Heten sérültek meg egy hét alatt a megye útjain
Az elmúlt hét baleseteinek többsége az elsőbbség meg nem adása miatt következett be. Baranya megye közútjain november 1-je és 7-e között összesen 50 közlekedési baleset történt, amelyből négy személyi sérüléssel járt. A balesetekben összesen heten sérültek meg, mindannyian könnyebben.Az elmúlt héten a legtöbb baleset elsődleges oka az elsőbbségadás elmulasztása volt. December 10-éig tart a rendőrség Látni és látszani elnevezésű közlekedésbiztonsági kampánya, amely során arra ösztönzik a gépjárművezetőket, hogy vizsgáltassák át az autójuk világító és fényjelző...
A megyében elhullottan talált vadmadárból mutatták ki a madárinfluenza vírusát
A madárinfluenza vírus H5N1 altípusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy elhullottan talált vadon élő madárból, nagy lilikből Baranya megyében - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal pénteken az MTI-t. Felhívták a baromfitartók figyelmét, hogy fokozottan ügyeljenek állataik megóvására, a baromfik vadmadarakkal való érintkezésének megakadályozására.A fertőzött vadmadarat egy halastó közelében találták Sumony településen - közölték. A madárinfluenza szempontjából a nagyobb, összefüggő vizes területek...
Hónapokig kényszermunkát végeztetett egy férfi Pécsett
A Pécsi Járásbíróság pénteken elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra emberkereskedelem bűntette és kényszermunka bűntette megalapozott gyanúja miatt. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított férfi 2021. november 9. napjáig, több hónapon keresztül bántalmazással és fenyegetéssel kényszerítette a sértett férfit arra, hogy a gyanúsított lakóhelyén található ingatlan területén különböző munkálatokat végezzen, melyekért ellenértéket nem fizetett. A sértett okmányait és kulcsait is elvette, többszöri kérése ellenére sem volt hajlandó azokat...
Újmohácson bukott le két,...
A rendőrök Újmohács térségében fogták el az embercsempészeket, akik öt migránst szállítottak az autójukban. ...
Baranyai pedagógusok...
Pedagógusok munkáját ismerte el Baranya megye rendőrfőkapitánya. A Közlekedjünk együtt, vigyázzunk egymásra!...
Önerőből újíttatta fel és...
Mohácson az önkormányzat fenntartásában működtetett öt óvoda mindegyikében már az elmúlt években elvégezték az energetikai...
Lángolt egy száz...
Száz négyzetméteres melléképület tetőszerkezete égett ma hajnalban Villányban, a Szőlő utcában.a füsttel telítődött...
Közlekedési vita során fújt...
A siklósi rendőrök egy 31 éves komlói férfit hallgattak ki gyanúsítottként. Egy...
Baranyában is meredeken...
Meghalt 132, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 8394 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte a...
Megint jöttek: Újmohácson fogtak el éjjel egy 24 fős migránscsapatot a határvédők
A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások csütörtökön 1 óra 45 perckor 24 külföldit tartóztattak fel Újmohács közigazgatási területén. Az illegális migránsok afgán állampolgárnak vallották magukat, és jogellenesen jutottak be az ország területére.A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Több mint egymilliárd forintos útfejlesztést hajtanak végre Komlón
Több mint egymilliárd forintos kormányzati támogatásból újulhat meg a Komló belvárosát tehermentesítő bétai elkerülő út - közölte a város önkormányzata. Azt írták: a csaknem hét kilométeres szakaszon folyó fejlesztések eredményeként az önkormányzat tulajdonában lévő úthálózat több mint tíz százaléka újul meg.A tájékoztatás szerint az 1,2 milliárd forintból megvalósuló beruházás a belvárosi utak tehermentesítését, a zaj- és légszennyezés csökkentését szolgálja, és alternatív útvonalat kínál majd a közlekedőknek.A korábban bányászati célokat szolgáló, ma leromlott...
