Pótfelvételi és tanévnyitó a Schneider Művészeti Iskolában
A Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola pótfelvételit hirdet a zenetagozaton cselló-, gitár-, harmonika-, hegedű-, klarinét- és ütő-, valamint dráma-színjáték-, grafika-festészet- és néptánc-tanszakokon. Jelentkezni lehet augusztus 30-ától szeptember 6-áig munkanapokon 8.00-16.00 óra között az intézmény titkárságán. Az iskola tanévnyitó ünnepségét szeptember 6-án (pénteken) 17.00 órakor tartja, melyre szeretettel várja régi és új növendékeit, valamint a tisztelt szülőket.Erzsébet utalványban érkezik a gyermekvédelmi kedvezmény
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt természetbeni támogatásként Erzsébet utalványban kapják a jogosultak. Az Erzsébet utalvány az igénylő által személyesen (személyazonosító igazolvány felmutatása ellenében), illetve meghatalmazás útján vehető át augusztus 26-ától ügyfélfogadási napokon (hétfő, kedd, szerda) Mohács Város Polgármesteri Hivatalának Népjóléti Osztályán. Szurcsikné Fábián Gyöngyi szociálisügy-intézőSzenn Istvánné: „Használni akartam – nem tündökölni…”
Szenn Istvánné mohácsi pedagógus az idei augusztus 20-i, ünnepi képviselő-testületi ülésen vehette át munkássága elismeréseként Szekó József polgármestertől Mohács Város Képviselő-testülete Díszoklevelét. - Negyven év pedagógusi pálya után ezekben a napokban megy nyugdíjba. „A mű kész, az alkotó pihen"?... - Na, nem vagyok én olyan „pihenős"... Talán az édesapámtól örökölt hajós-természetem diktálta-diktálja, hogy állandóan menni, csinálni, tervezni kell valamit, többnyire olyat, ami a közösséget szolgálja. Édesapám dunai hajósként kereste a kenyerét,...
Megemlékezések, főhajtások...
Mohács Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önöket a mohácsi csata 487. évfordulója alkalmából megrendezendő emlékünnepségekre. Augusztus 25. (vasárnap) 10.00 órakor: ünnepi...Küzdősportok estéje...
Majka- és Curtis-koncert és küzdősportok estéje Mohácson augusztus 25-én, vasárnap 17.00 órától a Városi Sportcsarnokban. Boksz-, kick boksz- és thai boksz-mérkőzések. Ha elszánt vagy,...Menjen Pörbölyre,...
A gímszarvas bikák bőgését hallgathatják meg az elkövetkező hetekben azok, akik részt vesznek a gemenci erdőben szervezett túrákon. Augusztus utolsó hétvégéjén, valamint szeptember elején...Szezonzáró egésznapos beach...
Augusztus 25-én, vasárnap 12 órától zárásig élő zenei programmal várja a fürdőzni vágyó vendégeit a Mohácsi Uszoda. A zenei...
Mondjon véleményt,...
Gazdasági és civil szervezetek képviselői részére 2013. szeptember 2-án, hétfőn 17 órától Mohácson a városháza dísztermében tájékoztatót tart Szekó József polgármester a középtávú...Sokszínű program vár...
Érdemes lesz ellátogatni augusztus 24-én szombaton Sárhátra: a bal parti városrészen igazán sokféle rendezvény közül válogathatunk az idei Falunapon. A „nagy nap" 9.00 órától...Próbaüzemben már látogatható a mohácsi Busóudvar
Megnyílt a Busóudvar Mohácson, a létesítmény a nemzetközi hírű busójárás hangulatából ad ízelítőt a látogatóknak. Bugarszki Norbert, az udvar és a helyi önkormányzat pénzügyi vezetője az MTI érdeklődésére csütörtökön elmondta: a hivatalos átadás szeptember végén lesz, a mostani próbaüzemben azonban már fogadják az érdeklődőket. A Busóudvar alapkövét tavaly szeptemberben helyezték el a Vörösmarty utca 1. szám alatt. A telken épült fel az a mintegy 400 négyzetméteres, U-alakú, árkádokkal szegélyezett ház, amelyhez szabadtéri rendezvényekhez szükséges tér és parkoló tartozik. A...A csapadékvíz elvezetése a Sokac-rév környékén már megoldott
Kiadósabb nyári záporok, hóolvadás idején a Felső-Dunasoron, a Sokac-révnél és a környező utcákban tengelyig jártak az autók a vízben, ami a házak állagát is rongálta. Az önkormányzat pályázati támogatással idén folytatta a városban több helyszínen a vízrendezési munkákat, amelynek keretében a csapadékvíz felszín alatti elvezését is megoldották a jelzett városrészen. A 357 milliós összköltségű beruházás részeként a déli városrészen érintett több utcán kívül mintegy 70 millió forintos értékű munkával befejeződött a zárt rendszerű csapadékvíz elvezető hálózat kiépítése a...
