Mit tegyünk, ha árvának vélt madárfiókát találunk?

2022. május 01. vasárnap 14:56

Mit tegyünk, ha árvának vélt madárfiókát találunk?

Ahogy haladunk előre a tavaszban, a madarak fiókái is közelednek az önálló élethez, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai ilyenkor szinte naponta kapnak bejelentést megmentendő, vagy már „megmentett" madarakról. Ezekről a fiókákról azonban tudni kell, hogy többségük nem árvult el, így a legnagyobb segítség számukra, ha be sem fogjuk, vagy ha ezt már megtettük, akkor a megtalálás helyén mielőbb szabadon engedjük őket.

 

 

Fontos megérteni, hogy a felelős magatartás nem a madarak bármi áron való megmentése, hiszen ezzel sokszor éppen a természet ellen dolgozunk. A madárfiókák jelentős hányadának elhullása a ragadozók, betegségek vagy épp a tapasztalatlanságuk okán természetes folyamat. Amennyiben nem így lenne, az évi két vagy akár három-soktojásos-fészekaljat felnevelő énekesmadarak rövid idő alatt kimerítenék a táplálékforrásaikat, esetleg tömegesen betegednének meg a gyakori találkozások miatt, de az állományuk mindenképp összeomlana. Emellett érdemes végiggondolni a megmentett fogságban felnevelt madár további sorsát is. A szülők viselkedésmintáit, az általuk biztosított változatos, a fióka igényeire szabott táplálást az emberi gondoskodás nem tudja pótolni, ami a fióka további túlélésére, egészséges fejlődésére jelentős hatással van. Így a fogságban nevelt fiókáknak még a természetesnél is nagyobb része pusztul el, mielőtt elérné a felnőttkort.

Természetesen nem azt szeretnénk mondani, hogy ne segítsenek a madarakon, de csak akkor és úgy tegyük, amikor arra valóban szükség van, ügyelve, hogy ne éppen a jó szándékkal okozzunk a korábbinál nagyobb kárt a madaraknak!

Ritka esemény, hogy egy fióka magától kiesik a fészekből. Szinte kizárólag nagyon erős, viharos szél hatására következhet be ilyesmi. Gyakoribb, hogy a fiókát maguk a szülők távolítják el (mondjuk az egyik szülő elhullása, táplálékhiány, mérgezett táplálék okozta legyengülés, betegség, születési rendellenesség miatt), esetleg ragadozó, vagy azonos fajba tartozó magányos hím támadása is állhat a háttérben.

A legtöbb röpképtelen, fészken kívül fellelt fióka azonban maga hagyja el a fészket. Ennek oka a túlélési stratégiájukban rejlik. A fészekben eleségért „kolduló" fiókák hangja könnyen magára vonja a ragadozók figyelmét, ezért a részben még röpképtelen de már elég fejlett fiókák elhagyják a fészket és egymástól eltávolodva próbálnak túlélni. Így csökken az esélye, hogy egy ragadozó egyszerre a teljes fészekaljat elpusztítsa. A teljes röpképesség eléréséig szüleik tovább táplálják őket, a sűrű növényzetben hanggal tartják a kapcsolatot. Az ilyen fiókákat, ha vissza is helyezzük a fészekbe, ösztönüktől hajtva hamarosan újra kiugrálnak. Ezek a fiókák énekesmadarak esetén fejlett tollazattal rendelkeznek, a bagolyfiókák esetén azonban még pelyhesek lehetnek. Az ágakon jól kapaszkodnak, az énekesek jól szaladnak, élénken menekülnek, esetleg részben már röpkések. A ludak, illetve réce- és tyúkfélék fiókái kikelésüktől fogva önellátóak, a testvérek, szülők közelségére a ragadozók elleni védelem és a viselkedési minták megtanulása miatt van szükségük. Ezeknek a fiókáknak alapvetően nincs szükségük mentésre.

A fiókák mentésére többnyire a lassan szaporodó, fészeklakó (jellemzően nagy testű) és végveszélyben lévő madarak esetében van szükség, azonban az ő esetükben is sokkal nagyobb jelentőségű a megfelelő élőhelyek megóvása, helyreállítása. Ezek a madarak csak a teljes röpképesség elérésekor válnak önállóvá, így, ha ilyen madarat találnak, mindenképp segíteni kell neki visszajutni a fészekbe.

Természetesen a fészekhagyó, vagy részlegesen fészekhagyó fiókák esetén is szükség lehet segítségre. Amennyiben a fióka csupasz, vagy teljesen pelyhes (kivétel a baglyok!), illetve egy tollas fióka láthatóan sérült, vérzik, bágyadt, átázott, szárnyát vagy lábát lógatja, szükség van a beavatkozásra. Ilyenkor értesíthetik a legközelebbi nemzeti park igazgatóságot, vagy eljuttathatják a madarat egy engedéllyel rendelkező természetvédelmi mentőhelyre. Ezek a működési területünkön a következők:

Baranya megye

Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány mentőközpontja
cím: 7900 Szigetvár, Alapi Gáspár u. 31.
honlap: www.baranyamadar.hu
e-mail: [email protected]
telefonszám: +36-20-334-4608

Misina Természet- és Állatvédő Egyesület
cím: 7691 Pécs-Somogy, Pajtás u. 17.
honlap: www.misina.hu
e-mail: [email protected]; [email protected]
telefonszám: +36-72-337-035, +36-20-217-3653

Forrás: DDNP