Turisztikai információs pont nyílt nemrég a Duna-parton
2013. május 27. hétfő 10:26

Idegenforgalmi szempontból a „legjobb helyen", a Millenniumi Emlékműnél lévő nemzetközi hajókikötő és az Euro Velo 6, szintén nemzetközi kerékpárút-hálózat városunkat érintő szakaszának találkozásánál működik a Nepomuki Ünnep óta egy információs pont.
Az egykori újságosbódéból kialakított, kicsinosított kis építményt napközben virágok díszítik, s az Englert Antal maszkfaragó Népi Iparművész veteránkerékpár-gyűjteményéből származó biciklikkel látványosabbá tett szeglet már messziről csalogatja a két keréken érkezőket. A statisztikák ugyanis arra világítanak rá: évek óta egyre többen jönnek „drótszamáron" és állnak itt meg hosszabb-rövidebb időre. Nem mindegy hát, hogy e növekvő sokaságot miként fogadja a város.
Az odafigyelés persze nem csupán szóban érkezik: a fenntartók arra is próbálnak felkészülni, hogy idővel segítséget tudjanak nyújtani, ha a bringásokat errefelé esetleg kisebb műszaki probléma sújtja. Az önkormányzat, valamint a Mohács és Térsége Turisztikai Egyesület együttműködésében kialakított pavilonban szóróanyagok, prospektusok ugyancsak megtalálhatók, s természetesen naprakész információkkal is szolgálnak ugyanitt a túrázóknak, kirándulóknak. Azt azonban fontos tudni: nem ajándékárusító helyről van szó.
A közeljövőben a város több pontján táblák is mutatják majd, hogy hová érdemes felvilágosításért, útbaigazításért vagy segítségért fordulniuk a hajón vagy biciklin idelátogató hazai vagy külföldi turistáknak.
Ádám Miklós
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Várhatóan csökken a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Célba értek az első ingyenes...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével

