Kajakra, kenura, bringára fel! Tovább tart nyitva a kölcsönző
A Sokac-rév szomszédságában tavaly megnyitott kajak-, kenu- és kerékpárkölcsönző május 1-jétől az eddigi 16.00 helyett már 18.00 óráig várja az evezni, biciklizni, mozogni, a kivételes természeti környezetet megcsodálni vágyókat. Nyitás naponta 10.00 órakor. Az idegenforgalom fejlesztésének céljával részint uniós, részint önkormányzati forrásokból kialakított vízparti létesítmény júniusban pedig már reggel 9.00-kor nyit és egészen 21.00 óráig kínálja szolgáltatásait. Telefon: (69) 505-515 és (06) 20-378-00-33
Anyakönyv: ők születtek és kötöttek házasságot Mohácson
Mohácson a Polgármesteri Hivatal anyakönyvébe az elmúlt héten a következők kerültek be: Születtek: Wéber Gréta (Mohács), Bernáth László Koppány (Mohács), Novák Dóra (Mecseknádasd), Nagy Martin (Mohács), Szilovics Inez (Mohács), Pásztor Zolta (Mohács), Nagy Alina (Lippó), Házasságot kötött: Hohmann Dénes és Pártényi EdinaEgyetértenek a szülők is: ősztől a Pécsi Egyházmegye tartja fenn a Park Utcai Iskolát és Óvodát
Ami a megfelelő jogszabályi háttér miatt tavaly nem jött létre, idén már igen: a múlt év szeptemberétől életbe lépett új oktatási törvény új helyzetet teremtett, ennek köszönhetően a következő tanévet már a katolikus egyház fenntartásában kezdi meg a jelen pillanatban még önkormányzati Park Utcai Általános Iskola és Óvoda. - Mint ismert, a jogszabályi változás következtében az általános iskolák fenntartását az állam vette át, oly módon, hogy belépett a fenntartói konzorciumba. Az előző évi sikertelen átadási kísérlet ellenére változatlan maradt az önkormányzat törekvése, vagyis a...
Szól a rádió és hatvan éve...
Tóth Gyula kicsit úgy van a rádiókkal, mint Gombóc Artúr a csokoládéval. Merthogy e finomság lehetett egyenes és görbe,...
Országos kereskedői...
Kereskedők, figyelem! Szinte az összes nagyvárosban megjelentek a bevásárlóközpontok, amelyek komoly nehézségeket okoznak a belváros hagyományos üzleteiben kitartó kereskedőknek. A...Testvérét verte a mohácsi...
Súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Mohácsi Rendőrkapitányság egy mohácsi férfival szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított...Mohácsi énekesek sikere...
A múlt hétvégén rendezték meg Pécsett a megyei többszólamú szolfézs énekversenyt, ahol a mohácsi Schneider Lajos Művészeti...
Felhős idő, derűs hangulat:...
Az apák napját világszerte más-más időpontban ünneplik - feltéve, hogy megtartják egyáltalán. Oroszországban például február...
Indul az irtás: a meleg és...
Április 29-én hétfőn földi vegyszeres, másnap, 30-án kedden ugyanilyen módon és biológiai gyérítéssel veszi fel a harcot Mohács városa az utóbbi időben egyre sűrűbb rajokban támadó...Elindult a jelentkezés a júliusi pécsi ifjúsági találkozóra
Már lehet jelentkezni a HungaRio nemzeti ifjúsági találkozóra, amely július 24. és 28. között lesz Pécsett. A rendezvény a Rio de Janeiró-i ifjúsági világtalálkozóval párhuzamosan zajlik, minden nap élő összeköttetéssel az ott lévő magyar fiatalokkal. XVI. Benedek pápa az idei évre Rio de Janeiróba hirdette meg az Ifjúsági Világtalálkozót. A nagy távolságra való tekintettel a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia úgy határozott, hogy a világtalálkozóval egy időben ismét nemzeti ifjúsági találkozóra hívja a magyar fiatalokat. A pécsi találkozóra mostantól lehet jelentkezni 16 és 35...
Nem írta alá a helyi jobbikos és MSZP-s képviselő a rezsicsökkentés kezdeményezését
Mint ismert, pár hete országos aláírásgyűjtésbe kezdett a Fidesz a rezsicsökkentés védelme érdekében: a kezdeményezés az ellenzéki támadások és kritikák ellenére jól halad, az eltelt időben már több mint egymillióan látták el kézjegyükkel a kiküldött íveket. - Mindez arra bizonyíték, hogy az emberek bíznak a rezsicsökkentésben és döntő többségük támogatja az erre irányuló, központi erőfeszítéseket - jegyezte meg a téma kapcsán polgármesterünk. A múlt pénteki képviselő-testületi ülés nyilvánossága előtt Szekó József, miután maga is aláírt egy ilyen ívet, arra buzdította a...A parlagfű elleni védekezés közös ügyünk: jogszabályi tudnivalók
Mohács Város Jegyzőjeként a mohácsi ingatlan-tulajdonosokat és földhasználókat az alábbiakban tájékoztatom a parlagfű elleni védekezés jogszabályi hátteréről: 2008. szeptember 1-jén lépett hatályba az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény. A szabályozás 17.§-ának (4) bekezdése szerint: „A földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű-virágbimbó kialakulását megakadályozni és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani."A virágbimbók megjelenése előtti...
Vörös csillaggal masíroznak...
Május 1-jén Pécsen vörös csillaggal vonulnak fel a Munkáspárt 2006 és a Zöld Baloldal aktivistái, a demonstrációban egyes hírek szerint pécsi MSZP-sek is szerepet kívánnak vállalni. Egy...Mohácsi idill: Kompon költ...
Nem ez az első év, hogy márciusban egyszer csak föltotyog a városi oldalon kikötött komp leeresztett hídján a kevésbé díszes...
Barbár csonkítás a...
Hetek óta zajlik Mohácson a villamosenergia-elosztóhálózatok mentén a nyomvonal tisztítása, vagyis a vezetékeket érintő,...
Jugoszlávia-embargó:...
Felhívás A WEU Control Area Mohács megalakulásának 20. évfordulója alkalmából veterán-találkozót szervezünk az érintettek részére. Bővebb felvilágosítás, jelentkezés:Lehel György...Szervert váltunk, mert...
Jelentősen nőtt a kiadónk által működtetett hírportálok olvasottsága és forgalma az elmúlt időszakban, ezért a Pécsi...
Eredményes évet tudhat maga...
Tavaly márciusi indulása óta harmadszor hívta sajtótájékoztatóra a média képviselőit az „IFI - ifjúságfejlesztés és...
Szabó Róbert: A mohácsi ingatlanpiac még csak ébredezik dermesztő téli álmából
A tavasz megérkezte hagyományosan az ingatlanpiac kisebb-nagyobb élénkülését hozza magával a téli hónapokhoz képest: A fűtési szezon kellős közepén ugyanis kevésbé mutatnak hajlandóságot a felek a költözködésre. Szabó Róbert mohácsi ingatlanközvetítővel a helyi viszonyokról beszélgettünk. - Jelenleg túlkínálat van Mohácson, sok az eladó ingatlan, ami elméletileg a vevő pozícióját erősíti - tudjuk meg a szakembertől. „A mozgás csökkenését a válságra vezethetjük vissza. Az emberek egyrészt félnek a hitelfelvételtől, másrészt szigorodtak is a folyósítás feltételei." -...
Gálaműsorral ünneplik Mohácson a magyarnépzene-oktatás tíz évét
A jeles alkalomból április 27-én szombaton nagyszabású népzenei koncertet és táncházat rendeznek a Szekszárdi Kolping Iskola Mohácsi Tagintézményének jelenlegi és volt népzenész-növendékei közreműködésével. A Duna Irodaházban (Szabadság utca 4-6.) 17.00 órakor kezdődő rendezvényen fellépnek: a Talicska Néptáncegyüttes (Pélmonostor, Horvátország), a Kalapos zenekar (Horvátország/Mohács), helyi szereplők: Mohács Nemzetiségi Néptáncegyüttes, Vadvirágok énekegyüttes, Handa-Banda, Rozmaring zenekar, Töpörtyűk együttes, Pántlika énekegyüttes és valamennyi volt és jelenlegi...
Szép gesztus: Egy napi zöldmunkát ajánlott fel a városnak a születésnapos cég
Fennállása huszadik évfordulóját ünnepli idén az egyik ismert, városunkban két üzletet is működtető drogéria: a hálózat azon munkatársai, akik a Pécsi úti Family Centerben dolgoznak, úgy gondolták, bár cégük az „ünnepelt", ők ajándékozzák meg a várost e jubileum alkalmából. Öten a kereskedő hölgyek közül azt találták ki, hogy egynapi zöldmunkát ajánlanak fel Mohácsnak. Az önkormányzat örömmel vette a kezdeményezést, s Kövesdi Katalin főkertész bevonásával és szakmai irányításával meg is szervezték a munkát. Nos, a kollektíva a Városi Sportcsarnok melletti...
A rovat további témái
- Áprilistól többe kerülnek a szociális intézmények nyújtotta szolgáltatások
- Szombat: regionális vízilabda bajnokság Mohácson
- Este a hagyományok jegyében: táncház a Sokac-körben
- Mohácson nyílt meg csütörtökön az ország első új vidéki állampapír-forgalmazási pontja
- Késik a nagyszabású felújítás, továbbra is a Sziget komp jár, de öt tonna felett most nem szállít
- A Majomkirály a POSzT-on: június 14-én este lépnek fel a tajvaniak a Kodály Központban
« Előző
21141 | 21168 | 21195 | 21222 | 21249 | 21276 | 21303 | 21330 | 21357 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Várhatóan csökken a...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Célba értek az első ingyenes...

