Foltvarró-kiállítás az Idősek hónapja tiszteletére Mohácson

A színek, a formák és az emberi, alkotói fantázia végtelenségét csodálhatjuk meg a könyvtár október elsején nyíló kiállításán. A „Színes foltok" című tárlaton foltmozaikok kerülnek a közönség elé: a bemutatkozásra az Idősek hónapja alkalmából a Mohács és Környéke Önsegélyező Csoportja és Érdekegyeztető Szövetségének Foltvarró Klubja és a házigazda intézmény szervezésében kerül sor. Az eseményt 17.00 órakor nyitja meg városunk polgármestere, országgyűlési képviselője, Szekó József, valamint Héra Ferencné, az egyesület elnöke. A díjtalanul megtekinthető kiállítás október...

Dr. Hargitai János köszöntője a Helyi Önkormányzatok Napján

Az Országgyűlés még 2000-ben, a helyi önkormányzati rendszer létrejöttének tízedik évfordulója tiszteletére szeptember 30-át, az első helyhatósági választások napját, a Helyi Önkormányzatok Napjává nyilvánította. A demokratikus jogállam kiépülésének e meghatározó, jeles eseményének alkalmából kormánymegbízottként és volt helyi önkormányzati vezetőként is köszöntöm a Baranya megyében működő települési önkormányzatokat, a polgármestereket, az önkormányzati képviselőtestületek tagjait és az önkormányzati hivatali rendszerben dolgozó minden munkatársamat. Immár 23 évvel ezelőtt, 1990....

Mohács a nemzetiségeknek mindenkor megadta a tiszteletet és biztosította a jogaikat

Mohács a nemzetiségeknek mindenkor megadta a tiszteletet és biztosította a jogaikat Szalagos rozmaringággal köszöntötték az érkezőket a Mohácsi Németek Egyesülete  nemzetiségi délutánján vasárnap, amelyen a barátságtalanul hideg idő, zuhogó eső ellenére is sokan vettek részt. A Széchenyi Ifjúsági Centrum tornatermében megjelenteket Hahnerné Feth Gabriella, a német kisebbségi önkormányzat elnöke üdvözölte, soraikban Lajdi Antalné alpolgármester asszonyt, Käszné Lebő Zsuzsannát, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetőjét és Lovász Zsolt káplánt. - Mohács a nemzetiségeknek mindenkor megadta a tiszteletet és biztosította a jogaikat is -...

A gyermekintézményekben már...

A gyermekintézményekben már fűtenek, keddtől a lakásokban sem kell fázni Mohácson A több mint 800 milliós összköltséggel teljesen felújított fűtőmű ünnepélyes átadása a Mohácsi Hőszolgáltató Kft.-nél ugyan...

Ökumenikus igehirdetések a...

„Nézd, itt a víz!" (Ap.Csel.8,36.) címmel az országosan ötödik éve meghirdetett „Teremtésvédelmi hét" programjához kapcsolódva ökumenikus igehirdetés-sorozatot...

Ma este: koncert a...

Hagyomány a Schneider Lajos Művészeti Iskolában A zene világnapja előtti tisztelgés: az intézmény természetesen idén sem feledkezik meg e jeles napról. Ma, szeptember 30-án (hétfőn)...

Az egész napos eső sem...

Az egész napos eső sem riaszthatta el a Busóudvar-avató családi napjának résztvevőit A szombati, ünnepélyes átadás után a vasárnapi családi nap is számos meglepetést tartogatott azoknak, akik ellátogattak...

Szent Mihály arkangyal...

Szent Mihály arkangyal oltalmába ajánlották Mohácsot a vasárnapi búcsúmisén Szeptember 29-én, Szent Mihály napjának délelőttjén a róla elnevezett téren álló mohácsi templom megtelt hívekkel, hogy egy...

Rendhagyó esküvő kardlapos,...

Rendhagyó esküvő kardlapos, egyenruhás rendőrökkel A Mohácsi Rendőrkapitányság határrendészeti osztályának munkatársnője Daradics Ágnes rendőr főtörzsőrmester és a vizsgálati...

Évelő virágok és cserjék sokaságát pótolják ezekben a napokban a belvárosban

Évelő virágok és cserjék sokaságát pótolják ezekben a napokban a belvárosban Részint a szárazság, részint a növényeket megtámadó betegségek és egyéb okok miatt időnként pótolni szükséges a város közterületein a virágokat, fákat, cserjéket - ez történik most is a centrum több pontján. A talaj előkészítése után szorgos kezek helyezik földbe a pár évvel ezelőtti belvárosi rehabilitáció keretében érintett terület ágyásaiba, virágtartóiba a gólyaorrokat, a macskamentákat, a levendulákat és a sásliliomtöveket. Emellett néhány bokrot ugyancsak pótolni kell, a tönkrement példányok helyére új pimpócserjék kerülnek. A munkák a főtéren, a sétálóutcán, a Fogadalmi...

