé haladt.

A vádlott külföldön kábítószert vásárolt, a kábítószert 4 db zokniba rakta, majd azokat a gépkocsiban a légzsák helyén kialakított üregben rejtette el.

A vádlott 2021. szeptember 18. napján 20 óra 04 perckor lépett be Magyarországra Hegyeshalomnál. A járművel Pécsre közlekedett, ahol a nyomozók 2021. szeptember 18. napján 23 óra 35 perckor vonták közúti ellenőrzés alá.

A gépkocsi átkutatása során a nyomozók megtalálták és lefoglalták a vádlott által birtokolt, Magyarországra hozott, zoknikban elhelyezett kábítószert, valamint a terhelt által a gépkocsi hamutartójában tárolt bruttó 3 gramm tömegű kábítószert is. A lefoglalt porok kokaint és amfetamint tartalmaztak.

A vádlott által az országba behozott kábítószer meghaladta a különösen jelentős mennyiség alsó határát, annak 4,25-szöröse.

A vádlott és védője tudomásul vették a bíróság döntését, az ügyész három munkanapot tartott fenn a fellebbezés esetleges bejelentésére, így az ítélet nem jogerős.

Forrás: Pécsi Törvényszék