Nem jogerősen 2 év 3 hónapra ítélték és eltiltották a tanítástól B. Mihály mohácsi rajztanárt

Nem jogerősen 2 év 3 hónapra ítélték és eltiltották a tanítástól B. Mihály mohácsi rajztanárt A Pécsi Járásbíróság a mai napon megismételt eljárás keretében bűnösnek mondta ki B. Mihály mohácsi lakost 14 rendbeli szemérem elleni erőszak bűntettében - közölte szerkesztőségünkkel dr. Hajdu István szóvivő.   A bíróság Makkai Zsolt vezette tanácsa B. Mihályt tizennégyrendbeli, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette miatt marasztalta el, felmentette ugyanakkor a megrontás, valamint a szerzői jogok megsértésének a számítógépén talált illegális szoftverek miatt emelt vádja alól. A szabadságvesztés felének végrehajtását három év próbaidőre...

Hétfőn tart fogadóórát Dr. Csizmadia Csaba önkormányzati képviselő

Dr. Csizmadia Csaba 6-os számú egyéni választókerületHelye: MTI Brodarics István IskolaIdeje: március 25. (hétfő) 17.30 órától

Kisvállalkozó? Ön is kiállíthat a Pécs Expo-n! Akár ingyen is...

Kisvállalkozók figyelmébe! A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara pályázatot hirdet a PÉCS EXPO 2013 Nemzetközi Kiállítás és Vásáron való kiállítói megjelenésre baranyai vállalkozók számára. A pályázat tárgya: a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által összesen 200 négyzetméter építtetett, egyenként 4 négyzetméteres standon való kiállítói megjelenés. Az alábbi feltételeknek megfelelő, rendezett kamarai önkéntes tagi jogviszonnyal rendelkező vállalkozások számára díjmentes (100% kamarai támogatás), rendezett regisztrációval rendelkező vállalkozásoknak (80%-os...

Vigyázat: ismét erős szélre...

Baranyára, Somogyra és még további megyékre is kiadott figyelmeztetéseket csütörtökre az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható jelentős mennyiségű csapadék, az erős...

A hőszolgáltatási rendszer...

A hőszolgáltatási rendszer korszerűsítését ismerhették meg a közös képviselők is Mohácson az 1970-es évek óta üzemelő, mára nagyrészt elavult távhőszolgáltatási rendszer teljes energetikai...

Legyen Mohács A Föld Órája...

Legyen Mohács A Föld Órája Fővárosa: regisztráljon Ön is és oltsa le szombat este a villanyt! A WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet világméretű kezdeményezése A Föld Órája akció, melynek célja a globális...

Borversenyt rendez a...

Borversenyt rendez a Sokac-kör: jelentkezzen, nevezzen Ön is! Ezen a hétvégén tartja hagyományos borversenyét a Mohácsi Sokacok Olvasóköre. A szervezők kérik: a megméretésre szánt mintákat...

Anyakönyv: ők születtek és...

Mohácson a Polgármesteri Hivatal anyakönyvébe az elmúlt héten a következők kerültek be: Születtek: Fábián Marianna Krisztina (Pécs), Boldog Alexa Csenge (Mohács), Androvics Dávid...

Szúrópróba-szerűen...

Szúrópróba-szerűen ellenőriznek, s ha szükséges, büntetést is kiszabnak a tűzoltók A hivatásos tűzoltóságoknak egyre több problémát okoznak a szabadtéri tüzek: az ezekhez történő kivonulások jelentős erőt és...

Véget ért a Kisfaludy Napok: tizenöt számban idén is több száz diák versengett

Véget ért a Kisfaludy Napok: tizenöt számban idén is több száz diák versengett Mint minden évben, úgy most is a névadó születési évfordulójának hónapjában, február elsejétől március elejéig zajlottak a hagyományosan nagy érdeklődésre számot tartó versenyek, kulturális események. Idén tizenöt számban (tantárgyi, játékos és sportversenyeken, fotó- és rajzpályázatokon) számos életkori kategóriában összesen 598 résztvevő szerepelt. A gimnazisták mellett a Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskola tanulói, valamint a város és a régió általános iskoláinak diákjai közül 173-an jelentkeztek a különböző megmérettetésekre. A nagy érdeklődést bizonyította az is, hogy a...

Idén ismét igen élénk volt az érdeklődés Mohács iránt az Utazás Kiállításon

Idén ismét igen élénk volt az érdeklődés Mohács iránt az Utazás Kiállításon Ha városunkról van szó, az idegenek, a turisták számára még mindig a busójárás az első számú hívó szó - ez is kiderült a nemrég véget ért Utazás Kiállításon, ahol Mohács tizenharmadik alkalommal igyekezett felhívni magára a figyelmet. Hazánk legnagyobb turisztikai és idegenforgalmi szakkiállításán a Tourinform Mohács irodája a Dél-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság társkiállítójaként igyekezett népszerűsíteni városunkat: idegenforgalmi kirendeltségünk - eddigi, színvonalas tevékenysége elismeréseként - 50%-os kedvezménnyel bérelhetett standot az ötnapos rendezvényen.Az...

Látványos munkák zajlanak a Szabadság-szigetnél, bár az áradás is közbeszól

Látványos munkák zajlanak a Szabadság-szigetnél, bár az áradás is közbeszól A vízvezeték-kiváltás munkálatai március 11-én lezárultak, a régi, kiváltott csöveket azóta elszállították, a kőgát felső két méterét már elbontották a Szabadság-sziget mentén. Közben megint megemelkedett a Duna vízszintje, a munka utolsó napjaiban már a lebontott tetejű gát aktuális szintje gyakorlatilag a vízszintben volt. De, szerencsére éppen végeztek a szakemberek, a csövek elszállítását az utolsó napra hagytuk. Ettől a munkafázistól a Vízügyi Igazgatóság folytatja a munkát. A munkaterület átadása a március 18-ával kezdődő héten történhet meg leghamarabb, miután a DRV...

A színházkultúra...

A színházkultúra megismerésére nevel az iskolásoknak szóló sorozat Tavaly októberben kezdődött és március 19-én kedden zárul az a színházbérleti előadássorozat, amelyet kifejezetten az alsó...

Könyvbemutató: megindító mű...

„Feltétlenül igent mondok az életre. A szeretet és a bölcsesség minden ajtót megnyit az életben. Csak a szeretet mutatja meg, milyen a másik. Sokat vétettem. Azt szerettem volna,...

Hivatalosan is hungarikum...

Hivatalosan is hungarikum lett a Busójárás – az elismerés komoly marketingértékkel bír Bár hetekkel ezelőtt már elért a híre Mohácsra, hogy télűző-tavaszköszöntő népszokásunk hungarikum lett, az erről szóló...

Ahol nincs recesszió: Egyre...

Ahol nincs recesszió: Egyre keresettebbek a Screen Hungary Kft. termékei Az idén 20 éves Screen Hungary Kft.-t Mohácson többnyire hímző üzemként ismerik. Az évekig harminc főt foglalkoztatott...

Megint lángolt egy...

Megint lángolt egy szelektív konténer Mohácson Nem is olyan régen, március 14-én számoltunk be hírportálunkon arról, hogy Mohácson a Szent János utcában felgyújtották a...

Tettleg bántalmazta...

Súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást zárt le vádemelési javaslattal a Mohácsi Rendőrkapitányság 2013. március 13-án egy mohácsi...

Kisebb árhullámmal a hétvégén tetőzött a Duna Mohácsnál

Kisebb árhullámmal a hétvégén tetőzött a Duna Mohácsnál A folyó vízgyűjtő területének fölső szakaszán osztrák és német területen a korábbi enyhe levegő a hó mennyiségét jelentősen csökkentette - adta hírül az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság. Elsősorban az olvadás okozott kisebb árhullámot, és nem az utóbbi napokban hullott csapadék. Mohácsnál a hétvégén 588 centis vízállással tetőzött a Duna, s e hét közepére az előrejelzés szerint már 473 centis vízmagasság várható. Képünkön: A jelenlegi vízállásnál a komp a két támfal közé ereszkedik kikötésnél.

Az Aranyosgyéresen létrehozandó magyar nyelvű könyvtár számára gyűlnek a kötetek

Az Aranyosgyéresen létrehozandó magyar nyelvű könyvtár számára gyűlnek a kötetek A Mohács - Aranyosgyéres Baráti Kör ezúton szeretné megköszönni az eddig beérkezett könyvadományokat. Az idén január közepén megjelent felhívás óta már több mint nyolcszáz kötetet adományoztak Mohács és a környező települések lakosai, intézményei. Az összegyűjtött könyveket tavasz végén szeretnénk Aranyosgyéresre szállítani. Az akció a nyár végéig folytatódik. A nyáron beérkező könyveket szeptemberben ismét szeretnénk elszállítani Aranyosgyéresre. Kérésünk változatlan: szeretnénk, ha elsősorban irodalmi értéket képviselő műveket hoznának. A könyveket elsősorban (de nem...

Két falut és gépkocsikat a hóból, egy házat a víztől mentettek

Mohácsot nem sújtotta az ország több pontján március 14-15-én katasztrófahelyzetet okozott időjárás. A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság védelmi bizottságának tájékoztatása szerint a mohácsi járásban a Kisnyárádra-, valamint az Erdősmárokra vezető bekötőutat a hótorlaszoktól tisztították meg, és tették közlekedésre alkalmassá pénteken a déli órákra.  Szebénynél egy elakadt kisbuszt, Somberek külterületén egy iskolabuszt, míg Mohács után a Somberekre vezető út mentén egy árokba csúszott kisteherautót mentettek. Kölked község alatt a belvíz egy házat...