Mohácson üléseztek és a szorosabb együttműködésben látják a jövőt a régió turisztikai szakemberei
2013. november 23. szombat 18:12

November 21-én csütörtökön Somogy, Tolna és Baranya számos idegenforgalmi szakembere vendégeskedett Mohácson, hogy közösen határozzák meg a formálódó, következő évi marketingtervhez kapcsolódó feladataikat.
A Busóudvarban tartott egyeztetésen a Mohácsi Városszépítő és Városvédő Egyesület Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezete (TDM) és a Tourinform Mohács irodája a Regionális Marketing Igazgatóság szervezésében fogadta az érintett megyék TDM-es és tourinformos munkatársait. A találkozón elhangzott: fontos, hogy a régió minden évszakban képes legyen megszólítani a turistákat, a kirándulni vágyókat, ezért nemrég úgynevezett „négy évszak kampányt" indítottak el.
A rendezvényen Pécsvári Sándorné, a mohácsi Tourinform vezetője projektoros vetítés keretében vette sorra, hogy városunk mivel is csatlakozik e kezdeményezéshez. Ami a részleteket illeti, az egyes évszakokhoz a „Déli tél", a tavaszhoz a „Buli suli" (ökoturizmus), a nyárhoz a „Családom a csodacsapat" (aktív turizmus), míg az őszhöz az „Őszi mámor" (borturizmus, gasztronómia) programjai kapcsolódnak. A mohácsi turisztikai szakember egyenként is bemutatta, hogy városunk - a kampányhoz kötődően - egy-egy évszakban milyen programcsomagokkal, egy- és többnapos lehetőségekkel várja az ideérkező hazai és külföldi vendégeket.
A tanácskozáson résztvevők úgy látták: az idegenforgalom terén sokkal jobb eséllyel pályázhat a régió a hazai és külföldi érdeklődők figyelmére, ha az érintett megyék nem csupán a maguk kínálatát, hanem a másik két partner látnivalóit, nagyrendezvényeit, turisztikai szolgáltatásait is intenzívebben és sokoldalúbban igyekeznek a náluk megforduló érdeklődők elé tárni írott és elektronikus formában, a szaksajtóban vagy éppen egymás kiadványainak népszerűsítésével. A jobb és szorosabb együttműködés jegyében például Mohács hamarosan Kaposváron mutatkozhat be, s nem is csupán egy vagy két napig, hanem több héten át.
A jelenlévő szakemberek beszéltek arról is, hogy a régió képviseletében mely hazai és külföldi turisztikai szakkiállításokon, vásárokon, tematikus rendezvényeken volna célszerű 2014-ben megjelennie, prezentálnia, kiállítania e három megyének - ezen alkalmak azon szempontból ugyancsak hasznosak, hogy kiváló lehetőséget teremtenek az ágazat más szereplőinek, az utazók változó igényeinek megismerésére vagy éppen az úgynevezett nagy beutaztató irodák képviselőivel való folyamatos, közvetlenebb kapcsolattartásra is.
Mint a házigazdáktól megtudtuk, a nálunk vendégeskedő szakembergárda igen elismerően szólt a Busóudvarról, a város egészéről, az itteni idegenforgalmi kínálat mind színesebbé válásáról és azokról az erőfeszítésekről is, amelyeket Mohács évek óta tesz a turizmus élénkítése érdekében.
Képünkön: Pécsvári Sándorné prezentációja kollégái körében a Busóudvar emeleti különtermében.
Ádám Miklós
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Lángoló autó világította be a határt...
- Három éve csukták be a kiskaput a...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- A püspöki palota, a kincstár is...
- Aknába zuhant férfi életét mentették...
- Kissé enyhül a forróság vasárnap,...
- Újra dübörög a banda: ismét...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...