Emléklap Szekó Józsefnek a katasztrófavédelem vezetőitől
2013. október 18. péntek 10:11

Valamennyiünk emlékezetében élénken él még a nyár eleji árvíz, s a természet erői elleni védekezés, amely heteken komoly próbára tette városunkat és mindazokat, akik éjt nappallá téve fáradoztak javaink megóvásán: e feladatokból - sokak mellett - kivette a részét a város első embere is, akinek e munkáját nemrég hivatalosan is elismerték.
Szekó József, Mohács polgármestere a Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja alkalmából vehetett át emléklapot a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól. A hatóság - olvasható a dokumentumon - ezzel fejezi ki elismerését és nagyrabecsülését a Baranya megyében, közte Mohácson történt, az állampolgárok életét és vagyonbiztonságát veszélyeztető természeti események elhárítása során tanúsított példamutató és áldozatos magatartásért. Az emléklapot a BMKI nevében Mácsai Antal tűzoltó ezredes, igazgató látta el a kézjegyével.
Mint ismert, a kritikus napokban polgármesterünk - a mentésben, kárelhárításban érintett szakemberekkel és önkéntesekkel együtt - szinte a nap huszonnégy órájában szervezte, követte a védekezési munkákat, kora reggeltől késő estig számtalan helyszínen fordult meg, hogy a kármegelőző vagy -elhárító tevékenységben részt vevőkkel egyeztessen, s ahol lehet, segítse áldozatos tevékenységüket.
Képünkön: a júniusi ár sok mindent elvitt - de elismerést is hozott...

Ádám Miklós
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Célba értek az első ingyenes...
- Megkezdősött az életveszélyes...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- Jaksics György: ha nem vigyázunk,...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...