Egy újabb „Boldog” nap! – szülők, gyerekek és óvodai dolgozók önfeledt sportnapja zajlott
Noha nekünk, „Boldog Gizella óvodás" szülőknek az már nem újdonság, hogy ovink időről időre, szeptembertől júniusig remek közös programokat kínál, melyek által a dolgozók, a családok, a gyerekek kapcsolata kivételes és elmélyült, most mégis úgy éreztük, itt az ideje tollat ragadni, és beszámolni arról a csodálatos élményről, amiben nemrég ismét részünk lehetett. Tesszük ezt egy részről azért, hogy hírül adjuk, létezik még mai rohanó világunkban olyan intézmény, amely a család fontosságát és az összetartozást hirdeti és erősíti, másrészt e cikk megírásával is szeretnénk...
Újra: 72 óra kompromisszum nélkül – Te is jössz, hogy segíts?
Hazánkban hatodik, Mohácson pedig a harmadik alkalommal kerül megrendezésre a szociális önkéntes akció, a 72 óra kompromisszum nélkül. Az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány programja Magyarország fiatalságát hívja közös összefogásra, hogy együtt tegyenek másokért, a környezetükért. A program keretében országszerte fiatalok csoportjai 72 órán, azaz három napon keresztül folytatnak szociális, karitatív, ökológiai vagy fejlesztő, építő tevékenységeket változatos helyszíneken, a legkülönbözőbb módokon segítve a rászoruló embereken és környezetükön: például kerítésfestéssel,...Anyakönyvi hírek Mohácson: ők születtek, ők kötöttek házasságot
Mohácson a polgármesteri hivatal anyakönyvébe a múlt héten az alábbi bejegyzések kerültek: Születtek: Kanizsai Benedek (Mohács), Szabó Balázs (Mohács), Majer Mira (Bóly), Szabó Kristóf (Mohács), Csibi Dominik (Himesháza), Titz Bálint (Mohács), Baráth Tamás (Illocska) Házasságot kötöttek: Szentmártoni Tamás és Wolf AnnamáriaMegújul a színházbérlet:...
Ilyenkor, ősz táján egyre gyakrabban kérdezgetik egymást, s persze a szervező önkormányzat munkatársait is a színházbarátok:...
Önálló tárlat: a...
A X. Mohácsi Szalon közönségdíjának birtokosa, Kálmán Tamásné Ibolya festményeiből nyílt kiállítás október 4-én, pénteken a...
Meghirdeti a város a II....
Mohács Város Önkormányzata meghirdeti a II. Lajos utcában lévő hársfák (46 darab) visszametszésének elvégzését (figyelem: nem kopaszfejre metszését!). Az árajánlatnak tartalmaznia kell a...Sikeres programok a...
Több százan vettek részt Baranyából a 2013. szeptemberben lebonyolított „Tegyünk együtt a gyermekbántalmazás és elhanyagolás megelőzéséért!" gyermekvédelmi programsorozaton,...Rangos elismerés: az év...
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság által működtetett kölkedi Fehér Gólya Múzeum 2. helyezést ért el az Év Ökoturisztikai...
Vigyázat! A Busóudvar...
Mohács téltemető-tavaszt köszöntő farsangi forgatagában a résztvevők már jól tudják, hogy a busók mókás figurák: szeretik...
Segítenek Mohácson az áram- és gázdíjjal tartozóknak
A szociálisan rászorulóknak a villamosenergia- és/vagy gázszámlán jóváírandó támogatás megszerzésére nyílik most lehetőségük - erről tájékoztatja a lakossági fogyasztókat egy friss közlemény. Az egyéni kérelmeket a Mohács Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnál (Eötvös utca 6.) lehet benyújtani hétfőn és szerdán 8.00-12.00, illetve 13.00-16.00 óráig. A kérelem benyújtásának feltételei: - A háztartásban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladhatja meg 2013-ban az 57.000 Ft-ot. - A kérelmező a szolgáltatónál bejegyzett, védendő fogyasztói státuszban van. -...„Aki a hazáért halt meg, halhatatlan...” – mohácsi főhajtás az aradi tizenhármak előtt
Százhatvannégy éve fojtották vérbe az 1848-as forradalom nyomán kibontakozott magyar szabadságharcot: bár a harc elveszett, az emlékezés örökké él - a fegyveres küzdelem és a seregeinket vezénylő honvédtábornokok hazafisága, hősiessége előtt pénteken, október 4-én este hajtott fejet Mohács közönsége. 1990 óta hagyományosan a Park Utcai Általános Iskola, idén ősztől már a katolikus egyház fenntartásában működő intézmény udvarán kerül sor erre az eseményre. A nemzeti történelmünk egyik legdicsőbb fejezetét felelevenítő főhajtáson természetesen a harc előzményeit, a forradalom...
