Kihirdették az Emlékhelyek Napjára kiírt rajzpályázat eredményeit

Kihirdették az Emlékhelyek Napjára kiírt rajzpályázat eredményeit A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság gyermekrajz pályázatot hirdetett az Emlékhelyek Napja és a mohácsi csata 500. évfordulójára történő felkészülés alkalmából három témakörben: Mohács történelme, Mohács és környékének természeti értékei, valamint Mohács néprajza.  Minden várakozást felülmúlt a beérkező pályázatok száma, több mint 300 pályamunkát küldtek be a gyerekek. A nemzeti park igazgatóság központjában egy teljes napig tartott a rajzok átnézése, de még így is nagyon nehéz volt szűkíteni a kört díjazottakra, ezért úgy döntöttünk, hogy különdíjakat is fogunk adni. A...

Török embercsempészek ellen emeltek vádat Mohácson

Török embercsempészek ellen emeltek vádat Mohácson A Mohácsi Járási Ügyészség embercsempészés bűntette miatt emelt vádat kéttörök férfi ellen, akik 2021 novemberében azért utaztak Magyarországra, hogyegy szír családot Németországba szállítsanak.   A vádlott férfiak 2021 novemberében Németországban tartózkodtak. Az egyik férfitnovember 9-én felhívta egy ismerőse és megkérte arra, hogy egy Szerbiában rekedtöt fős szír családot segítsen Németországba szállítani. A férfinak nem volt gépkocsija,ezért felvette a kapcsolatot a másik vádlottal, aki vállalta, hogy gépkocsijávalsegítséget nyújt az embercsempészéshez.A vádlottak...

Új naperőmű építése kezdődik meg Pécsett

Új naperőmű építése kezdődik meg Pécsett Az MVM Zöld Generáció Kft. országszerte 28 naperőművet épít mintegy 7 milliárd forintos beruházással - tájékoztatta a társaság az MTI-t.  A projekt nyitórendezvényét Oroszlányban tartották, mivel a 0,5 megawatt (MW) kapacitású egységből itt telepítik a legtöbbet, 15-öt az erőmű zagyterében, mezőgazdaságilag nem hasznosítható területen - mondta el a társaság csoportvezetője az MTI-nek.Edelman György tájékoztatása szerint az erőművek évente 69 ezer gigajoule (GJ) villamos energiát termelhetnek majd, ez több mint 8000 háztartás éves villamosenergia-szükségletének fedezésére...

Oscar-díjas filmrendező...

Oscar-díjas filmrendező volt a zsűri elnöke a PTE versenyén A „Forgass a Földért!" címmel nagyszabású, nemzetközi filmkészítő versenynek adott otthont a PTE KPVK 2022. május...

Lángra kapott egy...

Lángra kapott egy elektromos bringa Sellyén Elektromos kerékpár akkumulátora gyulladt meg Sellyén hétfőn késő délután.  A lángokat - melyek a kerékpártárolóban álló...

Anyósa autóján állt bosszút...

Anyósa autóján állt bosszút egy nő A szigetvári nyomozók rongálás miatt indítottak eljárást egy 30 éves cserdi nő ellen.      Egy nő...

Lecsüccsent egy padra...

Lecsüccsent egy padra Pécsen a belvárosban egy szatír, aztán... A Pécsi Járásbíróság kedden elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra szeméremsértés vétségének alapos gyanúja miatt....

Elektromos cigi okozott...

Elektromos cigi okozott tűzet egy baranyai házban Szemelyen egy hálózatra csatlakoztatott elektromos cigaretta okozott tüzet hétfőn az esti órákban.  A szobában lévő ágy...

Batthyány-Strattmann...

Batthyány-Strattmann László-díjat kapott Melegh Béla A példaképek fontosságáról beszélt az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, mielőtt egészségügyi elismeréseket...

Bánki Erik arra kérte az ellenzéket, most nem Brüsszel mellé álljanak

Bánki Erik arra kérte az ellenzéket, most nem Brüsszel mellé álljanak A baloldal álláspontjáról és az európai szankciótervekről is szó volt napirend előtt az Országgyűlés keddi ülésén. Bánki Erik arra kérte az ellenzéket, most ne Brüsszel mellé álljanak.   A mohácsi politikus felszólalásában elmondta: nem szabadott volna megtörténnie az ukrajnai háborúnak, el kell ítélni az Ukrajnát ért támadást és minden segítséget meg kell adni a hazájukat hátrahagyó embereknek, amiben Magyarország kiválóan teljesít. A háború következményeként egész Európában emelkednek az árak, energiaválság fenyeget, ami a magyar gazdaságot is próba elé állítja -...

