Elütött egy kerékpározó lányt, majd elhajtott a helyszínről

Elütött egy kerékpározó lányt, majd elhajtott a helyszínről Egy autós elütött egy kerékpárost Pellérden, majd elhagyta a helyszínt. Szemtanúkat keresnek a rendőrök.     A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozást folytat közúti baleset gondatlan okozása miatt. Egy fiatal lány 2021. június 29-én 16 óra 30 perc és 18 óra között kerékpárral közlekedett Pellérden, a Dózsa György utcában. A Vasút utca kereszteződésénél a biciklis a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, a kerékpárt tolva akart átkelni az úttest túloldalára, amely során egy balról érkező autós megállt, hogy átengedje az úton. A lány ezután a Dózsa György utca melletti...

Törököket fogtak Mohácson, egy embercsempészt is lekapcsoltak

Törököket fogtak Mohácson, egy embercsempészt is lekapcsoltak A Baranya megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások kedden Mohács térségében állítottak meg egy német honosságú gépkocsit, amelyet egy 39 éves libanoni férfi vezetett. A gépkocsiban a sofőrön kívül öt, magát török állampolgárnak valló személy utazott.    Ugyanezen a napon 9 óra 15 perckor egy algériai férfit tartóztattak fel a rendőrök Nagynyárád térségében.A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.A migránsokkal, valamint az embercsempészéssel gyanúsítható férfival szemben...

Gyermekpornográfia miatt börtön vár egy pécsi férfire

Gyermekpornográfia miatt börtön vár egy pécsi férfire A Pécsi Járásbíróság 2szerdán  kihirdetett ítéletében egy pécsi férfit, mint különös visszaesőt bűnösnek mondott ki gyermekpornográfia bűntettében és ezért őt 1 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, 100.000 forint pénzbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelyek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.  A...

Hazajött Mohácsra Havasi...

Hazajött Mohácsra Havasi Zoltán, hogy tapasztalatát, tudását szülővárosa javára fordítsa A Selyemgyár Kulturális Negyed ünnepélyes átadásán mutatta be Havasi Zoltánt, a létesítmény vezetőjét Pávkovics Gábor, Mohács...

Szépen fejlődnek az árván...

Szépen fejlődnek az árván maradt baranyai gólyafiak A Szigetvári Madármentő Állomásra került az a négy gólyafióka, amit az áramszolgáltató segítségével a Duna-Dráva Nemzeti Park...

Öt gyalogost ütött el...

Öt gyalogost ütött el egyszerre egy fiatal nő A rendőrségre kedd este érkezett bejelentés, hogy a III. kerületi Monostori úton több embert elütött egy autó - közölte...

Tovább dolgoznak a tűzoltók...

Tovább dolgoznak a tűzoltók a baranyai jégvihar okozta károk helyreállításán - Videó! A katasztrófavédelem hivatásos állománya továbbra is folytatja a helyreállítási munkálatokat Sellyén és környékén, ahol a...

Mutatjuk, hányan...

Mutatjuk, hányan fertőződtek meg egy nap alatt a megyében Meghalt három beteg és újabb 56 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu...

Migránsokat fogtak el...

Migránsokat fogtak el éjszaka Beremend térségében A Baranya megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások szerdára virradó éjjel két határsértőt tartóztattak fel...

Letették a már épülő M6-os autópálya befejező szakaszának alapkövét Nagynyárádnál

Letették a már épülő M6-os autópálya befejező szakaszának alapkövét Nagynyárádnál 2024 elejére az M6 autópálya eléri az országhatárt. A Bóly és Ivándárda között hiányzó 20 kilométeres szakasz alapkőletételi ünnepségén Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, Hargitai János, a térség országgyűlési képviselője és Nyul Zoltánt, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese mondott beszédet.    Február óta zajlik a munka az M6 autópálya országhatárig tartó szakaszánál. A régészeti feltárások lassan befejeződnek. A nagy tömegű földmunkák- humuszleszedés, töltésépítés, bevágás készítés- időszaka következik. Ezek mellett megkezdődik a...

