A kéményben nem csak a korom, fadarabok is égtek

Liptódon egy épület kéményében a lerakódott korom és fadarabok gyulladtak meg hétfőn délután, amelynek következtében füsttel telítődött a padlástér. A mohácsi tűzoltók kiürítették a kéményt, majd átszellőztették a házat. A kéményseprő-ipari közszolgáltató elvégezte a további karbantartási feladatokat. A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat hatósági szemlét folytatott le a helyszínen.

Gála a Pécsi Nemzeti Színházban: huszonötéves lett a Tanac

Gála a Pécsi Nemzeti Színházban: huszonötéves lett a Tanac A Pécsi Nemzeti Színházban ünnepli 25 éves jubileumát november 23-án a Tanac együttes, délután 4 és este 8 órakor megrendezendő előadásokkal. Mint a Tanac vezetője, Szávai József beharangozó közleményében írja, 1988-ban néhány táncos és zenész együttest alapított azzal a szándékkal, hogy visszatérjenek a hagyományokhoz és a magyarországi horvát falvak népéhez, akiktől a táncok, dalok, zenék erednek. Az együttes nevének egy baranyai horvát páros táncot választottak s a név hamarosan ismert lett Pécsett és Baranya megyében. Legtöbb útjuk azóta is ezekbe a falvakba...

„Önök naponta ragyogják be mások életét…” – a Szociális munka napja Mohácson

„Önök naponta ragyogják be mások életét…” – a Szociális munka napja Mohácson Zsúfolásig telt ma délelőtt a Városháza díszterme. Sokan voltak ott. Sokan, olyanok, akik hivatásuknál fogva sokszor és sokat segítenek sokaknak. A Szociális munka napján hagyományosan a Polgármesteri Hivatalban köszöntik az ágazat munkatársait. - Mit jelent a mindennapokban szociális munkát végezni? - tette fel a kérdést a népes hallgatóságnak Kovácsné Bodor Erika alpolgármester, nyomban meg is válaszolva azt: Önök azok, akik a mindenkire nehezedő hétköznapok közepette azokkal foglalkoznak és olyanokon segítenek, akik még rászorultabbak, elesettebbek, akikben egyre fokozódik a...

Jogerősen hét év börtönt...

Jogerősen hét év börtönt kapott a tanítványaival erőszakoskodó mohácsi rajztanár Két év három hónapról hét évre súlyosította a Pécsi Törvényszék a tanítványaival erőszakoskodó mohácsi rajztanár...

A kormánymegbízott az első...

Katonapolitikai értelemben 95 éve zárták első világháborút. Ennek jegyében kezdődött kétnapos rendezvény a fővárosban „Európa nagy háborúja és az új világrend születése"...

Igazgatói szemle a Mohácsi...

Mácsai Antal mk. tűzoltó ezredes, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója szemlét tartott a Mohácsi Katasztrófavédelmi Kirendeltségen, amelyen az Ellenőrzési Szolgálat...

Anyakönyv: ők születtek és...

Mohács Város Polgármesteri Hivatala anyakönyvébe a múlt héten az alábbiak kerültek bejegyzésre: Születtek: Régaisz Viktor (Mohács), Lépold Larion Gábor (Mohács), Simics Noel (Kölked),...

Százezernyi köpeny volna...

Százezernyi köpeny volna jó: Szent Márton alakját idézték fel a mohácsi gyerekek A keresztény kultúrkörben nagy tiszteletnek örvendő Szent Márton napjához számos hagyomány, illetve szokás is kapcsolódik....

Kentaur-szobor: magas rangú...

Nem valószínű, hogy még egy Mohácshoz hasonló lélekszámú településen az állategészségügy valamelyik területén kimagaslót alkotó szakemberek közül egyszerre két személy vehette át a rangos...

Szilveszter Opatijában, a Monarchia hangulatával: három éj 74.200 forint

Szilveszter Opatijában, a Monarchia hangulatával: három éj 74.200 forint Abbázia (horvát nevén Opatija) a múlt század elejére Karlsbad, azaz Karlovy Vary mellett a Monarchia második legnagyobb üdülőhelye lett, ahol több neves személyiség, köztük I. Ferenc József császár és több király és művész is megfordult. Szanatóriumait többnyire magyar orvosok vezették. Időpont: 2013.12.28.-2014.01.02. Választható:3-4-5 éj A szálloda fekvése: a hotel a városka központi részén fekszik, egy gyönyörű parkban, csak néhány perc sétára a 12 kilométer hosszú híres Lungomare strandsétánytól. A városközpont 200 méterre található.Elhelyezés: 2 ágyas szobákban, mindegyikhez...

Mohács: vádemelési javaslat közúti baleset okozása miatt

A Mohácsi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal zárta le a büntetőeljárást közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. György 69 éves pécsi férfival szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2013. január 25-én a délutáni órákban saját gépkocsijával közlekedett az 57-es számú főúton Mohács felől Pécs irányába, amikor az előtte szabályosan közlekedő, forgalmi okból álló helyzetben lévő személygépkocsinak ütközött. A baleset következtében az okozó gépjármű utasa súlyos sérüléseket szenvedett. A Mohácsi Rendőrkapitányság a nyomozást...

