Új naperőmű építése kezdődik meg Pécsett
Az MVM Zöld Generáció Kft. országszerte 28 naperőművet épít mintegy 7 milliárd forintos beruházással - tájékoztatta a társaság az MTI-t. A projekt nyitórendezvényét Oroszlányban tartották, mivel a 0,5 megawatt (MW) kapacitású egységből itt telepítik a legtöbbet, 15-öt az erőmű zagyterében, mezőgazdaságilag nem hasznosítható területen - mondta el a társaság csoportvezetője az MTI-nek.Edelman György tájékoztatása szerint az erőművek évente 69 ezer gigajoule (GJ) villamos energiát termelhetnek majd, ez több mint 8000 háztartás éves villamosenergia-szükségletének fedezésére...
Oscar-díjas filmrendező volt a zsűri elnöke a PTE versenyén
A „Forgass a Földért!" címmel nagyszabású, nemzetközi filmkészítő versenynek adott otthont a PTE KPVK 2022. május 13. és 17. között. A cannes-i filmfesztiválon tavaly különdíjat nyert filmes világjáték zsűrijének elnöke Szabó István Oscar-díjas filmrendező volt, a program védnökségét Dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi tagja, Prof. Dr. Szécsi Gábor a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudomány, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának (KPVK) dékánja és Horváth Péter, a Magyar Energetikai és...
Lángra kapott egy elektromos bringa Sellyén
Elektromos kerékpár akkumulátora gyulladt meg Sellyén hétfőn késő délután. A lángokat - melyek a kerékpártárolóban álló másik elektromos biciklire is átterjedtek - a helyi hivatásos tűzoltók eloltották. Személyi sérülés nem történt.
Anyósa autóján állt bosszút...
A szigetvári nyomozók rongálás miatt indítottak eljárást egy 30 éves cserdi nő ellen. Egy nő...
Lecsüccsent egy padra...
A Pécsi Járásbíróság kedden elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra szeméremsértés vétségének alapos gyanúja miatt....
Elektromos cigi okozott...
Szemelyen egy hálózatra csatlakoztatott elektromos cigaretta okozott tüzet hétfőn az esti órákban. A szobában lévő ágy...
Batthyány-Strattmann...
A példaképek fontosságáról beszélt az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, mielőtt egészségügyi elismeréseket...
Bánki Erik arra kérte az...
A baloldal álláspontjáról és az európai szankciótervekről is szó volt napirend előtt az Országgyűlés keddi ülésén. Bánki Erik...
Megfúrtak egy vezetéket,...
Lánycsók külterületén, az 57-es út mellett munkálatok közben belefúrtak egy gázvezetékbe hétfőn. A mohácsi hivatásos...
A várható zivatarok miatt adtak ki figyelmeztetést Baranyára
A délelőtt folyamán helyenként még előfordulhat egy-egy dörgés, villámlás a záporok mellett, majd délután észak felől ismét megnövekszik a zivatarhajlam. Kezdetben főként a Dunántúl északi felén, a középső országrészben, majd a cellák terjedésével a déli, délkeleti területeken is megjelenhetnek zivatarok. Késő estére fokozatosan stabilizálódik a légkör, legtovább a déli országrészben fordulhat elő zivatar. A legerősebb cellákat viharos széllökés, jégeső és intenzív csapadékhullás (10-20 mm) is kísérheti.
Elkezdődött a parlafgüves területek ellenőrzése - Mutatjuk, hol tehetünk bejelentést
A parlagfű hazánk leggyakoribb gyomnövénye, amelynek virágpora több allergiás megbetegedés kiváltója, mint az összes többi allergén növényé együttvéve. Éppen ezért a parlagfű irtására vonatkozó előírásokat komolyan kell venni. Az idei évben a parlagfüves területek ellenőrzését - a korábbiaktól eltérően - már május 16. napjától megkezdi a hatóság. Valamennyi ingatlan tulajdonosának, használati, haszonélvezeti és kezelési jogával rendelkező természetes, illetve jogi személynek, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek kötelezettsége a parlagfű elleni...
