A közgyűlést követő karácsonyi ünnepséggel zárták az évet a mohácsi nyugdíjasok
2013. december 17. kedd 17:53

Jövőre lesz húsz éve, hogy megalakult a Mohácsi Nyugdíjasok Önsegélyező Csoportja és Érdekegyeztető Szövetsége. A Héra Ferencné vezette csoport Szekó József polgármesternek köszönhetően mára nem csupán ideális székházat - az egykori tűzoltó laktanyát - tudhat magáénak, de a Busóudvar átadása óta a környezetük is elegáns.
Legutóbb a múlt hétvégén népesült be a székházuk nagyterme, amikor a 300 fős tagság évzáró közgyűlésén az ez évi programjaik összegzése mellett a 2014-re tervezett rendezvényeiket is megvitatták.
- Készülünk az nyugdíjas csoport húszéves fennállásának megünneplésére, ahova a térségben működő mintegy 25 egyesületet hívunk vendégségbe - informálta hírportálunkat Héra Ferencné. - Ez komoly előkészületeket igényel, hiszen nem csupán arról kell gondoskodnunk, hogy mindenkinek legyen ülőhelye, legyen mivel kínálni őket, hanem számolni azzal, hogy a meghívottak művészeti csoportjai is fellépnek, tehát, a műsor praktikus összeállítása szintén lényeges - indokolta az elnök asszony a rá, illetve az aktív tagokra váró egyik legfontosabb feladatot.
Az egyesület 2013-ra tervezett kiemeltebb programja sorából egyedül a színházlátogatás maradt el. Viszont kétnapos kirándulás keretében voltak Zalakaroson, innen ellátogattak Klagenfurtba és Nagykanizsára is. Az egynapos fürdőzős utazásaikat Mórahalomra, Tamásiba, Kaposvárra, Magyarhertelendre szervezték. A helyi összejöveteleiket heti rendszerességgel megtartották, kimondottan aktívak a kártyások, és igen szép sikerrel mutatkoztak be kiállításon is a foltvarróik. Megrendezték idén is a borversenyt és nem hiányoztak a jó hangulatú zenés összejövetelek sem.
A közgyűlésen egyebek mellett megbeszélték, hogy jövőre háromnapos kirándulást céloznak meg Eger környékére, amikor Mezőkövesd és Bikal nevezetességeit megnéznék. Egyebek mellett készülnek Plitvicére, valamint a Balaton-felvidékre, ha találnak az igényeiknek és a pénztárcájuknak megfelelő szálláshelyet. Mindezeken túl a szokásos bálok és a borverseny is természetesen része maradt a rendezvényeik listájának.
Az egyesület évzáró rendezvénye a foltvarró klubjuk 17 aktív tagja rendezte karácsonyi ünnepség volt. A december 17-én tartott délutáni programon kisunokákkal együtt vettek részt az egyesületi tagok, ahol a gyerekeken kívül meglepetés ajándékot kaptak az ügyes kezű asszonyoktól a felnőttek is.
Képünkön: a négy éve működő foltvarró klub vezetője Kiss Istvánné (szemben) a tagok készítette karácsonyi díszekkel.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Jaksics György: ha nem vigyázunk,...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Borult, ködös éj után egy kis...
- Egy ember több szerepben: foci,...
- Továbbra sem látogatható a...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...

