Százak üdvözölték Mohácson is a Nemzetközi Békefutás harminc fős mezőnyét

2013. május 09. csütörtök 17:50

Százak üdvözölték Mohácson is a Nemzetközi Békefutás harminc fős mezőnyét

Tizenhatodik alkalommal csatlakozott idén hazánk a Nemzetközi Békefutáshoz: a határainkon belül közel 400 kilométert futó, több ország sportolóiból verbuválódott, harminc fős csapatot látványos ünnepség keretében fogadták csütörtökön a város főterén.

A Peace Run olimpiai stílusú váltófutás, amelyhez bárki csatlakozhat. A békét jelképező fáklyát egy nemzetközi futócsapat viszi országról országra. A korábbi évek rendezvényeihez hasonlóan az idén is világszerte több tízezer ember kapcsolódik be az öt kontinensen az év során párhuzamosan zajló rendezvényekbe. A nemzetközi váltóhoz lakóhelyéhez közel bárki csatlakozhat egy pár lépésre, néhány utcahosszra vagy akár kilométerekre is.

A Békefutás ugyanakkor jóval több, mint egy sportrendezvény. A futókat minden településen ünnepséggel köszöntik. Ezeken a helyi harmónia-fesztiválokon a zene, a tánc, az irodalom és a képzőművészet eszközeivel fejezhetik ki a helyi közösségek a béke, a barátság iránti elkötelezettségüket. A Peace Run így tulajdonképpen egy ünnepsorozat, amely végigvonul a településeken, országokon és földrészeken, az egész világon. Útján reményt, barátságot és örömöt hirdet... - olvasható a Peace Run magyarországi szervezetének honlapján.

A Mohácsra szerda este Baja felől, a Dunán átkelve megérkező futók csütörtök reggel kilenc óra után kanyarodtak be a Széchenyi térre: a helyi általános iskolásokkal, MTE-s sportolókkal és szimpatizánsokkal alaposan kibővített társaság az európai országok zászlaival a kézben sorakozott fel a Városháza előtt, ahol már százak várták őket. Az MTÁMK Brodarics, Park és Széchenyi Iskolájának fiataljai a háttérben kerékpáros bemutatóval szórakoztatták az összegyűlteket, majd Szekó József üdvözölte a vendégeket.

- A népek közti béke megteremtéséhez, az országok közti együttműködés kialakításához sokszor a sporton át vezet az út: kiválóan ismerték fel ezt a Nemzetközi Békefutás szervezői, elindítói. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Peace Runt idén városunkban is üdvözölhetjük - mondta Szekó József, hozzátéve: idén tíz európai államot érint e váltófutás, a mezőny tagjai összesen 4.000 kilométert tesznek meg kontinensünkön.

Hazánk tizenhatodik alkalommal csatlakozott e nemes kezdeményezéshez: a futók május 5-én Gyulánál léptek magyar földre és 10-én Drávaszabolcsnál kilépve folytatják missziójukat. A város első embere jó utat és azt kívánta nekik: érjék el céljukat, váljon valóra álmuk, amely valójában minden jóakaratú ember álma...

A Peace Run nemzetközi szervezete nevében Bipasha John Renner üdvözölte a sokaságot, főleg a felsorakozott általános iskolásokat.

- Ti, fiatalok, a jövő generációja vagytok itt a legfontosabbak: igen, Ti, mert ott a lehetőség a kezetekben, hogy megteremtsétek a békés jövőt. Szentül higgyetek önmagatokban, egymásban és abban is: képesek vagytok erre! Fontos tudnotok továbbá: mindenki megváltoztathatja a világot, és ennek egyetlen módja, hogy ha kell, magunkon változtassunk. Aki megfogja egy pillanatra az utunkat végigkísérő fáklyát, s pár kilométert fut velünk, maga is tesz a béke ügyéért - húzta alá a vendég, aki ezt követően játékra hívta a diáksereget.

A feladat az volt: ki kell találni, hogy milyen nyelven szólalnak meg a Békefutás külföldi résztvevői, akik sorban egymás után léptek a mikrofonhoz. Nem volt szabad téveszteni és a tét sem volt kicsi: ha a gyerekek hiba nélkül találják ki mindet, úgy a futók énekelnek el közösen valamit, ha viszont nem lesz teljes a megoldás, úgy a tanulóknak kell együtt dalra fakadniuk... Nos, a párharcot iskolásaink nyerték, s a békefutók becsülettel elő is adták a kezdeményezés atyja, az indiai Sri Chinmoy békefilozófus szerzeményét, békedalát.

A békét szimbolizáló lángot ezután jelképesen pár pillanatra Kovácsné Bodor Erika alpolgármesternek is átnyújtotta Bipasha John Renner, megköszönve ezzel Mohács vendégszeretetét, az ünnepi fogadás megszervezését.

A folytatásban a Pándy Kálmán Otthon lakóinak és munkatársainak zenés műsorát láthattuk, hallhattuk: e sokszínű produkciót, majd a Star Fit Egyesület tae-bo- és zumbabemutatóját méltán kísérte nagy taps. A széchenyisek kerékpáros ügyességi bemutatója szintén elismerést aratott. Az esemény zárásaként még egy látványos mozzanat kapcsolódott a béke eszméjéhez: a templom lépcsőjéről tíz gyönyörű fehér galambot röptettek a magasba...

A békefutók és a hozzájuk csatlakozók ezt követően Pécs felé vették az irányt. A többség a település határát jelző tábláig tartott velük, néhányan valamivel odébbról kanyarodtak csak vissza. Jó utat, békefutók!...

Ádám Miklós