Dávodnál is elfogtak egy migránscsoportot az éjszaka
A migránsok jogellenesen jutottak be az országba. A Bács-Kiskun megyei egyenruhások május 16-án 22 óra 20 perc és 2022. május 17-én 3 óra 5 perc között három nagyobb létszámú migránscsoportot - összesen 62 személyt - tartóztattak fel Dávod, Kelebia és Csikéria térségében. A magukat afgán, török és szír állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére.A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően...
Gázolás Újpetrén: az anyuka...
Meghalt az a 12 éves kislány, akit 37 éves édesanyjával együtt autó ütött el szombaton Újpetrén - közölte az MTI érdeklődésére...
Más kocsihoz tartozó...
A rendőrök eljárást indítottak egy 34 éves pécsi férfi ellen. A járőrök vasárnap délután Pécsett, a...
Letöltendő börtönre ítéltek...
A Pécsi Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános tárgyaláson kihirdetett ítéletével egy vádlottat folytatólagosan...
Negyven mohácsi civil...
Idén is meghirdette a civil szervezetek számára szóló pályázatát az önkormányzat. A bejegyzett egyesületek és más...
Égzengéssel, jégesővel...
Zivatarokra, jégesőre, villámlásra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Hétfőn késő...
Testvére adataival próbálta...
A Pécsi Járási Ügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat egy szigetvári férfi ellen, aki testvére adataival...
Pécsett és Mohácson is feltűnnek majd az adóellenőrök
Nem pihen az adótraffipax. A NAV baranyai munkatársai május 16. és 22. között kedden Pécsett, az építőanyag-kereskedésekben, szerdán Mohácson a szoláriumokban és az egyéb, fizikaiközérzet-javító szolgáltatóknál, csütörtökön ismét Pécsett, a Jókai utcai és a Jókai téri vendéglátóhelyeken ellenőriznek.Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal...
Milliós kárt okozó kerítéstolvajt kaptak el a mohácsi rendőrök
A mohácsi nyomozók befejezték a vizsgálatot a kerítéstolvaj ügyében - olvasható a police.hu oldalon. Lopás miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság egy 26 éves lánycsóki férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2022. március 10-e és 14-e között Lánycsók külterületén egy mezőgazdasági területről ellopta a telek körbekerítésére szánt vadhálót és a hozzá tartozó oszlopokat. A férfi a bűncselekménnyel közel egymillió forint kárt okozott a sértettnek. A rendőrök március 15-én elfogták a feltételezett elkövetőt, gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét. A rendőrök a férfi...
Mentőhelikopterrel hozták Pécsre egy robbanás sérültjét
Robbanás következtében kidőlt egy kiskőrösi ház egyik fala és kigyulladt a tetőszerkezete szombaton - közölte a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján. Kovács Andrea, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta: az égő épületet a kiskőrösi, kalocsai és a kiskunhalasi tűzoltók oltották el. A helyszínről két sérültet vitt kórházba a mentőhelikopter.A baon.hu információi szerint egy engedéllyel működtetett pálinkafőző készülék robbanhatott fel a házban. Úgy tudják, egy 50 éves férfi és a fia tartózkodott a detonáció idején az épületben. Az...
A rovat további témái
- Tragédia Újpetrén: meghalt egy bicikliző édesanya
- Lángoló baranyai családi házhoz vágtáztak a tűzoltók
- Bevették magukat a baranyai rendőrök a Mecsekbe
- Érkeznek a dunai szállodahajók Magyarországra, Mohácson is kikötnek
- Lehet, hogy nem is a baranyai drogbáró ül egy montenegrói börtönben
- A Pécsi Tudományegyetem csapata is indul a nemzetközi építőipari innovációs versenyen
« Előző
4617 | 4644 | 4671 | 4698 | 4725 | 4752 | 4779 | 4806 | 4833 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három település tűzoltói oltottak egy...
- Orbán Viktor: szerdától érkezik a...
- Baranyában kilőtt vaddisznóban...
- Keresik Mohács karácsonyfáját, a Deák...
- Bezzeg Románia: megint csaknem...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- A mohácsi gimi csapata nyert az...
- Menekülő autóst üldöztek a rendőrök...
- Eltűnt egy 14 éves mohácsi lány, egy...
- Drogdílerekre törték rá az ajtót...

