Már a levegőből is ellenőrzik a közlekedőket a rendőrök Baranyában - Videó!
2022. április 29. péntek 10:10

A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében ezentúl videófelvétel készítésére alkalmas drónnal is rendszeresen ellenőrzi a közúton közlekedőket a rendőrség Baranyában - közölte a police.hu oldalon a megyei rendőr-főkapitányság pénteken.
Tájékoztatásuk szerint a mostantól rendszeressé váló forgalomellenőrzés részeként a hét közepén a Pécsen tilos jelzésen áthaladó autósokra fókuszáltak a rendőrök a drón segítségével, és a tetten ért tizennégy vétkesekre fejenként ötvenezer forintos közigazgatási bírságot szabtak ki.
A sofőröket a pénzbírság mellett nyolc-nyolc büntetőponttal is sújtották, három esetben pedig közigazgatási eljárást kezdeményeztek az egyenruhások a szabályszegőkkel szemben.
Közölték: az észlelt forgalmi szituációkról, szabályszegésekről a drón a távolból készített mozgóképeket a rá szerelt kamerával, ezek alapján pedig a közlekedési rendőrök rögtön az elkövetés helyszínének közelében intézkedés alá is vonták a szabályszegőket.
A tájékoztatás szerint a rendőrség megyeszerte tervez további, ehhez hasonló jellegű forgalomellenőrzéseket a közúti közlekedési balesetek megelőzése és a szabályokat figyelmen kívül hagyó, magatartásukkal balesetveszélyes helyzetet előidéző közlekedők kiszűrése érdekében.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elrabolt egy újszülöttet egy nő az...
- Három település tűzoltói oltottak egy...
- Balasetveszélyessé váltak a fák az...
- Orbán Viktor: szerdától érkezik a...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Bezzeg Románia: megint csaknem...
- A mohácsi gimi csapata nyert az...
- Baranyában kilőtt vaddisznóban...
- Most az egyszer fotózhatunk az...
- Keresik Mohács karácsonyfáját, a Deák...

