Nemzetközi rang - Mohácsnál jöhet létre a Dunai Rendészeti Koordinációs Központ
2013. szeptember 25. szerda 18:21

A projekt angol nevéből rövidítve DARIF, azaz a Dunai Folyami Fórum struktúrájának létrehozása címmel indult útjára 2013 nyarán az a kezdeményezés, melynek nyitókonferenciáját az elmúlt héten budapesti és mohácsi helyszíneken rendezték meg, magas szintű nemzetközi részvétellel.
Ausztria, Bulgária, Horvátország, Magyarország, Moldova, Németország, Románia, Szerbia, Szlovákia, valamint Ukrajna belügyminisztériumainak és rendészeti szerveinek képviselői és szakemberei prezentációk keretében osztották meg egymással tapasztalataikat, továbbá megvitatták a megvalósítás lépéseit.
A 2015 közepére realizálódó projekt legfőbb feladatául tűzte ki, hogy a vízi biztonság megteremtése érdekében összehangolja a Duna-menti országok illetékes rendvédelmi szerveinek és egyéb érintett hatóságainak tevékenységét.
A résztvevők reményei szerint azáltal, hogy a kooperációnak köszönhetően nem csupán a folyó egy-egy szakaszára, hanem annak egészére tudnak majd koncentrálni, kimutatható mértékben szorítható vissza a szervezett bűnözés is.
A kiépülő rendszer ezenkívül felbecsülhetetlen hasznosságú lehet katasztrófahelyzetekben, illetve azok megelőzésében.
A tagországok összesen öt szakértői csoportba delegálnak képviselőket. Ezek a munkacsoportok a következő területeket fedik le: bűnügyi kockázatelemzés, a személy- és áruszállítás rendészeti ellenőrzése, vízi közlekedés és vízi biztonság, közös műveletek és képzések, valamint adatcsere és információs rendszerek.
A projektet hazánk koordinálja Bulgáriával és Németországgal partnerségben, a nyitókonferencián elfogadott közös nyilatkozat pedig tartalmazza a Dunai Rendészeti Koordinációs Központ Mohácsnál történő felállításának szándékát.
A mohácsi központ stratégiai fontosságát a belügyminiszterek már a májusban megtartott müncheni Dunai Biztonsági Konferencián is kinyilvánították.
A DARIF teljes költségvetése 290 870 euró, melyhez az Európai Unió „Bűnmegelőzés és a bűnözés elleni küzdelem" elnevezésű programjából 261 783 eurónyi támogatást nyújtott.
Képünkön: Szekó József polgármester a Mohács Vízi Határkikötő és Magyar-Horvát Közös Kapcsolattartási Szolgálati Helyen fogadja a konferencia résztvevőit.
Cs. Á.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Olasz film nyitja a szombaton kezdődő...
- Kedden tartja közmeghallgatását a...
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Mohácson hadat üzennek a...
- Új helyen működik a Mohácsi Kórház...
- Hogyan működik a helyfoglalás a...
- Robogóval esett el egy férfi...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Dráma születhet a mohácsi csatáról