Ingyenes képzéseket indít álláskeresőknek a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
A hátrányos helyzetűek foglalkoztatottságán javít a Baranyai Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja által megvalósított TÁMOP 1.1.2 program, amelynek köszönhetően 2015 áprilisáig 8053 álláskereső munkaerő-piaci integrációja valósulhat meg 7 milliárd 742 millió forintból. A Munkaügyi Központ támogatásokkal és szolgáltatásokkal segíti a programban résztvevő ügyfeleket. A TÁMOP 1.1.2 program keretében októberben 23 tanfolyamot indítanak, melyekre elsősorban a szakmával nem rendelkező regisztrált álláskeresők jelentkezését várják. Ugyanakkor bekapcsolódhatnak a programba az...
Szekó Józsefné: "Büszke vagyok rá, hogy bármerre járok a városban, szinte mindenütt látom a munkám eredményét"
Több évtizedes az ismeretségünk Szekó Józsefné Erzsivel, így álságos lenne, ha magázódnánk. Személyes kapcsolatunk ugyan a munka területére korlátozódott, ám információgyűjtés kapcsán a vele való találkozáskor néha eszembe jutott gyerekei egykori védőnője - aki nekem több évtizede anyatársam - egyszer az unatkozó kismamák miatti háborgása okán tett megjegyzése: „Szekó Erzsi két aprósággal volt gyesen, de nem tudtam hozzá úgy menni, hogy a parányi lakásban ne patyolat tisztaság, a szakirodalomban írtak szerint ellátott gyerekek, és az asztalon tankönyvek, jegyzetek...
Kis számú, de lelkes közönség tapsolt a múzeumban a fergeteges Cimbali Band-nek
Bár valamennyi korosztályt igyekezett megszólítani a Kanizsai Dorottya Múzeum pénteki, a szüreti fesztiválhoz kapcsolódó programja, a délután és este folyamán sajnos csak hatvannál alig többen jöttek el közművelődési intézményünkbe - igaz, ezen a napon két másik, részint kulturális nagyrendezvény is zajlott a városban. Anya, ez nagyon finom! - csettintett nem egy apróság a mustkóstolás után a szüleinek, hogy aztán haladéktalanul a kézműves sarok felé vegye az irányt, ahol ajtódíszt készíthetett, rajzolhatott és gyöngyöt is fűzhetett értő felnőttek segítségével. A folyamatosan...
Mohácson tartottak kétnapos...
A Mohácsi Kórház Gyermekosztályának szervezésében kétnapos gyermekgyógyász kongresszusnak, valamint továbbképzésnek adott...
Több mint szomszéd -...
A Néprajzi Múzeumban Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg a közelmúltban „Több mint szomszéd - Mozaikok a horvát népi kultúrából" címmel a horvátok népi...Ismét volt telepítés a...
Jó okkal várhatják jövő héttől a szerencséjüket a horgászok a II-es és a III-as Bédán: a víz fenntartója, a Duna-Dráva Nemzeti...
Képeslapok mesélnek hazánk...
Képpel írt bortörténelem - ez a találó címe annak a tárlatnak, mely, igazodva a szüreti időszakhoz és a fesztiválhoz,...
L. Simon Pécsett: hosszú...
Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke szerint szükség van egy olyan művészi életpályamodell kidolgozására, amely garantálhatja a kimagasló tehetségű művészek hosszú távú...A budapesti OMÉK-on is nagy...
A Budapesti Nemzetközi Vásár területén megnyílt Országos Mezőgazdasági- és Élelmiszeripari Kiállításon (OMÉK) egy külön pavilonban megjelenhettek a hungarikumok, köztük természetesen a...Szombaton: Autómentes nap, de ezúttal egy kicsit másként…
Levegővétel nélkül nincs élet, de mi az, amit belélegzünk? A 2013. évi Európai Mobilitási Hét célja: ráirányítani a figyelmet arra, hogy tiszta levegővel egy egészségesebb, boldogabb Európában élhetünk. A fenti mottó hirdetésével szeretnénk, ha a szombati, jubileumi, tizenötödik Mohácsi Szüreti és Borfesztiválra minél többen kerékpárral vagy az önkormányzat által biztosított, ingyenesen igénybe vehető helyi járatú autóbusszal érkeznének. Akik így tesznek, azokat a helyszínen - 13.00 és 17.00 óra között - apró ajándékkal jutalmazzuk az Autómentes napon.A kerékpárral jövők...
Segítő kezek az idősek otthoni biztonságáért - Már Mohácson is elérhető a szolgáltatás
Szeptember elseje óta Mohácson is elérhetők a „Segítő kezek az idősek otthoni biztonságáért értékteremtő közfoglalkoztatással, közösségi szolgálattal és önkéntes tevékenységgel" elnevezésű program szolgáltatásai, melyekhez kapcsolódóan szeptember 20-án tartottak sajtótájékoztatót a Széchenyi Ifjúsági Centrumban. Jeneiné dr. Rubovszky Csilla miniszteri biztos, országos koordinátor, a fővárosi V. kerület alpolgármestere felidézte: a program ötletét a 2012-es havas és viharos téli időszak tapasztalatai adták, a leginkább érintett idősek jelentős részét ugyanis nem tudták...
