A 2014-es busójárás programjáról egyeztettek a mohácsi busócsoportok képviselői
Amióta a mohácsi busójárás 2009-ben felkerült az UNESCO emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára, a korábbinál is nagyobb figyelem irányul a hagyományra és a lebonyolítással járó felelősség is megsokszorozódott. Busócsoportjaink számára azonban nem csak a kitüntető cím elnyerése után lett fontos az ünnep: amint már sok éve, úgy most is időben hozzáláttak a szervezéshez. A maszkos társaságok képviselői október végén a Városháza dísztermében találkoztak, hogy megkezdjék az egyeztetéseket a jövő évi rendezvényről. Az ülést vezető Vikár Csaba a megjelentekkel...
Ma is elszállítja a szemetet Mohácson a szolgáltató MVR Kft.
Bár ma, november 1-jén, pénteken, Mindenszentek napján munkaszünet van, számos közfeladatot mégis el kell látni. Ezek közé tartozik a szemétszállítás is, amely a szolgáltató Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Kft. tájékoztatása szerint egész nap folyamatos lesz. Vagyis, az érintett városrészek, utcák lakói ingatlanuk elé kitehetik kukáikat, gyűjtőiket, azokat ugyanúgy ürítik, mint a hét bármely más napján. Az Eszéki úti lakossági hulladékudvar azonban ezen a napon zárva tart. A szolgáltató kéri megértésüket!Kórustalálkozó házigazdája lesz a mohácsi Bartók Béla Vegyeskar
Bevallottan örömkoncertre várja a zenebarátokat hamarosan városunk nemzetközi hírű kara. Javában tartanak a próbák a Bartók Béla Vegyeskar háza táján, s nem véletlenül: a Véghelyi Ákos vezette dalosokat november 15-én (pénteken) hallhatjuk a Duna Irodaház (Szabadság utca 4-6.) kupolatermében. Este hat órakor kezdődő koncertjükön két másik fellépőnek is tapsolhatnak majd a kórusmuzsika hívei: a szigetvári Tinódi Lantos Sebestyén Vegyeskar és a Pécsváradi Női Vegyeskar ugyancsak résztvevője lesz e találkozónak. Az eseményre a belépés ingyenes, a szervezők tisztelettel várnak...Mohácson is startol a...
A napokban véglegesítették a Baranya Megyei Kormányhivatal munkatársai, az érintett építészek és más, műszaki szakemberek,...
Mohácsi mozi: Tintin...
Tintin, a kíváncsi, ifjú riporter és kutyája, Milu felfedezik, hogy egy hajómodell hétpecsétes titkot őriz... - így indul a ma este vetítendő animációs kalandfilm. Az évszázados rejtély...Magányosoknak, lelki...
Tizenhatodik éve ingyenesen hívható az ország bármely pontjáról a DélUtán Alapítvány, amely már eddig is sok magányos, elszigetelt, idős ember gondjain tudott enyhíteni - újdonság, hogy...Vis maior keretből...
Mint ismert, még júniusban a helyi csatornahálózatot is érintő, súlyos árvízkár következett be a Szent János utca és Gőzhajó...
A 2014-es év elfogadott...
Az Országgyűlésben még zajlik a jövő évi gazdálkodást, hazánk pénzügyi mozgásterét és a települések feladatellátásának...
Szekcsői tarlótűzhöz...
Tegnap, október 29-én kedden újabb szabadtéri tűznél kellett beavatkozniuk Mohács tűzoltóinak. Az ok: a közeli község, Dunaszekcső területén kétszáz négyzetméteren égett a kukoricatarló....Hegedűs Endre zongoraművész ma koncertezik Mohácson
A Négy Múzsa Alapítvány szervezésében, Mohács Város Önkormányzatának támogatásával hallhatjuk ma, október 30-án szerdán a nemzetközi hírű zongoraművészt városunkban. A Liszt-díjas előadó 18.00 órától lép fel a Kossuth Filmszínház kamaratermében. Közreműködik: Hegedűs Katalin zongoraművész. A belépőjegy 800 Ft, nyugdíjasoknak, diákoknak 400 Ft, zongoratanároknak és zongorista-növendékeknek díjtalan.Élettanilag igen hasznos a kicsiknek a Brodarics Óvoda most elkészült „mezítláb-pályája”
Az OTP BANK NyRT. Mohácsi Fiókja önkéntes pályázati programja keretében valósult meg a Mohács Térségi Óvodaközpont, Bölcsőde és Családi Napközi Óvodai Intézményegysége Brodarics Téri Óvodájának új, szabadtéri, fejlesztő létesítménye.Az intézmény 1998 óta óvodánk kiemelt feladatként kezeli a leszűkült élet- és mozgástérből érkező gyermekek egészséges életmódra nevelését, az egészséges életvezetésre való igény szokásainak kialakítását, az egészséges táplálkozási szokások megalapozását (pl. aszalás, lényerés), valamint az életkorból adódó fokozott mozgásigény kielégítését. Ezért...
