Edelényből iskolások hozták a süteményt, vizet, üditőt
2013. június 13. csütörtök 16:45

Asztalosné Zupcsán Erika az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkár helyettese várta csütörtökön a déli órákban Dunaszekcsőn az Edelényből érkezett gyerekeket, akik a szüleik, nagyszüleik készítette süteményeket, több karton vizet és üdítőitalt hoztak a gátak mentén dolgozóknak.
- Hajnalban indultak egy maguk bérelte autóbusszal a Szent Miklós Görögkatolikus Iskola hetedikesei, hogy házi süteménnyel kedveskedjenek az árvízmentesítésben résztvevőknek - mondta az államtitkár helyettes asszony. Hozzátette, hogy a gyerekek önálló döntése volt az adományozás, és az is, hogy a Duna déli szakaszára jönnek, mondván, az elhúzódó védekezés miatt talán fáradnak az önkéntesek, erre a vidékre esetleg már kevesebb figyelem jut.
Edelényben 2010-ben a Bódva patak kiöntésekor kapott sok segítséget a település a védekezési munkához. Ezt kívánták most viszonozni. A dobozokba csomagolt édes süteményeket, a bezacskózott pogácsákat, kifliket, és mellette a palackos vizet, üdítőt elsőnek a dunaszekcsői művelődési házban az ebédjüket fogyasztó tűzoltóknak, a katasztrófavédelem munkatársainak, rendőröknek és önkénteseknek kínálták, majd a kompátkelőnél a védművet őrzőkhöz mentek. Meghatottan fogadták az egyenmellényes gyerekek kedvességét a megajándékozottak.
Képünkön: Dunaszekcsőn várta az edelényi gyerekeket Asztalosné Zupcsán Erika.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Várhatóan csökken a...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Célba értek az első ingyenes...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...

