Szilveszterkor este 8 óráig négy helyszínen lehet legálisan árusított tűzijátékot beszerezni
2013. december 30. hétfő 08:43

Mohácson december 28-án reggel 8 órától árusítják a három Pécsi úti bevásárló központ parkolójában, valamint a Széchenyi téren felállított konténerből a pirotechnikai eszközöket.
A tűzijáték telepeket és az effekteket bontó rakétákat csak 18 év felettiek vásárolhatják, míg a magánszemélyek által egy kiló mennyiségben egész évben tartható tűzijátékok vevői lehetnek már a 14 évesek is. A tűzijátékokat december 31-én 18 órától január 1-én reggel 6 óráig lehet felhasználni.
Ahogy a pirotechnikai eszközök felhasználóira a balesetek megelőzése érdekében betartandó szigorú előírások vonatkoznak, az árusítás körülményei is előírtak. Egyebek mellett például a termék forgalmazójának minimum pirotechnikus raktárkezelői végzettséggel kell rendelkeznie. Az elárusító helyek december 31-ig naponta reggel 8-tól este 8-ig tartanak nyitva. A 3-as kategóriába tartozó és fel nem használt tűzijátékokat január 5-ig kell a vásárlás helyére visszavinni.
Az úgynevezett műsoros tűzijáték telepek a legdrágábbak, 4-16 ezer forint közötti az áruk, a rakéták ára 5500-tól-, a fiatalok által is megvásárolhatóké 200 forinttól szerezhető be.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Borult, ködös éj után egy kis...
- Egy ember több szerepben: foci,...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Továbbra sem látogatható a...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- Felföldi László megyéspüspök: az új...

