Fórumon ismertették Baranya fejlődési lehetőségeit
Három éve indította el a Baranya Megyei Kormányhivatal a „Találjuk ki Baranyát!" elnevezésű programot, amelynek keretében csütörtökön - a Pécsi Tudományegyetemmel közösen - gazdaságfejlesztési fórumot tartottak. A rendezvényt Prof. Dr. Palkovics László előadása nyitotta, az innovációs és technológiai miniszter a dél-dunántúli fejlesztési övezettel kapcsolatos elképzeléseket, stratégiákat ismertette. Mint elmondta, a cél, hogy - a közvetlen határ menti térséget is magába foglaló - dél-dunántúli övezetben a gazdaság fejlődése, az ipar és a...
A pécsi színpadokat is meghódítja a mohácsi tehetség, Gaál Zsófia, a VoiSingers énekesnője
Gaál Zsófia körülbelül ötéves volt, amikor szülei felfigyeltek tehetségére, így az általános iskolában ének-zene tagozatra íratták be. Hatéves korában kezdett el zongorázni és az énekléssel komolyabban foglalkozni. Decemberben saját szólóestjén lépett fel, emellett a VoiSingers kiemelkedő énekesnője. - Nemcsak a hangja gyönyörű, de zongorán is kiválóan játszik. Már gyerekkorában tudta, hogy ez az Ön útja? - Úgy emlékszem, hogy már akkor is foglalkoztatott ez a téma. Nagyjából általános iskolás koromban kezdtem először álmodozni arról, hogy egyszer majd...
Nagyon vitéz: nőt vert egy férfi Pécsett
Befejezték a vizsgálatot a rendőrök annak a férfinak az ügyében, aki egy nőt bántalmazott Pécsett. Garázdaság és könnyű testi sértés miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 37 éves helyi férfi ellen, aki 2019 májusában egy korábbi sérelem miatt vitába keveredett egy nővel Pécsett. A veszekedés odáig fajult, hogy a férfi meg is ütötte vitapartnerét, aki a bántalmazás során könnyebben megsérült. A rendőrök a férfit gyanúsítottként hallgatták ki.A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
Tűz ütött k egy homorúdi...
A tűzoltók két gázpalackot hoztak ki az épületből. Tűz ütött ki szombaton reggel egy ötven négyzetméteres...
A lakcímnyilvántartást...
A Szigetvári Járásbíróság csütörtökön megtartott előkészítő ülésen folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettében...
Gera Zoltánnal forgattak...
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság ezúttal Gera Zoltán válogatott magyar labdarúgó közreműködésével készített...
Két autó ütközött Pécsett,...
Két személyautó ütközött össze Pécsen a Pécs Pláza és az elkerülő út kereszteződésében csütörtökön este, majd az egyik az...
Bári baleset: fékezés...
Csütörtökön délután Bárban egy személygépjármű - lassítás nélkül - egy parkoló kisteherautóba rohant. Az ütközés következtében...
Új gyermekorvosi rendelőt...
Több mint 230 millió forintos beruházással alakítanak ki gyermekorvosi rendelőket és védőnők elhelyezésére szolgáló...
Helybeli férfi rámolta ki a töttösi sportpálya öltözőjét
Nem sportolni ment az 59 éves betörő. Lopás miatt indított nyomozást a Mohácsi Rendőrkapitányság egy 59 éves helyi férfi ellen, aki február 3-a és február 6-a között betörte a töttösi sportpálya öltözőjének ablakát, majd az öltözőből készpénzt, ruhaneműt, szeszes italt, valamint édességet tulajdonított el. A rendőrök a feltételezett elkövetőt beazonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A lopást beismerte, az ellopott tárgyak egy részét a rendőrök a férfinál megtalálták és lefoglalták.
Csengő András, a Volvo-ügy egyik gyanúsítottja: lehet, hogy nem engem akartak levadászni, de...
Első alkalommal a Pécsi Újság.hu-nak adott interjút Csengő András, a pécsi „Volvo-gate" egyik gyanúsítottja, a Pécsi Sörfőzde Zrt. egykori vezérigazgatója, Hollandia volt pécsi tiszteletbeli konzulja. „Lehet, hogy nem engem akartak levadászni, mégis engem ért az ügy miatt az egyik legnagyobb sérelem", mondta az üzletember, aki szerint teljesen alaptalan a gyanúsítás, szerinte Pécs igenis jól járt a Hollandiából vásárolt buszflottával. Az üzletember arról is beszámolt, hogy a balliberális városvezetés irányítása alatt álló cég, a Tüke Busz Zrt. mit tesz...
Két autó ütközött Bárban, teljes útzár az 56-os főúton
Frissítve: egy autó három parkoló kocsinak ütközött csütörtökön délután Bárban, az 56-os főúton. Ketten megsérültek a balesetben. Az utat teljes szélességében lezárták. A baleset sérültjeihez több mentőautót is riasztottak. Információnk szerint ketten könnyebben megsérültek, további két embert pedig megfigyelésre szállítottak a mohácsi kórházba.
Árhullám vonul le a Dunán,...
A Duna egész magyarországi szakaszán többméteres vízszintemelkedésre számítanak a szakemberek a következő napok során....
Lopott mobilért mentek a...
Mobiltelefont loptak el egy gépkocsiból Pécsett, a rendőrök a tolvajokat és az orgazdát is elfogták. ...
Exkluzív interjú a...
Nyilatkozott a Pécsi Újság.hu-nak a Volvo-ügy egyik gyanúsítottja, aki eddig sosem hallott részleteket osztott meg az ügyről a...
Szerdán sem kímélte a vihar...
Szerdán is a viharos erejű szél miatt káresetekhez vonultak a megye tűzoltói. Összesen huszonhat műszaki mentés igénylő...
Lángoló épülethez vágtáztak...
A szigetvári és a sellyei hivatásos tűzoltók eloltották a lángokat. Kigyulladt egy harminc négyzetméter...
Egy baranyai faluban is...
Hét településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap. Balatonszabadiban, Kazsokon, Kistamásiban, Ortaházán és...
A Pécsi Ítélőtáblán folytatódik a Szeviép-ügy harmadfokú eljárása
A Pécsi Ítélőtáblát jelölte ki a Szeviép-ügy harmadfokú eljárására a Kúria - írta a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet csütörtökön. Mint olvasható, a Kúria szerdai végzésével a csődbűncselekmény miatt a Szeviép-vezérek ellen a Szegedi Ítélőtáblán bűnügyi felügyelet megszüntetése kapcsán folyamatban lévő büntetőügyben a bírák elfogultsági bejelentése után az ügy elbírálásából a táblabíróságot kizárta.A kizárással egyidejűleg a bűnügyi felügyelet megszüntetése miatt bejelentett fellebbezés elbírálására és a másodfokú felmentő ítélet elleni fellebbezés folytán a harmadfokú...
Egyre több az influenzás, terjed a járvány
Tovább nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma az országban - közölte szerdai jelentésében a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Január 27. és február 2. között harmincezren, az előző hetinél 72 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.Mint írták, valamennyi közigazgatási területen emelkedett az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A betegek 38 százaléka 0-14 éves gyerek, 33,4 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 21,6 százaléka és 7 százaléka 60 éven...
Szirmot bontott a Mecsekben az illatos hunyor
Bár az időjárás kifejezetten télies ezekben a napokban,a kiskertek után a Mecsekben is szirmot bontott az illatos hunyor Baranyában. Ugyan jellemzően csak március végén kezd el virágozni, idén már sokkal korábban nyílni kezdett a tavasz egyik legjellegzetesebb virága.Az illatos hunyor a hazai üde talajú bükk- és gyertyánerdők lakója, megjelenésében némileg visszafogott, hiszen kizárólag a zöld árnyalatait vonultatja fel, virágai azonban melegebb napokon kifejezetten illatosak.Mostanában a házi kertben egyre kedveltebb, hibridjei sokféle színben kaphatóak. Magyarországon...
A rovat további témái
- Olvasói levél: Baranyában is hiánycikk a szájmaszk - Miért nem juthatunk hozzá?
- Koronavírus: Baranyában, az udvari határátkelőhelyen is kiemelten ellenőrzik az utasokat
- Drogárust fogtak Komlón, a vevői is vele buktak
- Kidőlt fák, oszlopok, elzárt utak - Így pusztított a vihar kedden Baranyában
- Anyakönyvi hírek: ők születtek és kötöttek házasságot Mohácson
- Afgán határsértőket fogtak el Baranyában szerdán reggel
« Előző
9558 | 9585 | 9612 | 9639 | 9666 | 9693 | 9720 | 9747 | 9774 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos lakástűz Baranyában: idős...
- Mohácsra érkezik Orbán Viktor, már...
- Decemberben változik a menetrend,...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert a...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Ezen a napon robbant fel...
- Jól halad Magyarország tengeri...