Még nem döntött a mohácsi önkormányzat, kötelezővé teszik-e az oltást a dolgozóiknak
Mohácson még nem döntöttek, élnek-e a kormány felhatalmazásával, s kötelezővé teszik-e a koronavírus elleni oltás beadatását a hivatal, az óvodák és a bölcsőde, valamint az önkormányzati cégeknél dolgozók esetében. Pávkovics Gábor, Mohács polgármestere lapunk érdeklődésére kifejtette, egyelőre kivárnak, s figyelik, tesz-e újabb lépéseket a kormány az ügyben. Elmondta azt is, a polgármesteri hivatal munkatársainak átoltottsága magas, nyolcvan százalék feletti. A bölcsődében és az óvodákban dolgozók esetében ez az arány rosszabb, esetükben személyesen folytatott,...
Orrtörő versendi kemény...
A bűncselekmények elkövetésével két 29 éves versendi férfit gyanúsítanak a mohácsi rendőrök. ...
Újra a Mohácsi-szigeten,...
A Bács-Kiskun megyei egyenruhások kedden 22 óra 5 perckor Homorúd térségében 20 külföldit tartóztattak fel. ...
Durván emelkedik Baranyában...
Meghalt 98, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 8434 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte a...
Ismét látható lesz a pécsi...
Újabb repülőgéppel, az úgynevezett "Tevével" bővül a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum flottája; a Li-2T 301-es...
Pécsi egyetemi vesztegetés:...
Tizenegy vádlott esetében enyhítette a korábban kiszabott büntetést a pécsi egyetemi vesztegetési ügyként ismert eljárásban a...
Megkötözte és fojtogatta a...
A Szigetvári Járásbíróság kedden kihirdetett ítéletével egy férfit aljas indokból, a sértett sanyargatásával elkövetett...
Májusra halasztják a Bóbita Bábszínház és a PFZ bemutatóját
A járványhelyzet miatt az eredetileg tervezett november végi időpont helyett csak jövő májusban mutatják be a muzsikusok, operaénekesek és bábszínészek összjátékában, a pécsi Bóbita Bábszínház és a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) együttműködésében megvalósuló Háry János című produkciót. A PFZ keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Kodály Zoltán darabját feldolgozó partnerek mérlegelték, hogy az énekművészek és bábművészek, muzsikusok, felnőtt és gyermek kórustagok részvételével zajló előadás előkészítése, megtartása milyen kockázattal jár a jelen...
Nem volt jogsija, és a rendszám sem stimmelt
A szigetvári rendőrök büntető-, illetve szabálysértési eljárást is indítottak a gépkocsivezető ellen. Egy 31 éves kistamási férfi hétfőn kora délután Görösgal irányából Nemeske irányába közlekedett gépkocsijával. Amikor meglátta a rendőröket, meg akart fordulni a járművel, azonban a manőver során az útszéli vízelvezető árokba hajtott. Az egyenruhások ezután intézkedés alá vonták a sofőrt, amely során kiderült, hogy a férfi egy másik autó rendszámát szerelte fel gépkocsijára, és vezetői engedéllyel sem rendelkezik. A gépkocsivezetőt előállították...
Dr. Horváth Zoltán arra kéri a balliberálisok mohácsi megmondó emberét, fejezze be a rágalomhadjáratot
Sajtótájékoztatót tart kedden Mohácson Schwarz-Kiefer Patrik megyei közgyűlési képviselő, a balliberálisok mohácsi választókerületben induló képviselőjelöltje. Az általa küldött meghívó szerint a vidékfejlesztési pályázatok mohácsi nyerteseiről kíván beszélni, akik jó része szerinte azért jutott támogatásokhoz, mert a kormánymegbízott baráti köréhez köthető. Dr. Horváth Zoltán (képünkön) lapunkhoz eljuttatott közleményében cáfolta ezt, és arra kérte a képviselőt, fejezze be a rágalomhadjáratot, ellenkező esetben pedig jogi lépéseket helyezett kilátásba. Az...
A rovat további témái
- Baranyában is tovább emelkedett a fertőzöttek száma
- Aktuális kérdésekről tartottak értekezletet a megye jegyzői számára
- Újabb pécsi óvodákban és egy bölcsődében is megjelent a koronavírus
- Nem csupán megszépül egy újabb mohácsi park, de sportolásra is alkalmas lesz
- Itt a hétvége mérlege: több mint kétszázan meghaltak, majd' 18 ezer az új fertőzöttek száma
- Ezeken a helyeken adhatunk vért Baranya megyében
« Előző
6021 | 6048 | 6075 | 6102 | 6129 | 6156 | 6183 | 6210 | 6237 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...

