A járvány kezdete óta már csaknem harmincezren fertőződtek meg Baranyában

A járvány kezdete óta már csaknem harmincezren fertőződtek meg Baranyában Országszerte 2548, Baranyában 111 új fertőzöttet igazoltak. Arra, hogy átlépje a százas határt az egy nap alatt azonosított új fertőzöttek száma, hónapok óta nem volt példa.     Elhunyt 24 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 492 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 793 842 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 19 491 főre emelkedett. Aggasztó, hogy egyre több ember szorul kórházi ellátásra, jelenleg 1 233 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 169-en vannak lélegeztetőgépen.Baranyában 111 új fertőzöttet...

Bűnszervezetben dolgozó embercsempészeket ítéltek el Pécsett

Bűnszervezetben dolgozó embercsempészeket ítéltek el Pécsett A Pécsi Járásbíróság a csütörtökön megtartott tárgyaláson három vádlottat bűnösnek mondott ki társtettesként, folytatólagosan elkövetett embercsempészés bűntettében, melyet az elsőrendű vádlott bűnszervezetben követett el. Ezért az elsőrendű vádlottat öt év fegyházra, 1.500.000 forint pénzbüntetésre és öt év közügyek gyakorlásától eltiltásra, a másod- és harmadrendű vádlottakat egy-egy év börtönre, 200.000-200.000 forint pénzbüntetésre és kettő-kettő év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. Az elsőrendű vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A bíróság a...

Rablás lett egy szimpla drogügylet vége Komlón

Rablás lett egy szimpla drogügylet vége Komlón A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte egy fiatal komlói férfi letartóztatását egy hónapra rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.    A nyomozás eddigi adatai alapján a gyanúsított október 18-án találkozott a sértett férfival Komlón, a buszpályaudvaron, mert a sértett kábító hatású anyagot akart venni tőle. A sértettnél nem volt elég pénz, amit el is mondott a gyanúsítottnak, ezért elindultak együtt a sértett egyik ismerőséhez, hogy tőle pénzt kérjen, de ez nem sikerült, így a sértett a vásárlási szándékától elállt. A sértett ezt követően úgy döntött, hogy...

Kanada nagykövete látogatta...

Kanada nagykövete látogatta meg a PTE kutatóintézetét A Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetét (PTE SZBKI) rangos vendégek látogatták meg szerdán. Caroline...

Kétszer annyi...

Kétszer annyi álláshirdetést adtak fel Baranyában, mint tavaly Jelentős toborzási hullám volt a hazai munkaerőpiacon a harmadik negyedévben, a Profession.hu 86 százalékos...

Boxerrel nyomott le két...

Boxerrel nyomott le két fiatalt Pécsen egy harkányi erős ifjú A rendőrök elfogták azt a fiút, aki egy pécsi szórakozóhely előtt ütött meg két másik fiatalt.    A pécsi...

Kétezer fölé ugrott a napi...

Kétezer fölé ugrott a napi új fertőzöttek száma Országszerte 2361, Baranyában 91 új fertőzöttet igazoltak.  Elhunyt 20 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak...

Homorúdon fogtak el egy...

Homorúdon fogtak el egy migránscsapatot éjjel A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő rendőrök szerdán 20 óra 30 perckor Homorúd közigazgatási területén 20 határsértőt...

Lopott teherautóval ment...

Lopott teherautóval ment lopni egy véméndi férfi, pechjére kifogyott a benzin A nyomozók őrizetbe vették a véméndi tolvajt, és kezdeményezték letartóztatását.    A mohácsi nyomozók kedden...

Hat esztendeje zárták le Baranyában a horvát-magyar zöldhatárt a migránsáradat miatt

Hat esztendeje zárták le Baranyában a horvát-magyar zöldhatárt a migránsáradat miatt Azt megelőzően, hogy 2015 október 17-én éjfélkor lezárták a magyar-horvát zöldhatárt, Beremendre este tíz órakor még mintegy ezer migráns érkezett, másnap viszont egyetlen egy illegális bevándorló sem lépte át sem a baranyai, sem a somogyi határszakaszt. Hat évvel ezelőtti írásunkkal idézzük fel az aznap történteket.  Miután pénteken délután magyar részről bejelentették, hogy aznap éjféltől lezárják a magyar-horvát zöldhatárt, a beremendi átkelőhelyhez még két, illegális menekülteket szállító buszkaraván érkezett. Az utolsó csoport tagjai - mintegy ezer migráns - este tíz óra...

