eM Soós György: „A sport nagy varázslat, de nem a pénzről szól, itt a szeretet tapintható"

2013. november 19. kedd 17:46

eM Soós György: „A sport nagy varázslat, de nem a pénzről szól, itt a szeretet tapintható

Kettős Fantázia címmel fotóalbum jelent meg a közelmúltban, amely a mohácsi származású eM Soós György és Wei Xiang közös munkája. A könyv a Nemzetközi Speciális Olimpia Mozgalom témáját dolgozza fel és emléket állít a mozgalom alapítójának, a 2009-ben elhunyt Eunice Kennedy Shriver asszonynak.

Eunice Kennedy Shriver (1921. július 10. - 2009. augusztus 11.) a legendás Kennedy-család tagja, John Fitzgerald Kennedy elnök húga, politikusnő, polgárjogi aktivista, producer volt. Ő rendezte az első speciális olimpiát 1968-ban, élete végéig aktívan politizált és jótékonykodott.

Nagykőrösön az idősek hónapja rendezvényei keretében tartott könyvbemutatón elhangzottak szerint a fotóalbum szerzői „ötletek sokaságával, tettekkel, segítséggel és örök nyughatatlansággal teszik színesebbé a speciális olimpia mozgalom életét. Wei és György munkái nem csak a szemnek kellemesek, a szíveket is átmelegítik. A fotókon keresztül megmutatják Magyarországnak és az egész világnak, hogy az értelmi fogyatékkal élők tiszteletet és megbecsülést érdemelnek mindig, minden körülmények között."

„A fotóművészek a fényképészet hatalmát kombinálták az emberi lélek bemutatása iránti szenvedélyükkel, és így ki tudták emelni az értelmi fogyatékossággal élő versenyzőket és embereket az árnyékból, ezért ők, a fotósok is bajnokok" - tartja a két alkotóról Timothy Shriver, a Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség elnöke.

- A magyar-angol-kínai nyelven megjelent fotóalbumhoz előszót írt Kennedy asszony fia, Timothy P. Shriver- informálta hírportálunkat eM Soós György, majd hozzátette: A könyv a toleranciáról szól és a fogyatékkal élők világjátékain, szerte a világon készült képekkel mutatjuk meg milyen csodálatos ajándékot kaphatunk egymástól.

eM. Soós György több mint 20 éve támogatója a Speciális Olimpia Mozgalomnak. Tagja a Magyar Újságíró Szövetségnek és a Magyar Fotóművészek Szövetségének. Számos könyv és film alkotója. Fotóit Budapesten, hazánk számos településén és többek között Párizsban, Hollandiában, Varsóban, Berlinben, Tokióban is megcsodálhatta a közönség.

Wei Xiang olajfestő szakon végezte felsőfokú tanulmányait Kínában. 23 évvel ezelőtt érkezett hazánkba, tagja a Magyar Képző és Iparművészek Szövetségének és a Magyar Fotóművészek Szövetségének. 1995-től támogatja a Magyar Speciális Olimpia Szövetséget, 2011 novembere óta a szövetség elnökségének is tagja.

Soós Györgynek a most megjelent a 14. fotóalbuma. Egyebek mellett négy kötetet készített az ENSZ és a Menekültügyi Hivatal megrendelésére a jugoszláviai háború idején működött menekülttáborokról. Mint elmondta, a világ számos táján járt már, többek között Alaszkában, csak az elmúlt évben hét alkalommal Kínába, Tibetben, fogadásból megmászták a Fuji hegyet, hat expedíció tagjaként Ausztráliában, Új-Zélandon, Tasmániában.

Ausztráliát több expedícióval is bejárta. Mindig egy fogyatékkal élő sportolóval közösen teljesítik a kihívásokat. Többször is kerékpárral Ausztrálián keresztül mentek 4 sivatagon át. Az utjaikról könyveket, filmeket készít. Az Egy katona expedíciója, Kerékpárral négy sívatagon át vagy a Kenguruk, koalák és mi címmel megjelent könyveiben örökítette meg a földrészen megélt élményeket. 

Idézet az egyik könyvből: „A terv: két hónap Ausztráliában. Egy kerékpáros expedícióval eljutni Darwinból Sydney-be, majd Melbourne-ből Sydney-be a 2000. évi olimpiára. A kalandorok: Balázs Sándor ezredes, sportoló, a Magyar Honvédség Díszzászlóaljának vezetője 4500 km-t tett meg kerékpárral, Moga György halmozottan fogyatékos sportoló, a Fővárosi Önkormányzat Darvastói Intézetének lakója, a fogyatékos sportolókat képviselve 1870 km-t tett meg kerékpárral, Nagy Jenő újságíró, eM Soós György fotográfus."

A Mohácsról indult, világjáró fotóművész újabb könyve is már készül. Mint egy vele készült interjúban megjegyezte, amikor majd két évtizeddel ezelőtt először fotózott fogyatékkal élők sportversenyén, akkor fogalmazódott meg benne, hogy a sport nagy varázslat, de nem a pénzről szól, itt a szeretet tapintható. Ezért kötelezte el magát a Speciális Olimpiai Mozgalom mellett, és a maga módján, a felvételeivel hirdeti a tolerancia fontosságát, mutatja meg a mássággal élők szeretetét.

Jelenleg szervezés és előkészület alatt van két újabb expedíció, Ausztráliába 2014-ben Sydney-Melbourne-Adelaide Uluru-Sydney kerékpárral 5800 km, majd az USA-ba 2015-ben, keresztül Amerikán a 66 úton NY-WDC-Las-Vegas-LA-be a Speciális Olimpia Nyári Világjátékaira készül fogyatékkal élőkkel eljutni Soós György.


Képünk: eM Soós György felvétele a Dél Korea Speciális Olimpia Téli világjátékain 2013-ban. Az olimpiai aranyérmes Hingyi ikrek Timothy P. Shriverrel, a Nemzetközi Speciális Olimpia Elnökével.

B. M.