Látogatási tilalom van a kórházban
Járvány méretet öltött az influenza-szerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma Mohácson is, ezért Mohács Város Kórháza valamennyi osztályán látogatási tilalmat léptettek életbe február 20-án. A betegek látogatásának tiltása visszavonásig marad érvényben.Megkezdték a dolgozók felvételét az iparipark új üzemébe
A fracia tulajdonú PCI Formaöntöde Magyarország Kft. üzemcsarnokának berendezése befejeződött. A városban „alumíniumöntödeként" említett cég a tervezetteknek megfelelően megkezdte a dolgozók felvételét. - A gyártásszerű termelést előkészítő próbaöntés, valamint az eddig felvett dolgozók betanítása a napokban kezdődött - tudtuk meg Csigó Luca igazgatási asszisztenstől. Mint elmondta, az üzemcsarnok berendezése, azaz a gyártáshoz szükséges gépek, berendezések - mint például az öntőgép, az olvasztókemence, a hőntartókemence, a hőkezelő berendezés, a röntgen, a hegesztő- és...Lakásonként számlázzák a tárolókapacitás minimuma szerinti hulladékszállítási díjat
Az önkormányzat hulladékgazdálkodási feladatait 2013. január elsejétől a „hulladékról" szóló törvény szabályozza, s ebben egy fontos változás, hogy a közszolgáltatás díját a helyi önkormányzat helyett ez év elejétől miniszteri rendelet határozza meg. E rendelkezés értelmében a szolgáltatást végző idén a 2012. december 31. napján érvényben volt bruttó díjhoz mérten 4,2 százalékos tarifaemelést alkalmazhat.E rendelkezés értelmében a szolgáltatást végző idén a 2012. december 31. napján érvényben volt bruttó díjhoz mérten 4,2 százalékos tarifaemelést alkalmazhat.A...Az uszoda már a városé, a...
Mohács is részese lehetett annak a kiválasztott körnek, - köszönhetően az országgyűlési képviselők közbenjárásának - ahol a PPP konstrukcióban készült beruházásokat az állam kivásárolja,...Mohácson egy szakorvos és...
Baranya Megye egyik legjobb feltételekkel gyógyító részlege lett a mohácsi kórház intenzív osztálya - jegyezte meg dr. Csizmadia Csaba a napokban befejezett munkálatok eredményét...Ismét Wass Albert a...
Újabb írások jelentek meg a Pécsett kiadott irodalmi-művészeti folyóiratban a nemzeti konzervativizmus irodalomszemléletéről. A februári lapszám közreadja az MTA BTK Irodalomtudományi...Ma kezdődik a tárgyalás,...
A Pécsi Törvényszék ma kezdi tárgyalni a Bándy Kata rendőrségi pszichológus megölésével vádolt P. László büntetőügyét. A rendőrség tavaly decemberben zárta le a Bándy Kata megölése miatt...Nagy sikerrel zajlott a...
Még a templom csendjével és az odabent elmélyülten imádkozó fehérnép nyugalmával sem törődtek azok a legények, akik a Sváb-bálon kezdtek „hangoskodni", csak azért, hogy a...Emlékkövet állít Mohács a...
Mohács Város Önkormányzata és a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete tisztelettel és szeretettel meghívja Önt és kedves családját a város által állított emlékmű...Mohácson is járványméretű az influenza: látogatási tilalom egyes kórházi osztályokon
A híradások szerint hazánkban az influenzás megbetegedések száma átlépte a járványküszöböt, s ez alól nem kivétel Baranya megye sem. A helyi kórház több osztályán látogatási tilalmat rendeltek el. - A mohácsi és a bólyi járásban is egyre többen fordultak influenza-szerű tünetekkel a háziorvosukhoz, s itt is átléptük a járványküszöböt - tudtuk meg dr. Bakó János járási tisztifőorvostól. - Az elmúlt héten az esetek megduplázódtak a területünkön, de egyelőre csak kisebb gócokban van járvány. A leginkább érintett korosztályok a 6-9, a 15-24 és a 35-59 év közöttiek. A domináns kórokozó...Mohács, Kaposvár és Szekszárd körzetéből ónos esőt jelentenek
A Dunántúl nagy részén havazik, egyes térségekben ónos eső hull. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának kedd reggeli jelentése alapján a dél-dunántúli megyékben ónos esőre kell számítaniuk a közlekedőknek, ráadásul Pest megye nyugati részén a nagy erejű szél hóátfúvásokat okoz. A társaság a reggeli órákban több mint 200 munkagéppel végzi a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat. A Dunántúl nagy részén, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Vas, Zala és Somogy megye területén folyamatosan havazik, Keszthely, Mohács, Nagyatád, Kaposvár és Szekszárd körzetéből ónos,...