Megfúrtak egy vezetéket, nem volt gáz Lánycsókon

Megfúrtak egy vezetéket, nem volt gáz Lánycsókon Lánycsók külterületén, az 57-es út mellett munkálatok közben belefúrtak egy gázvezetékbe hétfőn.  A mohácsi hivatásos tűzoltók egy sugárral biztosították a helyszínt, majd megkezdték a méréseket. A mérőeszközök csak a vezetéknél mutattak gázkoncentrációt. A szolgáltató leválasztotta a települést a gázhálózatról, ezért Lánycsókon két-három órán át nem volt szolgáltatás. Személyi sérülés nem történt.Képünk illusztráció.

A várható zivatarok miatt adtak ki figyelmeztetést Baranyára

A várható zivatarok miatt adtak ki figyelmeztetést Baranyára A délelőtt folyamán helyenként még előfordulhat egy-egy dörgés, villámlás a záporok mellett, majd délután észak felől ismét megnövekszik a zivatarhajlam.   Kezdetben főként a Dunántúl északi felén, a középső országrészben, majd a cellák terjedésével a déli, délkeleti területeken is megjelenhetnek zivatarok. Késő estére fokozatosan stabilizálódik a légkör, legtovább a déli országrészben fordulhat elő zivatar. A legerősebb cellákat viharos széllökés, jégeső és intenzív csapadékhullás (10-20 mm) is kísérheti.   

Elkezdődött a parlafgüves...

Elkezdődött a parlafgüves területek ellenőrzése - Mutatjuk, hol tehetünk bejelentést A parlagfű hazánk leggyakoribb gyomnövénye, amelynek virágpora több allergiás megbetegedés kiváltója, mint az összes többi...

Dávodnál is elfogtak egy...

Dávodnál is elfogtak egy migránscsoportot az éjszaka A migránsok jogellenesen jutottak be az országba. A Bács-Kiskun megyei egyenruhások május 16-án 22 óra 20 perc és 2022....

Gázolás Újpetrén: az anyuka...

Gázolás Újpetrén: az anyuka kislánya is belehalt sérüléseibe Meghalt az a 12 éves kislány, akit 37 éves édesanyjával együtt autó ütött el szombaton Újpetrén - közölte az MTI érdeklődésére...

Más kocsihoz tartozó...

Más kocsihoz tartozó rendszámmal autókázott egy pécsi férfi A rendőrök eljárást indítottak egy 34 éves pécsi férfi ellen.    A járőrök vasárnap délután Pécsett, a...

Letöltendő börtönre ítéltek...

Letöltendő börtönre ítéltek egy ámokfutó sofőrt Pécsett A Pécsi Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános tárgyaláson kihirdetett ítéletével egy vádlottat folytatólagosan...

Negyven mohácsi civil...

Negyven mohácsi civil szervezet között kapott támogatást az önkormányzattól Idén is meghirdette a civil szervezetek számára szóló pályázatát az önkormányzat. A bejegyzett egyesületek és más...

Égzengéssel, jégesővel érhet véget a nagy meleg

Égzengéssel, jégesővel érhet véget a nagy meleg Zivatarokra, jégesőre, villámlásra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.     Hétfőn késő délutántól, kora estétől előbb a Dunántúl nyugati felén alakulhatnak ki zivatarok, majd éjjel az ország keletebbi részein is előfordulhat dörgés, villámlás. Hajnalig a legkisebb esély zivatar kialakulására az ország északkeleti harmadán van. Kedden több helyen fordulhat elő zivatar, nagyobb számban kora délután az északi megyékben. Estére, késő estére az ország nagy részén stabilizálódik a légkör. A zivatarokat viharos széllökések és intenzív csapadékhullás...

Testvére adataival próbálta megúszni a börtönt

Testvére adataival próbálta megúszni a börtönt A Pécsi Járási Ügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat egy szigetvári férfi ellen, aki testvére adataival csináltatott magának személyi okmányokat, hogy mentesüljön a börtöntől.   A szigetvári férfit a Barcsi Járásbíróság 2020. október 19. napján két év hat hó börtönre ítélte nem jogerősen.A férfi még aznap Pécsett az egyik okmányirodában testvére személyi adatainak megadásával új személyi igazolványt, valamint vezetői engedélyt igényelt.Ügyintézéskor az ügyintéző a férfi helyszínen készített fényképét, valamint a nyilatkozata alapján testvére személyes...

Pécsett és Mohácson is feltűnnek majd az adóellenőrök

Pécsett és Mohácson is feltűnnek majd az adóellenőrök Nem pihen az adótraffipax. A NAV baranyai munkatársai május 16. és 22. között kedden Pécsett, az építőanyag-kereskedésekben, szerdán Mohácson a szoláriumokban és az egyéb, fizikaiközérzet-javító szolgáltatóknál, csütörtökön ismét Pécsett, a Jókai utcai és a Jókai téri vendéglátóhelyeken ellenőriznek.Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal...