Közel 360 ezer forint jött össze a mohácsi Bölcsőde javára a jótékonysági esten

2013. november 19. kedd 17:47

Közel 360 ezer forint jött össze a mohácsi Bölcsőde javára a jótékonysági esten

Ez a tizenkettő bizony nem egy tucat - nyugtázhatta a Duna Irodaház közönsége múlt szombaton, hiszen éppen ennyi, kiváló fellépőnek és szereplőnek tapsolhatott egy igen jó hangulatú jótékonysági esten: és az sem nevezhető szokványosnak, hogy egy magánszemély és egy hagyományőrző csoport immár többedik éve hívjon életre olyan rendezvényeket, amelyek bevételét aztán jótékony célra ajánlják fel.

Pedig így van, hiszen Csapi Imre és a Zselinszky Zoltán vezette Botos busócsoport nemrég ismét úgy gondolta: „ideje" lenne újra jótékonykodni. De kinek is segítsünk? - morfondíroztak, mikor az említett busóközösség egyik, a Bölcsődében dolgozó hölgytagja, Kulutácz Edina közbeszólt: éppenséggel a bölcsinek is lehetne vásárolni, ajándékozni ezt-azt... A javaslat szerencsére meghallgatásra talált, s a kezdeményezők fel is vették a kapcsolatot az intézmény vezetőivel, munkatársaival, hogy mire is volna leginkább szükség. Kiderült: a kicsik mozgását, mozgáskoordinációját fejlesztő eszközökre.

Az egyeztetés után hamarosan a szervezés vette kezdetét: a végeredmény egy igen nívós és jó hangulatú kulturális összeállítás lett, amelyet múlt szombaton láthattunk-hallhattunk. Az est fellépői a Mohácsi Tamburaiskola növendékei, a Feles zenekar, a Handa Banda, a Pántlika együttes, a Töpörtyű zenekar, Versendi Kovács József és zenekara, a Dunavkinje zenekar, valamint Menyhárt Éva énekes, a SLAMI Fúvós Quintettje, a Mohácsi Ütősegyüttes, a Kelet Rózsái Hastánccsoport és a Kapronczai Művészeti Iskola versenytáncosai voltak. A konferanszié szerepét Szilasi Balázs színművész vállalta magára.

- A tombolasorsolással és bállal is színesített est (melyen a kitűnő Center Band muzsikált) bevételei messze meghaladták a várakozásainkat - nyilatkozta hírportálunknak Csapi Imre, hozzátéve: busó barátaival úgy számoltak, ha nagyjából negyedmillió forint összejön, azt már sikerként könyvelhetik el. Nos, a belépőkre, a tombolajegyekre befolyt összeg és az egyéb adományok összeszámolásakor derült ki: közel 360 ezer forint értékben segíthetik majd a Bölcsődét a kért, hasznos eszközökkel.

- Nagyon-nagyon köszönjük mindenkinek, aki eljött, fellépett, szerepelt, belépőt és tombolát vett, adományozott vagy bármilyen egyéb módon segítette ezt a nemes ügyet, a Bölcsődét, s az ott felcseperedő kicsik fejlődését - tolmácsolta a Botos busócsoport nevében hírportálunknak jókívánságait Csapi Imre.

Képünkön: méltán aratott szép sikert valamennyi produkció - köztük a több együttest is felvonultató népzenei blokk is.

Ádám Miklós