Több ponton megnyitnák a kőgátat - Újra étterem működhet a Halászcsárda épületében

2022. szeptember 10. szombat 10:49

Több ponton megnyitnák a kőgátat - Újra étterem működhet a Halászcsárda épületében

Elkezdődtek az egyeztetések a szakhatóságok és az önkormányzat között arról, hogy több helyen is megnyissák a dunai kilátást akadályozó kőfalat, tájékoztatta lapunkat Pávkovics Gábor, Mohács polgármestere. A Dunapart ezzel új életre kelne, s így lehetőség nyílna arra is, hogy az egykori Halászcsárda földszintjén - a régi Kishalász helyén - étterem nyíljon. A város egyébként azzal a feltétellel járul hozzá az épület funkciójának megváltoztatásához, hogy legalább egy részében továbbra is vendéglátó-egységként működjön. 

 

Több, mint másfél kilométer hosszúságban takarja el az akadálytalan kilátást a Dunára a Mohácsot védelmező árvízvédelmi partfal. Persze, nem ok nélkül húzták fel az építményt az 1965-ben pusztító nagy árvíz után: az 1973-ban befejeződött építkezés után a fal még a legnagyobb víznek is sikeresen állt ellen.

A partfal teljes felújítására 1989-1992 között került sor, ennek köszönhetően a korábbiaknál esztétikusabb látványt nyújt ugyan, azonban értelemszerűen az akadálytalan kilátást a folyóra továbbra is korlátozza, lényegében elszigeteli a partot a város többi részétől.


Ezen változtatna a városvezetés.

- Elkezdődtek a vízügyi hatósággal az egyeztetések a kőfal több ponton való megnyitásáról - tájékoztatta lapunkat Pávkovics Gábor, Mohács polgármestere. - Első körben a Millenniumi emlékműnél és a Halászcsárda környékén kerülhetne erre sor. A tartósan alacsony vízállás dacára valamilyen védműre természetesen továbbra is szükség van, hiszen az ár bármikor támadhat, ezért szükség esetén mobil gátakat alkalmaznánk.

A polgármester hangsúlyozta, a tárgyalások még kezdeti szakaszban vannak, azonban a terv fogadtatása kedvező volt.

Amennyiben megvalósulna, az egykori Halászcsárda épületében, a földszinten - az egykori Kishalász helyén - étterem nyílhatna.


Pávkovics Gábor ezzel kapcsolatosan úgy fogalmazott, a legendás vendéglátó-egységnek új tulajdonosa van, az önkormányzat azonban csak azzal a feltétellel járul hozzá az épület hasznosításának megváltoztatásához, ha részben eredeti funkcióját is megtartva a továbbiakban is étteremként működik, akár a jelenleginél kisebb alapterületen.

M. B. - Fotó: Dittrich Éva