Rohamosan emelkedik a napi új fertőzöttek száma

Rohamosan emelkedik a napi új fertőzöttek száma Országszerte 1 668, Baranyában 84 új fertőzöttet igazoltak.     Elhunyt 30 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 448 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 792 757 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 15 711 főre emelkedett. 1 058 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 145-en vannak lélegeztetőgépen. Baranyában 84 új fertőzöttet igazoltak, számuk a járvány kezdete óta 29 760.

Megvert és kirabolt egy 19 éves fiú egy férfit Komlón

Megvert és kirabolt egy 19 éves fiú egy férfit Komlón A komlói rendőrök két órán belül elfogták, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását a rablással gyanúsítható 19 éves helyi férfinak.       Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen azért, mert hétfőn 20 óra körül elvették a mobiltelefonját Komlón.   A rendőrök az adatgyűjtést követően két órán belül a lakásán elfogták a feltételezett elkövetőt, egy 19 éves helyi férfit. A gyanú szerint a férfi az utcán pénzt követelt a sértettől, de mivel nem kapott, elvette tőle a mobiltelefonját, valamint a készpénzét. A sértett a...

Megkezdődött a Mohácsi...

Megkezdődött a Mohácsi Nemzeti Emlékhely haranglábjának restaurálása A mohácsi csata 500. évfordulójának méltó megünneplésére való felkészülés keretében újabb restaurálási munkába kezdett a...

Kuplerájt üzemeltetett egy...

Kuplerájt üzemeltetett egy pécsi férfi a Balcsin Vádat emeltek egy Balatonfüreden bordélyházat üzemeltető férfi és tizennyolc társa ellen - közölte a Veszprém Megyei...

Új áldozatokat szedett a...

Új áldozatokat szedett a járvány, csaknem ezren vannak kórházban Országszerte 859, Baranyában 50 új fertőzöttet igazoltak.     Elhunyt 16 többségében idős, krónikus beteg,...

A Dombay-tónál...

A Dombay-tónál gyakorlatoztak hétvégén a Baranya megyei mentőszervezetek Dombay-tó 2021 néven tartottak minősítő gyakorlatot október 16-án Baranya megyei mentőszervezetek részére.  „A...

Kedvezményesen bérelhet...

Kedvezményesen bérelhet irodát Pécs belvárosában A Baranya Megyei Vállalkozói Központ inkubátorházában Pécs belvárosában, a Felsőmalom utcában kedvezményes irodabérlési...

Elhunyt Bernáth Miklós, a...

Elhunyt Bernáth Miklós, a PSN Zrt. vezérigazgató-helyettese Bernáth Miklós hétfőn hajnalban tragikus hirtelenséggel elhunyt.    A Pécsi Sport Nonprofit Zrt....

Ketten is meglopták ugyanazt a nőt Mohácson

Ketten is meglopták ugyanazt a nőt Mohácson Lopás miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság az ellen a két helyi férfi ellen, akik ugyanannak a nőnek a sérelmére követtek el bűncselekményt.       Egy mohácsi nő tett feljelentést a rendőrségen még tavasszal azért, mert május 21-e és 24-e között a családi házának udvaráról elloptak egy kerékpárt, majd betörtek a házba is, ahonnan egy ütvefúrót, egy sarokcsiszolót, valamint egy gázpalackot vittek el. A rendőrök adatgyűjtést végeztek, majd azonosították a feltételezett elkövetőt, egy 44 éves férfit. A férfi tartózkodási helyén megtalálták az...

Ezeken a helyeken adhatunk vért Baranya megyében

Ezeken a helyeken adhatunk vért Baranya megyében Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten Baranyában. Himesháza, Művelődési Ház, (Hősök tere 2.) október 19. 15:00 -18:00Pécs, Regionális Vérellátó Központ (Pacsirta u. 3.) október 21. 8:00 -17:30Állandó véradási lehetőségek:Pécsi Regionális Vérellátó Központ (Pécs, Pacsirta u. 3.)Telefon: +36 72 215 634 vagy +36 72 211 920Véradási időpont:Hétfő, csütörtök: 8:00 -17:00Kedd, szerda, péntek: 8:00 -15:00 Megközelíthető a 30, 30Y, 130, 103, 109E, 55 járatokkal. Véradóknak ingyenes parkolási lehetőség az intézmény udvarában. Komlói Kórház Transzfúziós Osztály...

Baleset Nagyárpádon! Árokba csapódott egy autó

Baleset Nagyárpádon! Árokba csapódott egy autó Egy embert a tűzoltók és a mentők közösen emeltek ki a járműből.Árokba csapódott egy személyautó Pécs határában, az 57-es főút belterületi szakaszán - adott tájékoztatást a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A város hivatásos tűzoltói végzik a műszaki mentést a balesetnél. Az egységek a mentőkkel közösen egy embert kiemeltek a járműből, és áramtalanították a gépkocsit. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.d