Veszélyhelyzet: A védekezési feladatok irányítója Hargitai János
2013. június 11. kedd 13:23
Dr. Hargitai János kormánymegbízott, a Baranya Megyei Védelmi Bizottság elnökének közleménye a Mohácsi járás területén kihirdetett árvízi veszélyhelyzetről:
A kormány 2013. június 10-én tartott ülésén, a Duna áradása következtében kialakult árvízi veszély miatt kormányrendelettel veszélyhelyzetet hirdetett ki Baranya megyében, a Mohácsi járás közigazgatási területére. Árvízveszély esetében ennek a lépésnek a megtétele akkor indokolt, ha az előre jelzések szerint az áradó víz az addig észlelt legmagasabb vízállást megközelíti és a továbbiakban is jelentős áradás várható. A folyó baranyai szakaszán ezek a feltételek fennállnak. A rendelet 15 napig hatályos, meghosszabbítására az Országgyűlés adhat felhatalmazást.
A veszélyhelyzet kihirdetésének fő célja, hogy a normál közigazgatás keretében nem megvalósítható hatósági eljárások felgyorsíthatóak, gyorsabban végrehajthatóak legyenek. A veszélyhelyzet kihirdetése lehetővé teszi, hogy haladéktalanul megkezdődjenek és befejeződjenek azok a munkák, amelyek az árvízi biztonságot garantálják. Ezek közé tartozik, hogy a nagyobb árhullámok gyorsabban levonulhassanak, hogy az ár által legfenyegetettebb területeken a töltéseket, védőgátakat - amelyek megvédik az érintett településeket - véglegesen kialakítsák, illetve a kialakult árvízveszély mértékéhez igazítsák.
Tájékoztatom a lakosságot, hogy a veszélyhelyzet kihirdetésével sajátos irányítási szabályok lépnek életbe. A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. CXXVIII. törvény 12 § (2) a) és b) pontja alapján, a megyei védelmi bizottság közreműködésével, mint a Baranya Megyei Védelmi Bizottság elnöke szervezem a Kormány által meghatározott területi védekezési feladatok végrehajtását és irányítom a védekezést.
P é c s, 2013. június 11.
Dr. Hargitai János,
a Baranya Megyei Védelmi Bizottság elnöke
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Várhatóan csökken a...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Célba értek az első ingyenes...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...

