Tévedés, hogy a Dunában tilos fürdeni - de a Csele torkolatánál tiltott!
A mohácsiak többsége természetesen tudja, hogy a minap a Dunában való fürdőzéssel kapcsolatban egy napilap írásának közlése, miszerint tilos a folyóban fürdeni, nem fedi a valóságot. A gyakran felbukkanó rendőröktől csupán azoknak kell tartani, akik a hajózóútba úsznak be, a kövezések környékén, vagy olyan helyen fürdenek, - mint például a Csele torkolata - ahol tábla jelzi a tilalmat.Az tény, hogy kijelölt szabad strand nincs a térségünkben. Ha ilyen lenne, kéthetente kellene ellenőriztetnie az önkormányzatnak a vízminőséget, gondoskodni fürdőmesterről. Sok évvel ezelőtt még...
Intézmény felújítások a vakáció ideje alatt Mohácson
A város költségvetésének elfogadásakor a képviselő-testület 20 milliós keretösszeget hagyott jóvá azokra a kisebb intézmény felújítási munkálatokra, amelyeket saját kivitelezésben végeztet el idén az önkormányzat.Az ütemezésnek megfelelően eddig elkészült a Rókus utcai óvodában a fal lambéria burkolata, az Eötvös utcai óvodában a tető felújítása, valamint a Szőlőhegyi Óvodában a fűtéscsövek festése. A városháza karbantartó brigádja jelenleg a tankerület megrendelésére a Széchenyi István-, és a Park utcai Általános iskolákban a tantermek tisztasági festését végzik.Szalonnasütés és bográcsozás a tűzgyújtási tilalom idején
Minden nyáron vannak olyan napok, amikor a kánikulai meleg és a csapadékmentes időjárás következtében fokozott tűzveszély alakul ki hazánkban. Ez jellemző most is, ezért a katasztrófavédelem kezdeményezésére a vidékfejlesztési miniszter az erdőkre és fásításokra, valamint az ezek határaitól számított kétszáz méteren belüli területre július 22-én átmeneti időszakra vonatkozó általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el. A múlt évben nemcsak az erdőtüzek száma növekedett meg, hanem néhány esetben a tűz terjedési sebessége és intenzitása is nőtt, melyek a korábbinál nagyobb területet...Bélavári Zita: Boldog ember...
Menyasszonyi ruhák, koszorúslány ruhák, örömanyák gálaruhája, alkalmi ruhák - ezek hozták a hírnevet Bélavári Zitának. Az...
Nagynyárádon e hétvégén...
A ma már kevesek által gyakorolt kékfestő mesterség hagyományainak megőrzésére, a termékek népszerűsítésére tizennegyedik alkalommal rendezik meg az Országos Kékfestő Fesztivált. Július...Horvátországban léptek fel...
A Mohácsi Sokacok Olvasókörének ifjúsági tánccsoportja és a Mladi Orkestar zenekar ezen a héten jött haza Horvátországból....
Boszi- és ördögfióka képző...
Több mint egy évtizede szervez napközis kézműves tábort a Manóház-Játszóház gyerekek részére a nyári vakáció idején. Évekig...
Mohácson is vásárolható...
A Baranya Megyei Kormányhivatal Mohácsi Járási Hivatalában 2013. április 25-én nyílt meg a Magyar Államkincstár Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Irodájának Mohácsi Járási...A fűtési idényre teljes...
Mohácson nettó 665 milliós költséggel tavasszal kezdődött a teljes távfűtési rendszer korszerűsítése. A kazánház műszaki...
Jövő héten Ördögkatlan, már Beremenden is
Több mint háromszáz programot kínál a látogatóknak az Ördögkatlan Fesztivál, amelynek július 30. és augusztus 3. között hatodik alkalommal ad otthont Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya és új helyszínként Beremend. A rendezvénysorozat csütörtöki, pécsi sajtótájékoztatóján elhangzott: a fesztivál öt napja alatt 111 koncertre, 104 családi programra, 33 színházi előadásra, 20 filmvetítésre, 18 kiállításra, 17 workshopra és 11 irodalmi eseményre várják az érdeklődőket. Kiss Mónika szervező az események közül kiemelte Wolfgang Amadeus Mozart Requiemjének előadását. Kitért rá, hogy a...Újabb újságoktól szabadul meg az Axel Springer, most otthon
Mint nemrég napvilágra került, a nyolc megyei napilap - köztük az Új Dunántúli Napló, a Somogyi Hírlap és a Tolnai Népújság - többségi tulajdonosa, az Axel Springer német lapkiadó vállalat magyarországi részlege eladja megyei napilapjait egy bécsi székhelyű - sajtótalálgatások szerint stróman - cégnek. Most a berlini anyacég bejelentette, hogy eladja németországi regionális napilapjait, női magazinjait és műsorújságait is. A csütörtökön bejelentett megállapodás szerint a Funke Mediengruppe - korábbi nevén WAZ Mediengruppe - 920 millió eurót...Országos tűzgyújtási tilalmat rendelt el a minisztérium
Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a vidékfejlesztési miniszter átmeneti időre, amely Baranya megye teljes területét is érinti. Magyarország erdeiben a rendkívül gyors felmelegedés, a kánikulai meleg és a csapadékmentes időjárás miatt fokozott tűzveszély alakult ki, ezért a vidékfejlesztési miniszter az erdőkre és fásításokra, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területre a 2013. július 22-én átmeneti időszakra vonatkozó általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el.A fenti időponttól kezdődően tilos a tűzgyújtás a felsorolt...Állampolgársági esküt tett...
