Mohácsnál és Dunaszekcsőnél tetőzött a Duna, megrepedt egy út, folyamatos a munka
2013. június 13. csütörtök 09:18
Dr. Hargitai János kormánymegbízottnak, a Baranya Megyei Védelmi Bizottság elnökének június 13.-án délelőtt 9 órakor kiadott közleménye a Duna baranyai szakaszán lévő árvízi helyzetről:
A Kormány által, a Duna áradása miatt a mohácsi járás közigazgatási területére június 10-én kihirdetett veszélyhelyzet továbbra is érvényben van.
Ennek következtében védekezési területünkön, valamint a Baja-Margitta szigeti árvízvédelmi szakaszon, amelyhez a Mohácsi-sziget is tartozik, rendkívüli árvízvédelmi készültség van érvényben. Belvízvédelmi vonatkozásban a Kölked-bédai belvízvédelmi szakaszon elsőfokú belvízvédelmi készültség van elrendelve.
A Duna Dunaszekcsőnél 2013. június 12.-én 23 órakor 977 cm magasságon tetőzött.
Mohácsnál a tetőzés június 13-án hajnali 3 órakor következett be 964 cm-es vízszinten.
A vízállás Dunaszekcsőnél ma, június 13.-án reggel 6 órakor 976 cm.
A vízállás Mohácsnál 2013. június 13.-án reggel 6 órakor 963 cm.
Dunaszekcsőn az éjszaka folyamán is megfeszített árvízvédelmi munka folyt. A Baross utcában a töltést javították és bordás megtámasztást alkalmaztak. A Széchényi közben nyúlgátat kellett építeni a védekezőknek. A munkát nehezített, hogy az utcában az út megrepedt. A védvonalon a szükséges helyeken a vízszivattyúzást folyamatosan végezték.
Bárban az éjszaka figyelőszolgálat működött és szükség esetén működtek vízszivattyúk.
Pécs, 2013. június 13.
Dr. Hargitai János,
a Baranya Megyei Védelmi Bizottság elnöke"
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Várhatóan csökken a...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Célba értek az első ingyenes...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...

