Gazdag programmal, remek hangulatú gyerekmajális volt a Déli Lakóparkban
2013. május 27. hétfő 18:18

Már kora délelőttől ugrálóvár, csúszda, íjászat, utcafoci bajnokság, kutyás bemutató, aztán a gyerekek kedvencei, a tűzoltóautó, a rendőrségi autó, egy földmunkagép, no és a felnőttek érdeklődésére is számot tartott rallyeversenyautó-bemutató kínált programot a Déli Lakópark lakóinak, illetve az oda ellátogatóknak.
A gyermekmajális elmaradhatatlan része volt az arcfestés, valamint a lufihajtogató bohóc produkciója, melyekről a Manóház Játszóház gondoskodott. Déltől mintegy két óra hosszan „Jó ebédhez szólt a zene", azaz a Mohácsi Tamburaiskola zenekarának koncertje szórakoztatta a közönséget, majd a Mohácsi Sokackör tánccsoportja műsorának tapsoltak.
Nagy sikere volt az énekesek, artisták közreműködésével rendezett „Egyszer volt (hol nem volt) Gyereknap!" interaktív zenés színházi előadásnak, melynek szereplői voltak: Vidám Gyurci - Szomor György, Dalos Petra - Gubik Petra, Mr. Gólyaláb - André Roland, Harmat Hajnal - Koltavári Hajnalka, Gitár Futár - Boda István, Égigérő Gyuri - Kecskés György.
Délután 6 órától az „Egy darabot a szívemből" - zenés előadás keretében Máté Péter és Cserháti Zsuzsa dalai csendültek fel Gubik Petra, Boda István és Koltavári Hajnalka tolmácsolásában, a zenei kíséretet az ASTERIX Live Music Band szolgáltatta.
A lakópark gyermekmajálisának napközben kedvezett az időjárás, de estére eleredt az eső, így az utcabál helyett a sátorba mulathatott a közönség az ASTERIX zenéjére.
Képünkön: Az interaktív színházi előadás közönsége.
Fotó: Puskás Zsolt
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Várhatóan csökken a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Célba értek az első ingyenes...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével

