Erkölcstan vagy hittan a suliban? - Baranyában nincs konfliktus az egyházak és a tantestületek között

2013. május 08. szerda 21:02

A szeptembertől induló általános iskolai tanévtől kötelező erkölcs- vagy hittanoktatás közötti választásról mostanában kell nyilatkozniuk a szülőknek. A Kossuth Rádió egyik vallási műsorában nemrég elhangzott, hogy az iskolák általában az erkölcstan felé orientálják a szülőket, részben a tanári kar óraszámának megóvása, részben pedig a különféle felekezetek miatt, a hittanoktatással járó szervezési plusz kiküszöböléséért. Mivel hasonló baranyai tendenciák jutottak szerkesztőségünk tudomására, történelmi egyházak képviselőit kérdeztük tapasztalataikról.

Pavlekovics Ferenc, a pécs-kertvárosi Szent Erzsébet Plébánia vezetője érdeklődésünkre azonban azt mondta, nagyon kevés kivételtől eltekintve az iskolák vezetősége pozitívan áll a hit- és erkölcstan kérdéséhez. Ezáltal - tette hozzá - bár pontos számokat még nem tudott mondani, a katolikus egyház gyermeklétszáma növekedni látszik.

Munkatársunk kérdésére, miszerint mennyire érezték a fenti tendenciákat, Pavlekovics atya úgy válaszolt, nekik több a pozitív tapasztalatuk az iskolákkal. Hozzátette, szeretnék, ha továbbra is jó együttműködés volna a hitoktatók és az erkölcstan tanárok között.

A reformátusok részéről Peterdi Dániel püspök-helyettest kerestük meg, aki érdeklődésünkre azt mondta, „maga a törvény is elsősorban az erkölcsi oktatás bevezetésének segítésére született, amelynek része lehet az egyházi hittan".

A lelkipásztor nem látja különösebb gondnak, ha egy adott iskola igazgatója úgy tartja meg egy pedagógus állását, hogy az erkölcstan oktatásával bízza meg. Ugyanakkor - jegyezte meg - készen állnak, hogy biztosítsák a református hittan oktatásának feltételeit azok számára, akiknek szülei a református hittant választják.

A Pécsi Evangélikus Egyházközség részéről Németh Zoltán lelkész adott tájékoztatást lapunknak e kérdéssel kapcsolatban, aki szintén az iskolák pozitív hozzáállásáról számolt be.

- Olyan iskolákból is megkerestek bennünket, ahova korábban nem jutottunk el, és semmiféle visszaélést, nehézséget nem tapasztaltunk ezzel kapcsolatban - emelte ki a lelkész, aki hozzátette, nagyjából bejött az elképzelésük, miszerint iskolánként egy-egy gyermek fog evangélikus hittant tanulni.