Vörös kányákat gyűrűztek meg Baranyában

Vörös kányákat gyűrűztek meg Baranyában A vörös kányák 1990-ben kezdődött hazai visszatelepedése óta az állomány lassú fejlődésnek indult, de csak az utóbbi öt évben erősödött jelentősebben. Az országos állomány jelenleg 25-30 párra becsülhető. Az ismert fészkek több mint fele Baranyában található, közölte a madártani egyesület baranyai csoportja.    Azt írték, a faj rádiótelemetriás nyomkövetését eddig még nem alkalmazták Magyarországon. A nálunk felcseperedett és kirepült fiókák migrációjáról, területfoglalásáról, mortalitásáról gyakorlatilag semmit sem tudunk. A hiányt pótlandó, júniusban két baranyai...

Lángra kapott egy munkagép Mohácson

Lángra kapott egy munkagép Mohácson Egy munkagép és egy féltetős épület is égett Mohácson.     Kigyulladt egy munkagép Mohács külterületén, az Eszéki úton. A tűz egy féltetős, fa- és fémszerkezetű, mezőgazdasági épületre, valamint két körbálára is átterjedt. A mohácsi hivatásos tűzoltók elfojtották a lángokat.

Új vezetők irányítják a PTE...

Új vezetők irányítják a PTE borászati kutatóintézetét A PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet tevékenységét minősíti, hogy az elmúlt években sikert sikerre halmozott. Mostantól...

Bandázni indult, végül...

Bandázni indult, végül meglopta a barátját Egy férfi pénzt és fülbevalót lopott el egy mágocsi házból, a rendőrök rövid időn belül elfogták. ...

Baranyában egyetlen új...

Baranyában egyetlen új fertőzöttet sem azonosítottak az elmúlt nap során Országszerte 17 új fertőzöttet igazoltak, s elhunyt három beteg. Baranyában nem azonosítottak új fertőzöttet.   A...

Folytatódnak a...

Folytatódnak a helyreállítási munkálatok Sellyén A péntek este Sellye térségére zúduló jégeső több száz ingatlant rongált meg, amelyek helyreállítását a hétvégén a...

Személyi és területi...

Személyi és területi változásokat rendelt el a Pécsi Egyházmegyében Felföldi László Az egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására Felföldi László megyéspüspök augusztus 1-jével az érintett személyekkel...

Batthyány-Strattmann...

Batthyány-Strattmann László-díjat kapott Angyal Magdolna Miniszteri elismerésben részesült Angyal Magdolna, a Baranya Megyei Kormányhivatal munkatársa.   Az egészségügyi...

Négy új játszótér épül Mohácson: a két lakótelepen, a KRESZ-parkban és a szigeti városrészben

Négy új játszótér épül Mohácson: a két lakótelepen, a KRESZ-parkban és a szigeti városrészben Mohács tavalyi költségvetésében is szerepelt az a 60 millió forintos tétel, amelyből négy új játszóteret építettek volna, az előző városvezetés azonban nem valósította meg a terveket. Pávkovics Gábor, Mohács polgármestere szerint néhány napon belül kiírják azokat a pályázatokat, amelyek elnyerése esetén elkezdődhetnek az építkezések. Mohácson a közelmúltban három új játszóteret is birtokba vehettek a gyerekek: a Szepessy parkban, a lakóparkban és a Selyemgyár Kulturális Negyedben is vadonatúj létesítmény épült. A választék hamarosan még tovább bővül, a napokban átadják...

Mutatjuk, hogy alakul a járványhelyzet Baranyában

Mutatjuk, hogy alakul a járványhelyzet Baranyában Országszerte 102 új fertőzöttet igazoltak a hétvégén, Baranyában mindössze egyetlen új fertőzöttet azonosítottak.    A hétvégén összesen hárman hunytak el, így az elhunytak száma 30 007 fő. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 741 509 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 37 023 főre csökkent. 73 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 12-en vannak lélegeztetőgépen.Baranyában az elmúlt három nap során egy új fertőzöttet azonosítottak, számuk a járvány kezdete óta 28 571.

Több mint négyszáz határsértő ellen intézkedtek hétvégén

Több mint négyszáz határsértő ellen intézkedtek hétvégén 453 határsértő ellen intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.   A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 184, szombaton 199, vasárnap 67 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A horvát határszakaszon három embert fogtak el, ellenük idegenrendészeti eljárás indult. Az elmúlt héten az ország területén 1038 határsértőt tartóztattak föl és kísértek vissza. A megelőző héten - június 28-ától...