"léptem nyomán kihunynak a csillagok, s barázdát von arcomra az élet"
2013. november 17. vasárnap 18:16

A fővárosi állapotokhoz hasonlítva Mohács a hajléktalanság kezelésében is kiemelkedően teljesít. A hajléktalanokat ellátó központ jelenlegi formájában közel tíz éve működik, és az elmúlt időben is számos emberi sors vált elviselhetőbbé az intézmény falai közt.
A Mohács-Kölked Református Társegyházközség Hajléktalanokat Ellátó Központjával kapcsolatban az évek során számos írás született, mégis fontos, hogy újra és újra a köztudatba emeljük az intézmény létét, ezzel is felhívva a figyelmet a nélkülözők szükségleteire. Különösen fontos ez az elkövetkezendő hónapok hosszan tartó téli hideg napjai előtt. Wébel Zsolttal, az intézmény vezetőjével beszélgettünk.
A központot a rendszerváltás előtti időkből örökölte meg a város. Az épületekben az első jelentős átalakítások, felújítások 2003 és 2005 években történtek. Korszerűsítették a nappali melegedőt és kialakítottak egy éjjeli szállást is.
Említettük, hogy a fővárosi, de az országos átlagnál is jobban kezeli Mohács a hajléktalanság kérdését, ez annak is köszönhető, hogy városunkban a fedél nélküliek száma alacsonynak mondható.
A működéssel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy az intézmény rendelkezésére álló összeg lehetővé teszi a napi zavartalan működést, eszközbeszerzésre, fejlesztésekre, gondoljunk itt a legalapvetőbbekre: festésre, apró felújításokra.
A központ befogadóképessége a nappali melegedőben 50 fő, az éjjeli szálláson pedig 25 fő helyezhető el. A lakók az általános szolgáltatások mellett mentálhigiénés segítséget is igénybe vehetnek, ami kiemelt jelentőségű a jövőjük későbbi alakulása szempontjából, hangsúlyozta Wébel Zsolt.
A központot többségében mohácsi és a város környéki rászorulók veszik igénybe, de esetenként előfordul, hogy messziről érkezettek is eltöltenek egy-egy éjszakát. Így rendkívül nagy jelentőséggel bír minden adomány, felajánlás, amelyet a központnak a mohácsiak nyújtani tudnak.
„Továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy akik nélkülözni kényszerülnek, azok élhetőbb körülmények közt élhessenek. Az intézmény dolgozói, a lakók és a magam nevében is szeretném megköszönni az eddigi felajánlásokat! Kérem, gondoljanak ránk a jövőben is!" - mondta végezetül Wébel Zsolt.
A címadó idézet Értékes Attila Hajnali álom című verséből való.
Képünkön: a Mohács-Kölked Református Társegyházközség Hajléktalanokat Ellátó Központ látható.
Rumán Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- Jaksics György: ha nem vigyázunk,...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Egy ember több szerepben: foci,...
- Lélekben gazdagodtak a máriagyűdi...
- Jön a Vince-napi bormustra, a...

