Viszontlátás húsz év után - Mohácson találkoztak a Jugoszlávia elleni embargó résztvevői

2013. május 27. hétfő 11:02

Viszontlátás húsz év után - Mohácson találkoztak a Jugoszlávia elleni embargó résztvevői

Az ENSZ 1992-ben embargót rendelt el Jugoszlávia ellen az emberi jogok megsértése miatt. Ennek biztosítása érdekében közös vám- és rendőri ellenőrzésre került sor a Dunán Németország, Luxemburg, Hollandia, Olaszország, Nagy-Britannia és hazánk részvételével. Az első konvoj 1993. május 27-én érkezett meg városunkba. A húszéves jubileum alkalmából Mohácson találkoztak az egykori szereplők. Interjúnkban Gert Eberhardt parancsnok úrral, a Nyugat-Európai Unió nemzetközi ellenőrző csoportjának vezetőjével beszélgettünk.

Eberhardt Úr! Ön annak idején parancsnoka, koordinátora volt az itteni folyamatoknak. Ha jól tudom, ide önként lehetett jelentkezni, nem úgy rendelték ki az embert.

Igen, miután Németországhoz kerültek a vezetési feladatok Mohácson, a kollégákat megkérdezték, ki jönne önkéntes alapon Magyarországra, hogy részt vegyen ezen a bevetésen. Nem volt semmiféle kényszer, vagy kötelező jelleg.

Mi vonzotta Önt ebben a feladatban, ebben a kihívásban?

Éppen akkoriban helyeztek vissza a belső-német határról Frankfurtba, és új feladatokat kerestem. A minisztérium megkérdezett, én pedig rábólintottam. Számomra ez volt az első nagy nemzetközi területen szerzett tapasztalat.

És hogyan zajlottak a mohácsi mindennapok?

Tevékenységünk kezdetekor a magyar kollégákkal közösen az infrastruktúra kialakítása volt a legfontosabb feladatunk. Ide tartozott a távközlési rendszer létrehozása, az iroda felszerelése, kikötőhelyek létesítése, azért hogy lépésről lépésre kivitelezhessük az embargó ellenőrzését. Nagyjából négy hétre volt szükség, hogy beálljon egy megbízható ritmus, azután már nagyon jól alakult a munka.

Mindez nagyon békésnek hangzik. Voltak „húzós" helyzetek is?

Itt Mohácson nem került sor erőszakos cselekedetekre. Teljesen átlagos ellenőrzések zajlottak, talán két esetet leszámítva, amikor a magyar kollégáknak kényszert kellett alkalmazniuk. De amúgy négy év alatt semmilyen incidens nem történt.

Azóta, hogy a négy év elteltével hazautazott, járt újra Mohácson vagy Magyarországon?

Igen, van egy házam Babarcon. 1995-ben egy magyar nőt vettem feleségül, aki sajnos már elhunyt, de azért még rendszeresen visszajárok.

Milyen érzés volt ezeket az embereket húsz év után újralátni?

Számomra hatalmas élmény találkozni olyan kollégákkal, akiket tényleg nem láttam húsz éve, és hallani, hogyan alakult a magánéletük. Húsz év hosszú idő: sok munkatársam nyugállományba vonult. Érdekes megtudni, milyen a nyugdíjas életük Németországban, Luxemburgban, vagy éppen Magyarországon, hiszen sokan visszatértek ide, és itt élnek nyugdíjasként.

Magyarország 1993-ban már konszolidált állam volt, az akkori Jugoszláviában viszont háború dúlt. Ha azt tekintjük, hogy Horvátország hamarosan az Európai Unió tagja lesz, hogyan értékeli a helyzetet, vagy az eltelt időt?

Úgy gondolom, hogy az egykori Jugoszlávia problémái tisztán nemzetiségi gyökerűek voltak, egyáltalán nem kapcsolódtak a nemzetközi közösséghez. Időközben számos probléma megoldódott, megtalálták az együttélés új lehetőségeit, de a jövőben még sok fejlődésre van szükség, hogy valóban létrejöjjön egyfajta egység. Látható, hogy nagyok a különbségek az egyes önállóvá vált államok között.

Büszke arra, amit akkor elértek?

Joggal állíthatjuk, hogy büszkék lehetünk arra, amit rövid idő alatt elértünk itt a magyar kollégákkal együttműködve. Mi voltunk a legsikeresebb ellenőrző egység a három dunai egység közül.

És mit szól Mohács fejlődéséhez?

Nos, úgy vélem, az elmúlt húsz évben Mohácsnak is kijutott a jóból és a rosszból egyaránt. A város nagy hasznot húzott a háború utáni években a volt jugoszláv országokból, mert ide jöttek bevásárolni. Jó volt a város élete, az infrastruktúra, de aztán jött egy mélyrepülés. Azóta viszont történt egy s más; elég, ha csak a városképet és a beruházásokat nézzük, hogy mi minden épült. Sajnálatos, hogy sokan még mindig nem találnak munkát, és ezáltal kicsit el vannak vágva a fejlődéstől.

Egy egészen rövid kérdés a végére. Mi hiányzik leginkább, amikor nem Magyarországon tartózkodik?

Hogy mi hiányzik? Jelenleg a Balkánon, Bulgáriában vagyok. De ha Németországban járok, a magyar időjárást hiányolom, az sokkal jobb, mint a német. Még mindig nagyon szeretem a magyar ételeket, és nagyra értékelem az egykori kollégáim barátságosságát is.

Cserdi Áron