Mohács város saját költségvetésből finanszírozza a rászorultak téli tüzelőjét
2013. október 16. szerda 18:15
Bár a jelenlegi jogszabályi környezet nem teszi lehetővé városunknak az állami támogatás igénybevételét, az önkormányzat mindenkori törekvése, hogy a szociálisan rászorulókat pénzbeli és természetbeni juttatásban részesítse. Az érvényes szabályozás szerint kizárólag az 5000 fő alatti települések jogosultak erre a természetbeni kedvezményre.
A keddi rendkívüli képviselő-testületi ülés döntése értelmében a városi költségvetésből mintegy 10 millió forintos keretet különítettek el, melyből tűzifát vásárol a város, ami a rászorulók közt kerül majd kiosztásra.
A kedvezményezettek körét az alábbiak szerint határozták meg a képviselők: tűzifát kaphat a család, ahol az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem éri el a mindenkori öregségi nyugdíj 150%-át, azaz 42.750 Ft-ot, illetve az egyedül élők esetében ez az összeg 57.000 Ft, a mindenkori öregségi nyugdíj 200%-a.
Városunk polgármestere Szekó József elmondta, hogy az elmúlt években is volt hasonló tüzelőtámogatás, akkor 3000 köbméter került a rászorultakhoz, és annak ellenére, hogy ez évben nem tudjuk az állami segítséget igénybe venni, a helyzet még a téli hideg beállta előtt rendezésre kerül. Az elmúlt évek visszaéléseit kiküszöbölendő az igényjogosultak körét a Mohács és Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat állapítja meg.
A tűzifa igényeket a családsegítő szolgálathoz kell benyújtani november 15-ig. Ezt követően a szolgálat munkatársai környezettanulmányt végeznek az igénylőknél, majd a jogosultság megállapítása után szállítják ki a fát. Fontos megjegyezni, hogy az érintettek körének meghatározásánál, rendkívüli esetben a polgármester eltérhet a szabályozástól. Mint azt Szekó József hangsúlyozta, veszélyeztetettség miatt kihűléses fagyhalál ezen a télen sem fordulhat elő Mohácson.
Rumán Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Célba értek az első ingyenes...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- A mohácsi sebész, dr. Takács József...