Október 5-étől 20-áig tart Mohácson az ebzárlat
A Mohács közigazgatási területén tartott kutyákra, macskákra, valamint a legeltetett állatokra vonatkozóan - a rókák veszettség elleni immunizálásának időszakára - október 5-étől 20-áig ebzárlatot rendel el a Baranya Megyei Kormányhivatal Mohácsi Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatala. A járási főállatorvos, Dr. Szabó Éva által kiadott közlemény így folytatódik: „A jelzett időszakban az ebeket megkötve vagy zárva kell tartani és csak pórázon szabad közterületre vinni, ezen felül a város egész területén tilos bármilyen fajú állat...
Határellenőrzés: mától...
A Dél-baranyai kis településen, Sárokon pénteken délelőtt amíg csak a két magyar rendőr és horvát kollégájuk várakozott a...
Pénteken, október 4-én...
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverésének 164. évfordulóján ma este hajt fejet Mohács közönsége. A Park Utcai Katolikus Általános Iskola és Óvoda tisztelettel meghívja Önöket...Október első péntekén ismét...
A hónap első péntek estéje hagyományosan a délszláv kultúráé és hagyományoké városunkban: így lesz ez most is. Ma, október 4-én pénteken újra délszláv táncház lesz 20.00 órától a...A mohácsi Fogadalmi...
Különleges esemény helyszíne volt szeptember 29-én, vasárnap a mohácsi Fogadalmi Emléktemplom: a hívek Román János...
Új, állandó kiállítás...
Dr. Hargitai János kormánymegbízott sajtóközleményben tudatta csütörtökön, hogy az országos múzeumi szakmai támogatás 7,5 %-a...
Pénteken mutatkozik be a X....
Kálmán Tamásné festő méltán érdemelte ki városunk legnagyobb, kétévente megrendezett művészeti seregszemléjének legutóbbi Közönségdíját: október 4-én pénteken este az ő képei kerülnek az...Csütörtökön moziba várják a mohácsi gyerekeket és szüleiket
A nagysikerű Némó nyomában című animáció folytatása bizton számíthat a legkisebbek érdeklődésére. A Kossuth Filmszínházban október 3-án (csütörtökön) 18.00 órától látható, humorban bővelkedő rajzfilm a Halbalhé címet kapta, kínai és maláj koprodukcióban készült, a hossza 93 perc. Kossuth Filmszínház (Deák tér) Telefon: 311-031, (20) 823-1602 Jegyárak - felnőtt: 600 Ft, diák: 400 FtA kisebb beruházások is fontosak - Átadták az új liftet a mohácsi kórházban
Mohács Város Kórházának egyik belső udvarán október 2-án tamburazene invitálta az intézmény dolgozóit és a meghívott vendégeket, hogy egy frissen megvalósult, negyvenmilliós beruházás - az új lift - avató rendezvényén vegyenek részt. Dr. Csizmadia Csaba, a kórház főigazgató főorvosa a bejáratról, mely előtt beszédét tartotta, mint szimbolikus kapuról is szólt. Amint mondta: az akár a remény kapujaként is értelmezhető, hiszen emberek sokasága halad át rajta a gyógyulásban bízva. Az intézményvezető a rövidesen átadásra kerülő CT berendezésre utalva hozzátette: a remény vonatkozhat...
Szigetté változott a Szabadság-zátony: öt esztendő után lezárult a Duna-mellékág rehabilitációja
Széleskörű összefogással, igen komoly természetátalakító munka árán sikerült újra kivételes élőhellyé, természeti környezetté varázsolni a Szabadság-zátony mellékágát: a nagyszabású környezetvédelmi beruházás részleteiről, jelentőségéről és befejezéséről október 2-án tartottak sajtótájékoztatót a mohácsi Városháza dísztermében a programban érintett szervezetek. A projekt közreműködői, a WWF Magyarország, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság, a Dunántúli Regionális Vízmű ZRt., Mohács Város Önkormányzata, az Európai Unió és a Coca-Cola...
A rovat további témái
- Baranya is részt vesz az országos honvédelmi gyakorlatban
- Öt alkalommal tart fogadóórát októberben Lajdi Klára
- Anyakönyv: ők születtek és kötöttek házasságot Mohácson
- Megkezdődik városunkban a komposztálás az új, erre a célra kialakított telephelyen
- Dallal, tánccal és verssel nyílt meg az Idősek hónapja az Egyesített Szociális Intézményben
- Betörések Dunaszekcsőn - Mindent vittek, ami mozdítható volt
« Előző
20493 | 20520 | 20547 | 20574 | 20601 | 20628 | 20655 | 20682 | 20709 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Célba értek az első ingyenes...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Megkezdősött az életveszélyes...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- Jaksics György: ha nem vigyázunk,...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...