Mohácson a Nemzetiségek Házát a németek egyelőre önerőből próbálják szinten tartani
A Nemzetiségek Házát 1998-ban vette birtokba Mohácson a romák és a németek önkormányzata. A Kossuth Lajos utcában Schneider Lajos, a néhai neves népdalgyűjtő háza ez év tavaszától már csak a németeké, ugyanis áprilisbvan Kovács István, a roma kisebbség önkormányzatának elnöke képviselő-testületi ülésen mondott le a javukra, miután ők a múlt évben áttelepülhettek a Jókai utcában a Roma Közösségi Központnak is helyet adó teljesen felújított épületbe. A helyi nemzetiségieknek juttatott városi hozzájárulások odaítélésekor idén a németek 680 ezer forintot kaptak. Mint a...
Örökös Ökoiskola címet...
Több éve már, hogy a környezeti nevelés, a természet megóvása különösen nagy hangsúlyt kap a Park Utcai Általános Iskolában: a mostani tanévtől immár a katolikus egyház fenntartásában...2014-es Bursa...
Ahogy nemrég már hírül adtuk, az előző évek gyakorlatának megfelelően Mohács Város Önkormányzata a 2014. évi Bursa Hungarica Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz is csatlakozott - az...Adventi varázslat: Prágától...
Az advent szó jelentése „eljövetel". A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el...
Kutyatár: gazdájától...
A Mohácsi Városvédő és Városszépítő Egyesület Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását hagyta jóvá a...
Mohács egész évi...
A város 2013. évi pénzügyi mérlegének főösszege valamivel több mint 5,7 milliárd forint. A már idén megvalósult, illetve a...
Heten születtek, de...
A mohácsi Városházán az anyakönyvbe a múlt héten az alábbi bejegyzések kerültek: Születések: Orsós Szidónia Éva (Old), Ledő Panka (Siklós), Horváth Martina Izabella (Töttös), Novák Nóra...Mohácson a közterek mellett sok magánporta is virágos: Kövesdi Katalin főkertész tanácsai őszre
Tavasz, sőt koranyár az őszben - erről szólnak napok óta a híradások, és ezt tapasztaljuk saját bőrünkön is. A szép idő ideális feltételeket teremt a kinti munkákhoz. Kövesdi Katalintól, Mohács főkertészétől néhány ültetési tanácsot kértünk és azt is megtudakoltuk, milyen munkák zajlanak fa- és virágfronton városunkban. - Évelőket még nyugodtan kiültethetünk, például egy sziklakertbe. Az olyan apróbb virágú növények, mint a lángvirág jó választásnak bizonyulhatnak - mondta a szakember, aki arra is kitért, hogy egészen a fagy beálltáig lehet kis földlabdásokat, levendulát vagy...
Szekó József: „Csak a kárörvendők híresztelik, hogy nem épül Mohácson bioetanol üzem"
A Pannonia Ethanol Zrt.-vel 2011. szeptemberében kötött megállapodás értelmében ez év végéig kell kifizetnie a társaságnak a Mohácson épülő üzem telkének vételárát, és az eddigi teljesítések alapján ennek eleget is tesznek - hangsúlyozta Szekó József. - Csak a kárörvendők híresztelik, hogy nem épül Mohácson bioetanol üzem - jelentette ki a polgármester a legutóbbi testületi ülésen, miután megjegyezte, hogy jelentős összeget fordított már ahhoz a Pannonia Ethanol Zrt. a beruházás előkészítésére, hogy azt ne a tervezetteknek megfelelően valósítsa meg. Az önkormányzati ülés...Újmohács: méltó megemlékező műsor után iskolától-iskoláig futás
1956 dicső napjait méltató, majd a megtorlást elszenvedők emlékét felelevenítő színvonalas műsorral ünnepeltek október 23-án Újmohácson. A Mohácsi Tankerület Mohács Térségi Általános Iskola Völgyesi Jenő iskolájának 8. osztályos növendékei Szántó Márta tanárnő összeállításával idézték föl a történelmi eseményeket. A nagyszámú érdeklődő - az iskola diákjain kívül szülők, nagyszülők, régi diákok, és a városkörzet lakossága - tetszését és elismerését kiváltott műsort követően az immár hagyományos iskolától-iskoláig futóverseny szintén része volt a megemlékező programnak,...
A rovat további témái
- Magyar Ház és könyvtár avatásán Erdélyben barátaiknál jártak a mohácsiak
- Minden, ami busójárás: a Busóudvar busóiskolája játékosan teljesít kultúrmissziót
- Isztambul: 50.900 Ft-tól - 3 éjszaka, repülővel, szállodában a történelmi negyed szívében
- Szombaton délelőtt busóiskolába várják az általános iskolásokat
- Újabb sikeres pályázat, gyarapodó evezős szakosztály: 48 millióból épülhettek úszóművek
- Mohácson pedagógusoknak gyémánt és arany fokozatú diplomákat adott át Szekó József
« Előző
20385 | 20412 | 20439 | 20466 | 20493 | 20520 | 20547 | 20574 | 20601 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- Jaksics György: ha nem vigyázunk,...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Egy ember több szerepben: foci,...
- Lélekben gazdagodtak a máriagyűdi...
- Jön a Vince-napi bormustra, a...

