Több mint kétszázan a kórház ingyenes szűrésein: többekre további vizsgálatok is várnak

Több mint kétszázan a kórház ingyenes szűrésein: többekre további vizsgálatok is várnak Harmadik alkalommal hirdette meg Mohács Város Kórháza ingyenes szűrővizsgálatait: első számú egészségügyi intézményünk célja ezúttal is a megelőzés volt. A diétás tanácsadástól az allergiavizsgálatig, a húgysavszint-méréstől az anyajegyszűrésig összesen tizenhárom helyszínen fordulhattak meg az érdeklődők a kórházban a 8.00 és 12.00 óra között megtartott szűrőnapon. Fontos ez, hiszen az időben megállapított, feltárt egészségügyi problémák, bajok nem kis hányada gyógyítható, orvosolható, eredményesen kezelhető. A nap folyamán elvégzett sok-sok vizsgálat, elemzés nem volt hiábavaló:...

Befejeződött a szakközépiskola rendészeti hallgatóinak katasztrófavédelmi képzése

Befejeződött a szakközépiskola rendészeti hallgatóinak katasztrófavédelmi képzése Mohácson a Radnóti Miklós Szakközépiskola 11. évfolyama 46 rendész hallgatója ismerkedett meg a katasztrófavédelemmel kapcsolatos alapfogalmakkal, a katasztrófák típusaival, a katasztrófák elleni védekezésben résztvevők tevékenységi körével, jogi szabályozásával, továbbá hazánk és térségünk veszélyeztetettségével a napokban zárult képzés keretében. A felkészítés részét képezte a különleges jogrend ismertetése, a települések katasztrófavédelmi besorolásának elve, a lakosság riasztásának, tájékoztatásának módjai, lehetőségei, a lakosság védelmének eszközei, módszerei, a fontosabb...

Jubilál a mohácsi Park utcai iskola ének-zene tagozata

Jubilál a mohácsi Park utcai iskola ének-zene tagozata Osztályéneklési fesztivált, majd iskolabált rendez április 5-én a Park utcai Általános Iskola Mohácson a Schneider Lajos Alapfokú Művészetoktatási Intézmény nagytermében. A Mohács Térségi Iskolaközpont Park utcai Általános Iskolája ének-zene tagozatának 55. évfordulója alkalmából pénteken tartandó rendezvényre meghívták az intézmény egykori tanítványai mellett a szülőket is. Az osztályéneklési fesztivál 17,30 órakor kezdődik, majd az ezt követő bál 22 óráig tart.Képünkön: Kiss Mklós vezényli az iskola kórusát az 1970-es években.

Tudományos tanácskozás...

Horvát-Baranya Történetét Kutató Egyesület rendezésében Pélmonostoron tartott konferencián ma, április 4-én felkért előadóként vett részt Ferkov Jakab muzeológus, a Mohácsi Kanizsai...

Lakossági kérésre...

Lakossági kérésre forgalomcsillapító táblát kapott Mohácson egy újabb utca Csollák István a városkörzet képviselője interpellált a legutóbbi önkormányzati ülésen a Mohácsi Jenő utcában a járművek...

Megkezdik a Szőlőhegyen a...

Megkezdik a Szőlőhegyen a villamosenergia-elosztóhálózatok mentén a nyomvonaltisztítást A témánál maradva: várhatóan nem lesznek „feszültségektől mentesek" azok a munkák, amelyeket a tervek szerint...

Húsvét után nyit újra az...

A Budapesti országúton található inerthulladéklerakó-telep április 2-án (kedden) nyit - derül ki a szolgáltató Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Kft. közleményéből.A cég tudatja...

A válság következménye:...

A válság következménye: fokozatosan növekvő a vállalkozások száma Mohácson Minden bizonnyal a gazdasági válság következtében a munkahelyüket elvesztett mohácsi polgárok megélhetésük érdekében lettek...

Tényleges életfogytiglant...

Tényleges életfogytig tartó fegyházra súlyosította a Pécsi Ítélőtábla kedden, jogerősen annak az orvvadásznak a büntetését, aki egy természetjárót megölt, egy vadászt pedig súlyosan...

Anyakönyv: ők születtek és kötöttek házasságot Mohácson

Mohácson a Polgármesteri Hivatal anyakönyvébe az elmúlt héten a következők kerültek be: Születések: Ferencz Ádám (Töttös), Treszner Iza (Mohács), Barabás-Vincze Benjámin(Mohács), Szilágyi Szonja (Bóly), Császár Dániel (Villány), Balázsics Fruzsina Szvetlána (Mohács), Vajner Alíz Mária (Mohács)Házasságkötés: Erdélyi Sándor Mihály és Kárász Marianna

A megye legjobbjai közt négy mohácsi szépíró diák

A Tehetségeket Segítő Tanács által szervezett II. Országos Szépíró Verseny megyei döntőjében a Mohács Térségi ÁMK tizenegy tanulóval képviselte iskoláját.  Helyezettek: I. kategória: 2. helyezett: Krix Lili (Újmohácsi Völgyesi Iskola) II. kategória: 1. helyezett: Szerletics Dávid (4. osztály, Brodarics Iskola),2. helyezett: Varga Annamária (4. osztály, Brodarics Iskola) 4-5. helyezett: Csuk Melinda (4. osztály, Völgyesi Iskola), Komli Adrienn (3. osztály, Széchenyi Iskola) III. kategória: 3. helyezett: Lengyel Mihály (8. osztály, Völgyesi Iskola)4-6. helyezett: Tremcsák...