A megsérült szennyvízvezeték helyreállítási munkálatai novemberre fejeződnek be
Június közepétől, a dunai árvíz óta Mohácson a Szent János- és a Gőzhajó utca egy-egy szakasza le van zárva. A szennyvízcsatorna megsérült gerincvezetéke miatt a zsákutcai állapot a számítások szerint november közepéig biztos nem változik, a helyreállítási munkálatok a szakemberek számítása szerint addigra fejeződnek be, míg a végleges útburkolatot 2014. tavaszára tervezik elkészíteni.- A hat méter mélyen lévő gerincvezeték kiépítését követően kell a munkaárkot feltölteni, illetve az útalapot elkészíteni, ami nagy valószínűséggel valamennyit majd süllyedni fog, ezért nem lenne...
Három képviselőnk is tart...
Ügyes-bajos dolgaikkal, problémáikkal, felvetéseikkel három választókerület önkormányzati képviselőit is felkereshetik a mohácsiak: a sort Wébel Zsolt nyitja meg, aki ma este tart...Valódi táncgálát ígér...
Negyven éves a Mohács Nemzetiségi Néptáncegyüttes, s nem nehéz megjósolni: a Filákovity István vezette hagyományőrző csoport nem akármilyen produkcióval fogja ünnepelni megalakulásának e...Magyar-Német...
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és a Német Nyugdíjbiztosítás - Deutsche Rentenversicherung - a nemzetközi nyugdíjszakmai együttműködés keretében Magyar - Német Tanácsadó...Katona Mária - A mohácsi...
Akkurátus ábrázolás, lelket melengető színek és átgondolt témaválasztások: Katona Mária képei nem csak egyik-másik mohácsi...
A karbantartási munkák...
A Mohácsi Uszodában a karbantartási munkálatokat befejezték, szeptember közepétől viszont már csak a fedett rész üzemel, ahol...
Hároméves kortól várja a...
Tagtoborzót hirdetett a Zora Táncegyüttes szeptember 20-én, pénteken 18,30 órai kezdéssel a Széchenyi Ifjúsági...
Újabb előadások az IC-ben a gyermekbántalmazásról
Egy hete kezdődött meg a Mohácsi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadássorozata „Tegyünk együtt a gyermekbántalmazás és elhanyagolás megelőzéséért!" címmel: a tájékoztató holnap, szeptember 20-án pénteken folytatódik az Ifjúsági Centrumban. A 13.00 órai megnyitó után a gyermekbántalmazás orvosi vonatkozásairól beszél a hallgatóságnak Dr. Schultz Károly Phd., a Mohácsi Kórház csecsemő- és gyermekosztályának főorvosa. Ezt követően Verbulecz Gábor százados, a Mohácsi Rendőrkapitányság balesetmegelőzési osztályának főelőadója lesz hallható a gyermekbalesetek...Három napon át, két helyszínen huszonöt program a csütörtökön kezdődő borfesztiválon
Érdemes lesz ellátogatni a XV. Jubileumi, Mohácsi Szüreti- és Borfesztiválra, amely holnap, szeptember 19-én csütörtökön estétől várja a művelődni és szórakozni vágyókat: s ahogyan korábban, a kínálatban ezúttal is megtalálhatja minden korosztály a kedvére valót. Szeptember 19. (csütörtök) 17.00 órakor: a Kanizsai Dorottya Múzeumban „Képpel írt bortörténelem" - Szőlészeti-borászati képeslapok Magyarországon - kiállítás-megnyitó (közreműködik a Šokadija zenekar) Szeptember 20. (péntek)A Kanizsai Dorottya MúzeumbanBorban az igazság, múzeumban a vigasság -...
Változások a közvilágítás-üzemeltetés terén: kevesebb hiba, takarékosabb hálózatok
A mohácsi térséghez tartozó egyes önkormányzatok ez év áprilisában és májusában csoportos közbeszerzési eljárást folytattak le a közvilágítási aktív elemek üzemeltetési és karbantartási feladatainak ellátására: ennek hatására új szolgáltató kezdte meg tevékenységét, s ez sok szempontból pozitív változásokat hozott. Az önkormányzatok célja a közvilágítás-karbantartás versenyeztetésével a működtetési költségek csökkentése mellett a közvilágítási szolgáltatás minőségének javítása, a lakossági elégedettség növelése volt. További elvárásként fogalmazódott meg, hogy a közvilágítás...
A rovat további témái
- Újabb francia adomány érkezett a kórházi CT vásárlására
- A Kolping Művészeti Iskola is várja régi és új növendékeit
- Újra megjelennek a Zsolnay-termékek az orosz piacon
- 2010 óta közel kétszázötvenen tettek már Mohácson állampolgársági esküt
- Javában zajlik a szüret a Szőlőhegyen: szép, arányos és harmonikus borokra van kilátás
- Vízitúra apával: szeptember 18-áig jelentkezhetnek a „bátrak”...
« Előző
20547 | 20574 | 20601 | 20628 | 20655 | 20682 | 20709 | 20736 | 20763 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Célba értek az első ingyenes...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- A mohácsi sebész, dr. Takács József...

