A szombati, ünnepélyes átadás után a vasárnapi családi nap is számos meglepetést tartogatott azoknak, akik ellátogattak újdonsült kulturális intézményünkbe.

Ahogy a maszkos télűzőknek is megvannak a maguk kellékei, a rendezvényre érkezők is mind-mind ugyanazokkal a dolgokkal voltak „felszerelve": esőkabát, gumicsizma, széldzseki, esernyő... Hiába, ősz van, de a barátságtalan időjárás dacára szép számmal jelentek meg érdeklődők a délután kezdődő programokon.

Számosan fordultak meg a látványműhelyekben, az épület egyik terméből pedig sokac zene hangjai szűrődtek ki: Versendi Kovács József tamburaművész, a Népművészet Mestere és ifjú zenésztársai tartottak bemutatót a gyerekeknek és szüleiknek. A bátrabbak kézbe is vették a hangszereket, melyekből láthatóan nagy örömmel igyekeztek előcsalogatni a hangokat. A közös éneklések után egyre jobbá váló hangulat csak fokozódott, amikor Vikár Csaba hívta tánctanulásra a kicsiket és az apukákat, anyukákat.

Nem sokkal odébb kézművessarok várta a gyerekeket: a szép busók fátyollal kiegészített álarcát éppúgy el lehetett itt készíteni, mint rajzolni, festeni. Az emeletről lejjebb sétálva már a beöltözött busósereg, a máglya, a sokac lányok mozdulatlan, mégis mozgalmas sűrűjében találtuk magunkat. Néhányan e napon is magukra öltötték jelmezüket, bundáikat, s megviccelve a látogatótérbe lépőket, időnként pár percre mozdulatlanná meredtek a busóbábuk mellett. Volt is hangos riadalom, amikor hirtelen ismét élővé váltak...

A hangos riadalom hamarosan hangos nevetéssé változott, hiszen a Mladi Momci busócsoport előbb rövid táncbemutatóval, majd némi spontán bolondozással adott ízelítőt e szokás hangulatából, az átváltozó emberek életkedvéből. Ahogy telt az idő, egyre többen tették tiszteletüket a Busóudvarban, s hallgatták például Nagy Kálmán versét a szerző előadásában. A nyugalmazott történelemtanárt, helytörténészt természetesen az impozáns létesítmény is megihlette, költeménye híven adta vissza a hely szellemét, hangulatát, s azt az akaratot, amellyel a mohácsiak e páratlan tradíciónkat igyekeznek a maga külsőségeiben és hangulatában, életérzésében ország-világ elé tárni.

A folytatásban M. Bugarszki Norbert adott át díszes emléklapot azoknak, aki féltve őrzött busójárási eszközeiket, relikviáikat bocsátották a kulturális és közösségi színtér rendelkezésére annak érdekében, hogy valóban hiteles, gazdag és egyedülálló anyag mutassa be e népszokásunkat. Jelesül: Jaksics Györgynek, Reiter Józsefnak, Torma Katalinnak, Sipos Tibornak, a Busó Clubnak, Késics Györgynek és Mórócz Sándornak.

Hagyományok ide, múltba vesző eredet oda, a kor kommunikációs eszközeit is igyekszik segítségül hívni a Busóudvar, hogy a helyet népszerűsítse. A Facebookon a Busójárással és az új létesítménnyel kapcsolatban feltett kérdéseket helyesen megválaszolókat szintén ez alkalommal ajándékozták meg.

Képünkön: hiába az első bizonytalan lépések, azt már pár perc után érezni kezdik a gyerekek is: élő zenére a tánc, s az együttlét örömét megélni az egyik legnagyobb élmény.

Ádám Miklós