Csalók ellenőrzik a tűzoltókészülékeket Baranyában
Több lakossági bejelentés érkezett, hogy a katasztrófavédelem munkatársainak álcázva, álellenőrök járják Mohács utcáit - tájékoztatott a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A szervezet szerint a tűzvédelmi készülékeket ellenőrző „szakemberek" hivatalos papírok nélkül, az egyenruhához hasonló civil ruhában próbáltak tűzoltó készülékeket eladni. Nyakukban katasztrófavédelem feliratú igazolványnak tűnő papír van. Jogosulatlan ellenőrzéseket végeznek Mohácson és környékén a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság nevében. Az illetők az anyagi haszonszerzés...
Hosszú hétvége: Sérülés...
Mohács külterületén szombaton Kölked irányába egy személyautó az árokba csúszott, amely elzárta a fél útpályát. A mohácsi tűzoltók áramtalanították a balesetet szenvedett járművet, majd...Somberek: Ingyenes kerékpár...
A Mohácsi Rendőrkapitányság 2013. augusztus 22-én, csütörtökön 10 órától délután 4 óráig ingyenes kerékár gravírozást tart Sombereken a Művelődési Ház előtt. A kétkerekű járművek egyedi...Népek, táncok és kultúrák...
Lassan „nagykorúvá" válik a Mohácsi Nemzetközi Néptáncfesztivál, amelyet immáron tizenhetedik alkalommal rendezett...
Járdafelújítási program...
Pár hete kezdődtek meg és nagyjából két hétig tartanak még az erre az évre jóváhagyott járdarekonstrukciók, -építések. A Virág utcában lakók és az arra járók már felújított járdán...Dr. Rózsás József állami...
A hivatalos Szent István napi állami ünnepnek ebben az évben is volt mohácsi vonatkozása. Az idei augusztus 20-i ünnephez kapcsolódva a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi...Szekó József: Mindig voltak...
A kialakult augusztus 20-i rendnek megfelelően idén is az ünnepi testületi üléssel vette kezdetét a hivatalos program...
A gyermekintézmények után a központi konyhát teszik rendbe
Idén 20 milliós keretösszeget hagyott jóvá Mohácson a képviselő-testület az esedékes felújítási, karbantartási teendőkre. A pénz elsősorban az anyagköltséget fedezi, a kivitelezést zömmel az önkormányzat által foglalkoztatottak alkotta karbantartó brigád végzi.Több városi gyermekintézményben az ütemezett munkák már júliusban befejeződtek. Az elmúlt napokban készült el a Brodarics téri Óvodában a vizesblokkok felújítása, itt még a villámvédelem kialakítása van vissza. A Bölcsődében a nyári szünet alatt teljesen megújult az átadóhelyiség blokkja, újra csempézték, kicserélték a...Szent István királyra emlékezik Mohács augusztus 20-án
Mohács Város Önkormányzata tisztelettel meghívja a város és térsége polgárait az augusztus 20-ai Szent István-napi ünnepségre. A Városháza dísztermében 16 órakor kezdődik az a kitüntetési díszünnepségen, amely kizárólag a meghívottak részvételével zajlik. Az ünnepi megemlékezést a Széchenyi téren, az Ifjúsági Centrum előtti színpadon 17.15 órakor a Himnusz nyitja, majd a Mohácsi Polgárok Olvasóköre Dalárdájának műsora következik. Köszöntőt mond: Szekó József polgármester, parlamenti képviselő. Ünnepi beszédet mond: Dr. Hargitai János...
Hatmilliót költött a város a belterületi utak javítására
Mohácson az évente esedékes kátyúzási munkálatokat több mint harminc helyszínen a napokban fejezte be a kivitelezéssel megbízott Jaksics és Fia Bt. Az önkormányzat az éves költségvetésében elkülönített forrásból idén hatmillió forintot költött a belterületi utak rendbetételére. A nagy forgalmat bonyolító Dózsa György, Szabadság és Rákóczi utcákon kívül az útburkolati hibákat kijavították a Baross, a Kodály Zoltán, a Kismohács, a Zrínyi, a Munkás, a Rózsa, a József Attila, a Bajcsy, az Ady Endre, a II. Lajos, a Kazinczy, a Kinizsi, a Gólya, a Tomori, a Bakács, a Kölcsey, a Petőfi,...A rovat további témái
- Különleges nap: Mohácson találkoztak a Vesztergombi leszármazottak
- A hosszú hétvége után változik az ügyfélfogadás a járási hivatalnál
- Elment egy mohácsi ’56-os: végső búcsú Molnár Lajostól
- A tavalyi 50 után idén 100 tonna búzából készül a Magyarok kenyere
- Parádés gálával ünnepelte 25 éves jubileumát a Zora Táncegyüttes
- A néptáncfesztivál ideje alatt a Busóudvar is várja a látogatókat
« Előző
20655 | 20682 | 20709 | 20736 | 20763 | 20790 | 20817 | 20844 | 20871 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Célba értek az első ingyenes...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Várhatóan csökken a...
- Talicskát, táskát is lopott egy 15...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...

