A Dél-Dunántúl fejlesztési biztosa a lehető legtöbb pénzt hozná a régióba

A Dél-Dunántúl fejlesztési biztosa a lehető legtöbb pénzt hozná a régióba A közép-magyarországi régióval kiegészülve az eddigi négy helyett öt kormánybiztos felel az egyes régiók komplex gazdaságfejlesztéséért a jövőben - ismertette hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter.   Navracsics Tibor elmondta: a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos Bányai Gábor lesz, míg az északnyugat-magyarországi zónáért Czunyiné Bertalan Judit, a közép-magyarországi zónáért Láng Zsolt, a Dél-Dunántúlért Móring József (képünkön),...

Lángra kapott egy hoverboard egy pécsi lakásban

Lángra kapott egy hoverboard egy pécsi lakásban Egy elektromos jármű, egy „hoverboard" kapott lángra szombat délután Pécsett, az Alkotmány utcában.    Az eszköz akkumulátora gyulladt meg, melynek következtében foltokban kiégett a szoba szőnyege is. A tűz máshova nem terjedt át, de az egész lakás bekormozódott. Az esethez a pécsi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a lakást, elzárták a gázt és rövid időn belül eloltották a tüzet. A lakásban elő család a tűz keletkezésekor nem tartózkodott otthon, személyi sérülés nem történt.

Lecsukták a csaknem 30 milliót zsákmányolt tolvajokat

Lecsukták a csaknem 30 milliót zsákmányolt tolvajokat A Pécsi Járásbíróság elrendelte három férfi letartóztatását egy hónapra jelentős értékre elkövetett lopás bűntettének alapos gyanúja miatt.     A nyomozás eddigi adatai szerint a svájci állampolgárságú sértett férfi magyarországi lakóhelyén található ingatlanban jelentős mennyiségű készpénzt tartott forintban és külföldi valutában is. Értékeit egy pénzkazettában és nagy méretű pénztárcában tartotta. A sértett férfi egy internetes oldalon megismerkedett egy nővel, akivel több alkalommal is beszélt, személyesen is találkoztak. Megismerkedésüket követően a nő...

Letért az útról, oldalára...

Letért az útról, oldalára borult egy kisteherautó Babarc közelében Szántóföldre hajtva az oldalára borult egy kisteherautó Babarc közelében, az 57-es úton, szombat hajnalban.  ...

A hétvégén érkezett vihar...

A hétvégén érkezett vihar is károkat okozott Baranyában, sok dolguk volt a tűzoltóknak Harminckilenc esetben kellett a viharkárok felszámolásán dolgozniuk a megyei tűzoltóknak a péntek éjszaka érkezett vihar...

Bár ismét egyre alacsonyabb...

Bár ismét egyre alacsonyabb a Duna vízszintje, egyelőre nem várható vészes apály Néhány nap alatt majd' másfél méterrel csökkenhet a Duna vízszintje Mohácsnál, a hajózást egyelőre nem fogja akadályozni a...

Akinek nem tetszik, hogy be...

Akinek nem tetszik, hogy be kell mutatni a forgalmit, fizessen teljes árat - Olvasói levél Megdöbbenve tapasztaltam, hogy több autós inzultálta egy benzinkút kasszájánál az ott dolgozót, mert elkérte fizetés előtt a...

Mutatjuk, merre járnak a...

Mutatjuk, merre járnak a baranyai revizorok A NAV baranyai munkatársai május 30. és június 5. között kedden Harkányban és Siklóson a pékségekben, szerdán Komlón az...

Negyvenhárom migránst...

Negyvenhárom migránst fogtak el Hercegszántónál A Bács-Kiskun megyei egyenruhások 2022. május 28-án 23 óra 15 perckor Hercegszántó térségében 43 külföldit tartóztattak...

Pécsett és Mohácson is cserélhetők a lejárt okmányok szombaton és vasárnap is

Pécsett és Mohácson is cserélhetők a lejárt okmányok szombaton és vasárnap is Baranya megyében hét, közöttük három pécsi helyszínen cserélhetők a lejáró okmányok június végéig szombaton és vasárnap is - közölte a Pécsi Járási Hivatal vezetője vasárnap.     Csiki László a Baranya Megyei Kormányhivatal uránvárosi kormányablakánál emlékeztetett: június 30-án valamennyi, a járványügyi veszélyhelyzet idején automatikusan meghosszabbított személyazonosító okmány érvényessége lejár.Mint mondta, cseréjük megkönnyítése érdekében van nyitva e hétvégétől az összes budapesti, valamint több mint 120 kijelölt vidéki kormányablak szombaton és...

