Kuplerájt üzemeltetett egy pécsi férfi a Balcsin
2021. október 19. kedd 10:55

Vádat emeltek egy Balatonfüreden bordélyházat üzemeltető férfi és tizennyolc társa ellen - közölte a Veszprém Megyei Főügyészség vezetője kedden az MTI-vel.
Orbán György közleményében azt írta, a Veszprémi Járási Ügyészség egy balatonfüredi szórakozóhely vezetője, annak volt üzlettársa és a klub tizenhét alkalmazottja ellen emelt vádat "bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítése" miatt, tizennégy vádlottnak kerítés miatt is felelnie kell a bíróság előtt.
A vádirat szerint a 41 éves pécsi férfi 2012 szeptembere és 2019 májusa között bordélyházként üzemeltetett egy balatonfüredi klubot. A hivatalosan táncoslányként dolgozó alkalmazottak az itallapon többféle, "masszázsként" megjelölt szolgáltatást nyújtottak, azonban ezek a megnevezések a valóságban különféle szexuális szolgáltatásokat jelentettek.
A vezető utasítására a bárban tilos volt direkt módon szexről beszélni, ezért a férfi rendszeres "gyűléseken" tanította ki az alkalmazottait, hogy megfelelő szavakkal, gesztusokkal, hanghordozással miként utaljanak a szórakozóhelyen valójában folyó tevékenységre - írta a főügyész.
Hozzátette: a vendégek a lányok szolgáltatásaiért a pultosnál fizettek, aki ezután átadta nekik a szoba kulcsát. A műszak végén a pultos által vezetett kimutatás alapján számoltak el, a lányok keresetük felét kapták meg.
A bár és a szexuális szolgáltatások bevételének fele a 41 éves férfihoz került, aki a bordélyház működtetésével több mint 115 millió forinthoz jutott - írta a főügyész.
Orbán György tájékoztatása szerint az itallapon szereplő masszázsokat nemcsak a bárban, hanem a megrendelő által kívánt helyen is igénybe lehetett venni, ilyenkor a vendég által kért lányt a szórakozóhely egyik alkalmazottja vitte a jelzett helyre, majd vissza a bárba.
Az ügyészség a vádiratában a szórakozóhely vezetőjével és az annak helyet adó ingatlan tulajdonosaival szemben - akik a bárban karbantartóként és takarítóként álltak alkalmazásban - börtönbüntetést és pénzbüntetést kért, valamint indítványozta a bűnös úton szerzett vagyon elkobzását.
Képünk illusztráció.
MTI - Fotó: picabay.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mintha nem is a tél közeledne: akár...
- Ismét használható a Busó-körforgalom,...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Több száz rendőr csapott le egy...
- Több ezer tanár bére már egymillió...
- Otthonában is nyithatott volna boltot...
- Húsz iskola tanulói neveztek a magyar...
- Aszfaltozás miatt zártak le egy sávot...
- Továbbra is láthatók Mohács közelében...
- Egy baranyai város kerül a NAV...