A másfél hónappal ezelőtti nyitás óta már több mint 2500-an látták a Busóudvart
2013. november 17. vasárnap 18:16

Szinte egymásnak adják a kilincset az érdeklődők városunk szeptember végén megnyílott Busóudvarában: ez részint annak köszönhető, hogy e kulturális létesítmény időről időre tematikus programokkal is igyekszik valamennyi korosztályt a falai közé csábítani.
A minap például nem kevesebb, mint 340 osztrák turista forgolódott a kiállítótér busói és sokac lányai közt, vette szemügyre a hatalmas máglyát, nézte, tapogatta a kereplőket, kolompokat, s hallgatta a tüzes muzsika dallamait.
- A szomszédos országból érkezett vendégeket célzottan hozta ide egy soproni utazásszervező cég, melynek munkatársaival még korábban ismerkedtem meg az előző bemutatóműhelyemben - tudtuk meg Rosta Endre maszkfaragó népi iparművésztől.
A Busóudvar munkatársa elmondta: a külföldi csoport tagjai egy emberként igen elismerően szóltak a látottakról, s többségük úgy nyilatkozott: kíváncsiak az igazi, télvégi Busójárásra is, ezért nagyon valószínű, hogy farsangkor is tiszteletüket teszik nálunk.
- Ha csakugyan jönnek, természetesen a város egyéb nevezetességeivel, látnivalóival, műemlékeivel, ezen felül a sátorhelyi Nemzeti Történelmi Emlékhellyel, valamint a Somberek felé található Szent Miklós Vízimalommal egyaránt megismerkedhetnek. Mostani utazásuk megszervezésében egyébként a Pécsvári Sándorné vezette mohácsi Tourinform iroda is aktívan közreműködött.
Rosta Endre kitért arra is: hétvégi, tematikus foglalkozásaikat szintén egyre többen keresik fel. Legutóbb például, múlt szombaton a kerámiaműhelyben húsznál is több gyerek és fiatal forgolódott Kató Mónika fazekas körül, vasárnap pedig tizennyolc japán turistát láttak vendégül, akiket bevallottan a Busójárás híre hozott városunkba.
De érdemes említeni a Szegedi Tudományegyetem szervezésében zajlott kirándulást is: a Tisza-parti város felsőoktatási intézményéből közel hatvanan jártak itt.
- Mindent összevetve a nyitás óta eltelt másfél hónapban már több mint 2500-an fordultak meg nálunk - jegyzi meg Rosta Endre, hozzátéve: minden esetben gondoskodnak tárlatvezetésről, nagyobb létszámú vendég esetén pedig - belépőjegy vásárláskor - csoportkedvezményt biztosítanak.
Persze, ahogyan már írtuk, a Busóház nem csupán a felnőtteket igyekszik megszólítani: az időről időre itt működő Busóiskolában november 23-én lesz a következő „tanítási nap", a „tananyag" pedig ezúttal maszkfaragás, bütykösharisnya- és bocskorkészítés lesz.
Képünkön: a kézműves-foglalkozások a legnépszerűbb időtöltések közé tartoznak a Busóudvarban.
Ádám Miklós
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- Jaksics György: ha nem vigyázunk,...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Egy ember több szerepben: foci,...
- Lélekben gazdagodtak a máriagyűdi...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...