Felavatták Mohács új büszkeségét, a 700 milliós Busóudvart a város központjában

Felavatták Mohács új büszkeségét, a 700 milliós Busóudvart a város központjában A busókolompok, kereplők hangja időnként elnyomta Szekó József, Mohács polgármestere hangját, mikor a Busóudvar avató ünnepsége résztvevőit köszöntötte. Köztük Ljiljana Pancirov, Horvátország Pécsi Konzulátusának főkonzulját, dr. Hargitai János országgyűlési képviselőt, Baranya Megye kormánymegbízottját, Sebestyén Attilát, a DDRFÜ operatív igazgatóját, dr. Németh Elemért, a város volt elöljáróját, dr. Csonka Takács Esztert, a Nemzeti Kulturális Örökség igazgatóját, Trischler Ferenc szobrászművészt, az egyházak képviselőit, a horvát-, a szerb-, és a német kisebbségi önkormányzatok...

Őrizetben az embercsempész - nyolc embert akart külföldre vinni

Őrizetben az embercsempész - nyolc embert akart külföldre vinni A Mohácsi Rendőrkapitányság határrendészeti munkatársai egy embercsempészt és nyolc migránst fogtak el 2013. szeptember 26-án az udvari határátkelőhelyen.  Az egyenruhások a reggeli órákban Udvar közúti határátkelőhelyen vontak igazoltatás alá egy 31 éves külföldi férfit, aki egy Opel típusú mikrobuszt vezetett. A gépjárművezető mellett szintén egy külföldi férfi foglalt helyet, majd az ellenőrzés során a rendőrök a jármű zárt rakterében további hét külföldi személyre bukkantak, akik sem személyazonosságukat, sem az ország területén való jogszerű tartózkodásukat igazolni nem...

Eredményes fotópályázattal...

Eredményes fotópályázattal a Busóudvar híre már felavatása előtt eljutott Mohácsról Brüsszelig Az Európai Unió Bizottsága nyilvánosságra hozta az Europe in my Region - Európai Unió a régiómban - elnevezéssel kiírt...

Lakossági fórum fő témája...

Lakossági fórum fő témája volt Mohácson a kormánynak a családokat segítő intézkedései Dr. Hargitai János Mohács és térsége országgyűlési képviselője, Baranya Megye kormánybiztosa csütörtökön tartott lakossági...

Újabb támogató sorakozott...

A soknemzetiségű Mohács - a meghívó tanúsága szerint - nagyon kitesz magáért szombaton és vasárnap, hiszen huszonöt program keretében mutatja meg értékeit, kincseit, kultúrája és...

Az öntözőcsövek tolvaját...

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást zárt le vádemelési javaslattal a Mohácsi Rendőrkapitányság egy homorúdi lakossal szemben. Egy mohácsi férfi tett...

Földhasználat-regisztráció:...

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felhívja a földhasználók figyelmét, hogy 2013. szeptember 30-áig tegyenek eleget földhasználati-bejelentési kötelezettségeiknek a pontos...

Meghívó: Busóudvar-avatóra...

Meghívó: Busóudvar-avatóra gazdag programmal várja a hétvégén Mohács a vendégeket Újabb jelentős beruházás fejeződött be Mohácson: ezúttal a belváros kevésbé frekventált része, a Vörösmarty-Eötvös utcák...

Suliból lógó diák hamisított magának orvosi igazolást

Magánokirat hamisítás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást zárt le vádemelési javaslattal a Mohácsi Rendőrkapitányság 2013. szeptember 23-án egy 16 éves mohácsi és egy 19 éves újpetrei lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok alapján a 16 éves F. Balázs 2013. február 21-én iskolai mulasztásának igazolása céljából hamis orvosi igazolást adott át Mohácson az egyik gimnáziumban. A gyors és szakszerű intézkedéseket követően a Mohácsi Rendőrkapitányság bűnügyi munkatársai a 16 éves fiatalemberen kívül gyanúsítottként hallgatták ki a 19 éves E. Ádám újpetrei...

Téma: a gyermekbántalmazás és elhanyagolás megelőzése

A Mohácsi Rendőrkapitányság „Tegyünk együtt a gyermekbántalmazás és elhanyagolás megelőzéséért!" elnevezésű programsorozata lezárul 2013. szeptember 27-én az Ifjúsági Centrum épületében. A rendezvény 13-16 óráig tart, az előadások ideje alatt a gyermekek felügyeletéről helyben játszóházi foglalkozás keretében gondoskodnak. Az ingyenes programsorozat zárásaként is érdekes témákkal várja az érdeklődőket a Mohácsi Rendőrkapitányság. Pénteken elsőnek az otthoni gyermekbalesetek megelőzésével kapcsolatban hallhatnak tájékoztatást a résztvevők, az előadó a Mohácsi Járási...

Mohács és horvát partnerei nagy várakozással tekintenek a közös kerékpárút-építés elé

Mohács és horvát partnerei nagy várakozással tekintenek a közös kerékpárút-építés elé Sajtótájékoztatón és projektnyitó konferencián számoltak be Mohácson a hamarosan kezdődő, határon túli együttműködésben, jelentős uniós támogatással megvalósuló kerékpárút létesítéséről a két ország érintett településeinek és szervezeteinek képviselői. Korábban megírtuk: Magyarország-Horvátország határon átnyúló fejlesztések - IPA 2007-2013 címmel tavaly pályázott a két ország az Európai Unióhoz. A program 1.653.471 euró támogatásban részesült, ez közel félmilliárd forint. A projekt tervezett összköltsége ettől magasabb, megközelíti a kétmillió eurót. A vezető pályázó Mohács Város...