Helyreállították a Szent János utcai sarokház kerítését

Helyreállították a Szent János utcai sarokház kerítését A Dunán júniusban levonult árvíz a Szent János-Gőzhajó utcák kereszteződésében nem csak a szennyvízcsatorna fővezetékét rongálta meg, de itt, és a város déli részén több ingatlannál is kárt okozott. A Szent János utcai sarokház kerítése megdőlt, de az állapotát a csatorna helyreállítási munkálati is némileg tovább rontották. Az építmény viszont már stabil, teljes elbontása után a Platina Bau Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. - a szennyvízközmű helyreállításával megbízott kivitelező - szakemberi újra falazták. A korábbinál stabilabb lett a kerítés annak ellenére,...

Hurghada: 75.900 forinttól,...

Hurghada: 75.900 forinttól, all inclusive ellátással, repülőjeggyel, hét éjszaka Last minute: EGYIPTOM/HURGHADA - indulás november 23-án és 30-án. Hét és 14 éjszaka is foglalható, valóban fantasztikus...

Tíz nap Dél-Amerika...

Tíz nap Dél-Amerika legszebb helyein: Brazília, Argentína és Uruguay februárban Argentín tangó, brazil szamba: Buenos Aires, Rio de Janeiro és Montevideo 2014. február 6-tól 16-ig. Utazás:...

Mozgalmas napok a Park...

Mozgalmas napok a Park Oviban: papírgyűjtés, ősz-napi előzetes, Márton-napra készülődés Ahogyan a többi intézményben, a Park Oviban is igyekeznek színessé, tartalmassá tenni az őszi heteket, hónapokat. A Park Utcai...

Rövidesen helyreáll az...

Rövidesen helyreáll az eredeti állapot a szennyvízközmű üzemeltetésében Mohácson A legutóbbi nagyobb esőzések alkalmával még a felszíni szivattyúk működtetésével tudta csak biztosítani a Mohács Víz Kft.,...

Mohácsiak is...

A Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány „ingyenes hospice önkéntes tanfolyam" témában nemrég eredményesen vett részt egy norvég pályázaton: az elnyert támogatásnak köszönhetően a...

Fontos a helyismeret:...

A Mohácsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság és a Véméndi Katasztrófavédelmi Őrs „A" szolgálati csoportja helyismereti és szituációs begyakorló gyakorlaton vett részt Mohácson a...

Megkezdte az autóipari alkatrészek üzemszerű termelését Mohácson a formaöntöde

Megkezdte az autóipari alkatrészek üzemszerű termelését Mohácson a formaöntöde Zöldmezős beruházásként a múlt év nyarán kezdték a PCI Formaöntöde Magyarország Kft. üzemcsarnokának építését Mohácson az Ipari Parkban és 2013. januárjában már 7 fő helyi lakos foglalkoztatásával a gépek, berendezések szerelése zajlott. Idén hónapról-hónapra növekvő létszámban érkeznek műszakkezdésre a dolgozók az Inkubátor Házzal szemközti, egyedien elegáns telephelyre.- Jelenleg nyolcvan fős az üzemünk létszáma, ami az év végéig további legkevesebb tíz dolgozóval gyarapodik, miután a próbaüzemelés időszaka lezárult és októbertől már a partnereink megrendelése alapján az...

A tizenévesek problémáiról, örömeiről, de nem csak tizenéveseknek szól a „Bajod mi!?”

A tizenévesek problémáiról, örömeiről, de nem csak tizenéveseknek szól a „Bajod mi!?” Igazán fiatalos, lendületes, a diákhumort sem nélkülöző előadásnak lehettünk részesei november 8-án pénteken este a Kossuth Filmszínházban: a „Bajod mi!?" című darabot zömmel mohácsi tizenévesek adták elő a szintén mohácsi Ahmann Tímea rendezésében. - Adaptációt láthattunk itteni szereplőkre átültetve vagy valami mást? - A darabot jómagam írtam, s tanítottam be az elmúlt hetekben a színház iránt érdeklődő helyi általános és középiskolásokból verbuválódott kis társulatnak - tudtuk meg a nagy sikerű előadás után Ahmann Tímeától. A Pécsi Tudományegyetemen...

Ne a lefolyóba! A használt sütőolajat gyűjtik a Brodások

Szülők, nevelők, gyerekek gyűjtik a használt olajat a Mohácsi Tankerület Mohács Térségi Általános Iskola Brodarics iskolában. A városban élő családok 60%-a a lefolyóba önti az elhasznált sütőolajat. Ennek a szelektíven nem kezelt, a háztartásokban használt étolajnak a mennyisége évente 15-20 millió liter! A lakosság körében komoly gond a nagy mennyiségű „szemét" elhelyezése. Ebben nyújt segítséget az iskola. Mint ökoiskola eddig is nagy hangsúlyt fektettünk környezetünkre. Gyűjtöttünk műanyag palackot, kupakot, és a szemetet is szelektíven szedjük. Idén szeptembertől...