A pécsi Dóri Házat támogatja idén az Öltözz pirosba! akció
A pécsi Dóri Ház működére gyűjt idén adományokat a Szemem Fénye Alapítvány harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Öltözz pirosba! elnevezésű akciója, amelyet február 15-re hirdetett meg a szervezet. A koncepció idén is egyszerű: a résztvevők február 15-én viseljenek magukon valamilyen piros ruhadarabot, vagy kiegészítőt, egyenek piros ételeket, igyanak piros italokat, készítsenek piros alkotásokat és töltsék el a napot együtt, jókedvűen, majd ajánljanak fel fejenként kétszáz forintot a pécsi Dóri Ház - Magyarország első gyermekhospice háza - működtetésének javára - fogalmazott...
Elhunyt Kézdy György, a...
Életének 77. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Kézdy György. A Jászai Mari-díjas színművészt pénteken Budapesten érte a halál - közölték a művészhez közel álló források az...Hatvan-hetvenezer látogatót...
A busójárás nagyobb érdeklődésre számot tartó, látványosabb programjai következnek a hétvégén Mohácson, ahol csütörtök óta ezer jelmezes részvételével űzik a telet és köszöntik a közelgő...Már kaphatók a negyedik...
A negyedik generációs iPad Wi-Fi + 3G/LTE, az iPad mini Wi-Fi + 3G/LTE és az iPad 2 január 28-tól kapható a Telekomnál! A Telekom január 28-tól elkezdte a negyedik generációs iPad Wi-Fi +...Újabb két fiókkal bővül a...
Immár Baján és Kaposváron is bankolhatunk a Takaréknál. A száz százalékig magyar tulajdonú bank szemben a szektor egészére...
Az Alexandra a kiadó, így...
A BVOP perre viszi a pécsi Alexandra Kiadónál megjelent Magyar börtönpokol című könyvet, melyben Stohl András mesélte el a...
Ma kezdődik a kisfarsanggal...
A kisfarsanggal és a Maszkot ölt apraja-nagyja című farsangi készülődéssel megkezdődik ma a mohácsi busójárás, amelynek keretében hat napon át mintegy ezer jelmezes űzi a telet a...Ezer jelmezes csütörtöktől Mohácson - a busójárás részletes programja
A Maszkot ölt apraja-nagyja című farsangi készülődéssel csütörtökön megkezdődik a mohácsi busójárás, amelynek keretében hat napon át mintegy ezer jelmezes űzi el a telet a Duna-parti városban. A busójáráson 34 helyszínen reggeltől estig 81 programmal, köztük zenei, táncos eseményekkel, más kulturális szórakoztató rendezvényekkel, különleges tárlatokkal is várják az érdeklődőket. A húshagyó keddi főtéri koporsóégetéssel záruló népszokás rendezvényei között lesz farsangi felvonulás, dudástalálkozó, népdaléneklési verseny, többféle táncház és színházi produkció, számos...
A liberálisok nem nyugszanak: náluk még "ügy" a pesti Újszínház
Memorandumot olvastak fel osztrák és más európai színházakban pénteken este a budapesti - nemzeti konzervatív - Újszínház új vezetőinek (köztük a pécsi Pozsgai Zsolt művészeti vezető, főrendező) egy évvel ezelőtti kinevezése elleni tiltakozásul - írta az APA osztrák hírügynökség a szervező közlése alapján. A kezdeményező, Markus Kupferblum osztrák rendező azt közölte a hírügynökséggel, hogy a megmozduláshoz a legtöbb osztrák színház, valamint többek között a berlini Komische Oper és a párizsi Theatre Rond-Point is csatlakozott. A kezdeményezés Facebook-oldalán olvasható...A mohácsi busókkal nyit a szentendrei farsangi fesztivál
A mohácsi busók felvonulásával és a farsanghoz kötődő népszokások felelevenítésével indul a Szentendrei Skanzen idei programsorozata szombaton és vasárnap.Kecskés Noémi, a múzeum sajtóreferense elmondta, hogy a mohácsi busók bemutatkozásával veszi kezdetét az idei évad a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, ahol az érdeklődők a két napon bekapcsolódhatnak a birkabőrbe öltözött, festett maszkot viselő, bocskoros busók felvonulásába is. A sokác eredetű mohácsi népszokást bemutatva Kecskés Noémi elmondta: a busójáráskor az ijesztő - piros, barna vagy fekete színű - maszkot öltő,...A rovat további témái
- Elfogták a mohácsi zsaruk a határátkelőt autójával áttörő férfit
- Közeleg a busójárás: programok, közlekedési tudnivalók, változások
- Rajzsikerekről szólt a december: „Az én karácsonyom"
- Algériai határsértőt fogtak a mohácsi rendőrök
- Munkába állása előtt lemondott a mohácsi járás vezetője
- Folytatódik a Mohácson gyilkoló németek büntetőpere
« Előző
21411 | 21438 | 21465 | 21492 | 21519 | 21546 | 21573 | 21600 | 21627 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Várhatóan csökken a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...