Ünnepélyes eskütételt tartottak Mohácson a városházán: A hivatalos okmányokat miután az anyakönyvi hivatalban előkészítették, Kovácsné Bodor Erika alpolgármester asszony előtt tett...Templomi hangverseny, színi...
Az egykori Marekos diák, a mohácsi születésű Sárkány Kázmér már mint a fővárosi Operaház magánénekese vett házat a város...
Anyakönyv: ők születtek és...
A Polgármesteri Hivatal anyakönyvébe az elmúlt héten az alábbiak kerültek bejegyzésre:Születtek: Vass Zara (Himesháza), Batánovics Florencia (Versend), Szűcs Gergő Nimród (Mohács), Vas...Mohácsi tűzoltó...
A Horvátországban szolgálatot teljesítő két baranyai tűzoltó - egyikük a mohácsi Mező László főtörzsőrmester - az alábbi...
Spirituális megújulás - A...
A karmelita nővérek Magyarszéktől nem messze található rendházába látogatott a Mohácsi Római Katolikus Plébánia Kis Szent...
Elismerés dr. Hargitai...
Újabb tanév ért véget a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban július 20-án, szombaton. A közel kétszázhetven fős végzős állomány között volt az az öt újonc is, akik Pécsett, Siklóson és...Kiépítették a központi gépházhoz az ideiglenes szennyvízcsatlakozást
Az árvíz idején megsérült, járható szelvényű szennyvízcsatorna védekezési munkálatai napok óta tartanak a Gőzhajó utca végén. A helyreállításhoz a munkaterület biztosítását készíti elő a Mohács Víz Kft., ezért a szennyvízátemelő gépházára ideiglenes csatlakozást alakítottak ki. - Mohács és Lánycsók szennyvízének valamivel több mint 80 százalékát továbbítja a Gőzhajó utcai fővezeték, amit eddig az utcába telepített mobil átemelők segítségével juttattunk a föld felett kialakított csőhálózaton keresztül a Dunába. Ezek a csövek akadályozzák a sérült vezetékszakasz feletti terület...
Mohácson hétfőn szálltak partra a Nemzetközi Duna Túra résztvevői
Délután hat óráig befutott az utolsó két kajak is, s így idén a 106 fős nemzetközi csoport a hagyományos, egy napi pihenőt követően szerdán folytatja útját a Dunán a következő állomásig, Belgrádig, illetve a túra résztvevőinek többsége azt tervezi, hogy szeptember 4-én futnak ki a Fekete Tengerre, ami az evezősök végállomása. - Pont ma egy hónapja szálltunk vízre Ingolstadtnál. A folyó fölső szakaszán még meglehetősen magas volt a vízállás, a Duna menti településeknél német és osztrák szakaszon jól látszott az árvíz nyoma, sok helyen az épületekben az első emelet is víz alá...
Mohács térségi pályázat köznevelési igazgatói állására
Mohács-Bár-Homorúd Sátorhely-Székelyszabar Köznevelési Intézményfenntartó Társulás a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A § alapján pályázatot hirdet Mohács Térségi Óvodaközpont, Bölcsőde és Családi Napközi igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására. A közalkalmazotti jogviszony időtartama:határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A vezetői megbízás időtartama:A vezetői megbízás határozott időre, 2013.09.01.-jétől 2018.08.15-éig szól. A munkavégzés helye:Baranya megye, 7700 Mohács,...A rovat további témái
- Mező László mohácsi tűzoltó Horvátországban lát el szolgálatot
- Drága a sürgősséggel kért útlevél, de ügyfélfogadás van az igazgatási szünet alatt is
- Aki a vendéglátózás helyett a természetet, a halászatot választotta: Kopeti Magdolna
- Mohács változatlanul támogatja a rezsidíjcsökkentést
- Nyolc ország fellépői a mohácsi néptáncfesztiválon
- Rekkenő hőség, jó hangulat a Mohácsi Polgárok Olvasóköre immár hetedik Aratónapján
« Előző
20736 | 20763 | 20790 | 20817 | 20844 | 20871 | 20898 | 20925 | 20952 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Célba értek az első ingyenes...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Várhatóan csökken a...
- Talicskát, táskát is lopott egy 15...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...