Keresztényi nevelés: beiratkozás a Boldog Gizella Óvodába

Kedves Szülők és leendő Óvodásaink!Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2013/2014-es nevelési évre, aki a Mohácsi Katolikus Nevelési Központ Boldog Gizella Katolikus Óvodájába szeretné gyermekét beíratni, azok számára a hivatalos beiratkozást április 15-én (hétfőn) 8.00 - 17.00 és másnap, 16-án (kedden) szintén 8.00 - 17.00 óráig tartjuk kizárólag egyetlen helyszínen. Cím:Mohácsi Katolikus Nevelési KözpontBoldog Gizella Katolikus Óvoda7700 Mohács, Szent Ferenc tér 1.(régi cím: 7700 Mohács, Véradó utca 1/a)

Ingyenes szűrővizsgálatra...

Ingyenes szűrővizsgálatra várják a lakosságot csütörtökön a kórházba Április 4-én reggel 8 órától ingyenes szűrővizsgálatot tartanak a Mohácsi Kórházban. A különböző vizsgálatokra jelentkezni...

Egy cica, két cica, száz...

Egy cica, két cica, száz cica, jaj! - Mohácson is van panasz az állattartó szomszédokra Kisebb-nagyobb testű háziállattal városunkban is sokan rendelkeznek - családi házban és lakásban egyaránt. Utóbbi helyzet...

Húsvét hétfőn, április...

Húsvét hétfőn, április 1-jén is folyamatos lesz a szemétszállítás Megszokhattuk, hogy az ünnepnapok többségén is elszállítja a szemetet a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Kft. Most,...

A feladatokhoz kerestek és...

A feladatokhoz kerestek és találtak embert - mondja Bognár Attila mohácsi plébános Ferenc pápáról Túlzás nélkül állíthatjuk, I. Ferenc megválasztását az egész világ figyelemmel kísérte. A tömegek szimpátiáját - és nem csak a...

Kilépett medréből az...

Megyénkben egyre több településen kénytelenek védekezni az árvíz ellen a hirtelen elolvadt hó és az esőzések miatt.A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapja szerint a...

A hétvégi óraátállítás nem...

A hétvégi óraátállítás nem érinti a révátkelés menetrendjét Mohácson Óraátállítás? Akkor a komp is tovább jár egy órával? - kérdezik többen, a valóság azonban másképp fest. A szolgáltató Mohácsi...

4,55 milliárdról 1,365 milliárdra csökken Harkány adóssága

A kormány a héten átvállalta Harkány teljes banki adósságállományának 70 százalékát. Mint ismert, a fürdőváros esetében a két hete lezajlott időközi választás utánra halasztották az adósságátvállalás kérdésének megoldását. Az önkormányzat tartozása forint és deviza alapú banki hitelekből, nem banki kölcsönökből és szállítói hitelekből áll. Arról még nincs hír, hogy az adósságállományt milyen struktúrában (a forint és deviza alapú hitelek milyen arányában) egyenlítik ki - tudósít a Harkányi Hírek online kiadása. A banki tartozás tavaly december...

Szombaton 20 milliméter jöhet 24 óra alatt: figyelmeztetést adtak ki az eső miatt Baranyára is

Elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat Baranya megyére is a szombaton várható jelentős mennyiségű eső miatt. Akár zivatar is kialakulhat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat reggel az MTI-t közleményben tájékoztatta arról, hogy citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, és Tolna megyében. Ezeken a területeken 24 óra alatt több mint 20 milliméternyi csapadék hullhat. Az előrejelzés szerint szombaton északon, északnyugaton átmenetileg...

Életet mentett a helikopter, ami először landolt a kórház épületének tetején

Életet mentett a helikopter, ami először landolt a kórház épületének tetején Itt soha nem fog leszállni helikopter! Összedől az épület,vagy ha az nem is következik be, a rotor-lapátok keltette légmozgás megbontja a főépület tetőszerkezetét, de minimum lesodorja a cserepeket - ilyen véleményeket lehetett lépten-nyomon hallani Mohácson. Sőt, akadt aki tudni vélte, hogy a kórház előző főigazgatója saját használatra szánta a leszállópályát!A napokban leszállt a mentőhelikopter. Beteget hozott. A tavaszba nyúlt tél okozta gondok miatt szabad rohamkocsi hiányában a mohácsi járás egyik falvából a beteg intézetbe juttatása volt sürgős. - A súlyos keringési...