Karácsonykor kötötte el ismerőse kocsiját egy baranyai férfi

Karácsonykor kötötte el ismerőse kocsiját egy baranyai férfi A komlói nyomozók befejezték a vizsgálatot annak az eltiltott gépjárművezetőnek az ügyében, aki engedély nélkül vitte el ismerőse autóját.     Jármű önkényes elvétele, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény elkövetése miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság egy 22 éves lovászhetényi férfi ellen.  A megalapozott gyanú szerint a fiatalember 2021. december 25-e 19 óra és december 26-a 9 óra 30 perc között elkötötte ismerőse autóját Pécsváradon. Az utcán parkoló járművet - amelyben benne hagyták az indítókulcsot - a tulajdonos...

A Volánbusz helyi menetrendjei is láthatók a Google-térképen

A Volánbusz helyi menetrendjei is láthatók a Google-térképen Megérkeztek a Google-térképre a Volánbusz Zrt. vidéki városi menetrendjei - jelentette be a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, szombattól fokozatosan jelennek meg a Volánbusz vidéki városi (helyi) menetrendjei a Google-térképen, egyelőre a tervezett menetrendi adatokkal. Így könnyebben tervezhetővé válik a közösségi közlekedés azokon a településeken, ahol a Volánbusz látja el a helyi szolgáltatást: az ország majdnem 70 városában, többek között Győrben, Egerben, Zalaegerszegen,...

Autók ütköztek a 66-oson...

Autók ütköztek a 66-oson Komló és Mánfa között Összeütközött két személygépkocsi a 66-os főúton, Mánfa és Pécs között - számolt be a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi...

Harmincmillió forintot...

Harmincmillió forintot lopott el egy villányi férfitől egy baranyai banda - Videó! A rendőrök két napon belül fogták el azt a négy gyanúsítottat, akik közel 30 milliót loptak el egy villányi férfitól. ...

Csaknem 1 millió forintot...

Csaknem 1 millió forintot nyúlt le egy pécsi ingatlanos A rendőrök befejezték a vizsgálatot az ellen a pécsi férfi ellen, aki csaknem egymillió forintot sikkasztott el a munkahelyén....

Tűzoltók lepték el a...

Tűzoltók lepték el a Tv-tornyot: 76 méter, 438 lépcsőfok, három perc rohanás Mind a 438 lépcsőfokot leküzdötték - vannak olyanok is, akik kétszer - azok a hivatásos-, önkéntes- és létesítményi tűzoltók,...

Októberben rendezik a...

Októberben rendezik a Komlói Amatőr Színházi Találkozót Tíz magyar nyelvű, a Kárpát-medencéből várt produkciót válogatnak be az október 20. és 23. között immár nyolcadik alkalommal...

Nyolcan sérültek meg...

Nyolcan sérültek meg Baranya útjain a múlt héten Baranya megye közútjain a múlt héten összesen 57 közlekedési baleset történt, amelyből 49 anyagi káros volt, nyolc pedig...

Elfogadták Baranya rendőr-főkapitányának a beszámolóját

Elfogadták Baranya rendőr-főkapitányának a beszámolóját Dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány beszámolóját a Megyei Önkormányzat Közgyűlése egyhangúlag elfogadta.    Baranya megye rendőrfőkapitánya csütörtökön beszámolt a testület előtt a 2021. év közbiztonsági helyzetéről, a tavalyi évben a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről, és az azzal kapcsolatos feladatokról. Kiemelten foglalkozott a bűnügyi és a rendészeti tevékenységgel, valamint értékelésében kitért a bűn- és baleset-megelőzési munka fontosságára is.A képviselők a közbiztonság érdekében végzett tevékenységért köszönetüket...

Törököket és szíreket tartóztattak fel a Mohácsi-szigeten

Törököket és szíreket tartóztattak fel a Mohácsi-szigeten Hóduna térségében tartóztatták fel a határsértőket.    A Bács-Kiskun megyei egyenruhások pénteken 12 óra 20 perckor Hóduna térségében 34 külföldit tartóztattak fel. A magukat török és szír állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére.A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Megtépázta a vihar Baranyát: fák dőltek ki, házakba folyt az esővíz

Megtépázta a vihar Baranyát: fák dőltek ki, házakba folyt az esővíz Országszerte mintegy száz alkalommal riasztották a tűzoltókat szerdán a heves szél és a jégeső okozta károk miatt - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-t.     Mukics Dániel közölte, a legsúlyosabb károkat Somogy megyében okozta a vihar: a heves jégeső 80 épület tetőszerkezetét rongálta meg Kaposváron, Kaposmérőn, Kaposkeresztúron és Jákón. További tíz riasztást kaptak a tűzoltók Baranya megyében, a többi káresemény pedig más nyugat-magyarországi megyékben történt - tette hozzá. Főleg Somogy megyében fákat döntött ki, gallyakat...