Adományokat gyűjtenek a kölkedi toronyóra cseréjéhez
Az önkormányzat 800 ezer forinttal járult hozzá a kölkedi református templom négy toronyórájának cseréjéhez, ami azonban több mint kétmillió forintba kerül. Az órák cseréjéhez pályázat révén nem sikerült forrást szereznie a Mohács-Kölked Református Társegyházközségnek, így a hiányzó pénzt önerőből és támogatásokból szeretnék előteremteni. A társegyházközség a köszönettel vett eddigi befizetések mellett továbbra is várja a falu lakosságának támogatását is, az adományok befizethetők átutalással az 50400072-11000437 számú számlára.A templom építését egyébként vélhetően...
Befejeződik a vízminőség-javító program Kislippón
A Széchenyi 2020 program keretében Kislippó önkormányzata csaknem 162 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a település ivóvízminőségét javító program megvalósítására. A beruházáshoz szükséges tízszázalékos önrészt az állam finanszírozta, így a falunak nem jártak kiadásokkal a végéhez közelítő munkálatok. A során az eddigi egy kutas rendszert bővítették a vízellátás biztonságának növelése, illetve a megengedettnél magasabb mangán- és ammóniumkoncentráció csökkentése érdekében.A kivitelezési munkák befejeződtek, a projekt teljes lezárására a hó végén kerül sor.
Forró vízzel öntötte le vendéglátóját egy férfi Szekcsőn, életveszélyes sérüléseket okozott
Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség a nyomozást egy férfi ellen, aki Dunaszekcsőn összeveszett vendéglátójával, majd leöntötte forró vízzel. Életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy 55 éves férfi ellen, aki 2017. november 9-én vendéglátóját bántalmazta Dunaszekcsőn. A gyanú szerint a férfi összeveszett a sértettel, majd forró vízzel szándékosan leöntötte vitapartnerét, aki ennek következtében súlyos, életveszélyes égési sérüléseket szenvedett.A rendőrök elfogták a férfit, gyanúsítotti kihallgatását...
Döntős a szebényi Nagy Fa...
Döntőbe került a szebényi Nagy Fa Az Év Fája versenyben. Ennek ellenére továbbra is szükség van a szavazatokra, hiszen a...
Újdonságokkal is várják...
Számos újdonsággal - köztük magyar-horvát kulináris kalandozásokkal, illetve stifolder- és kulenversennyel - várják július...
Kigyulladt egy horgászház...
A tűzeset során senki nem sérült meg. Kigyulladt és teljes terjedelmében lángolt szombaton éjszaka egy cölöpökön álló...
Lángra kapott a lábon álló...
A tűz lakóházakat nem veszélyeztet. Először a tarló, majd a lábon álló gabona is lángra kapott Szebény...
Újra a sombereki Horváth...
A legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent határozat értelmében Baranyában Horváth Zoltánt nevezte ki kormánymegbízottnak a...
Kiakadt a cukiságmérő: a...
Kétségkívül kiakadt a cukiságmérő szombaton délután a 13. Bólyi Motoros Találkozón. A hagyományos rendezvényre idén először a...
Vasárnap adják át a fekedi német nemzetiségi tanösvényt
A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata és a Fekedi Német Nemzetiségi Önkormányzat várja az érdeklődőket a fekedi német nemzetiségi tanösvény ünnepélyes átadásán 2018. június 17-én. A részleteket a mellékelt meghívó tartalmazza.„A magyarországi német építészet gyöngyszemeként" is emlegetett baranyai település tematikus útvonalnak fő motívuma a fa: a fekedi németek múltja és jelene, életmódja, hagyományai, ünnepei és mindennapjai nyolc tanösvény-állomás segítségével elevenednek meg.Hazánkban összesen több mint négyszáz településen élnek jelentős létszámban...
Leszakadt faágak zárták el az utat Szajk és Kölked közelében szerdára virradó éjjel
Kidőlt fák, elárasztott pincék: újabb durva vihar csapott le szerdára virradó éjszaka. Kedd éjjel Kölked és Erdőfűpuszta között nagyobb méretű faág az útra dőlt, és útzárat képzett, a mohácsi tűzoltók motoros fűrésszel megszüntették az akadályt. Pécsett, a Fenyő utcában egy 8 méter magas fa gyökerestől kidőlt, kidöntött egy távközlési oszlopot és leszakított egy távközlési kábelt valamint egy autót megrongált. A pécsi tűzoltók a fát motoros fűrésszel eltávolították.Lánycsók Kossuth utcájában egy családi ház tetőszerkezetében keletkezett tűz az éjszaka folyamán. A mohácsi...
Segítség az önkéntes lánglovagoknak: 12 baranyai egyesület kapott támogatást
Az önkéntes tűzoltó egyesületek támogatására kiírt pályázatra összesen 576 pályázat érkezett a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra. Baranyában 12 egyesület kapott támogatást. A pályázatok elbírálását, döntés előkészítését a Bíráló Bizottság a felállított és elfogadott prioritások, illetve szempontrendszerek figyelembevételével hajtotta végre.Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy döntésével a Bíráló Bizottság általi - a pályázati kiírásban foglaltaknak megfelelő - javaslatokat jóváhagyta, amelynek értelmében a 2018. évi pályázat keretében 576 önkéntes tűzoltó...
Több mint félezren...
A magyarországi német népdalkincs megmentése és továbbörökítése volt a célja annak az országos méretű flasmob-akciónak,...
Április legsportszerűbb...
Pénteken (május 25.) az április hónap sportszerűségi verseny győztesei kaptak ajándékot az MLSZ BMI jóvoltából az Igazgatóság...
Félárván maradt gólyafit...
A kölkedi Fehér Gólya Múzeum épületén található fészekben élő gólyacsalád egyik szülő tagja a szerdai vihar következtében...
Éjszakai őrjárat: tizenegy...
Péntekre virradó éjszaka ismét migránsokat fogtak el horvát-magyar határ közelében. A rendőrök 2018. május 25-én 1...
A sombereki Bényi Dávid...
- A történetet „Omitól" tanultam, napi háromszor-négyszer is elgyakoroltuk - emlékezett vissza a verseny után Bényi...
Kitüntette a finn...
Finnország köztársasági elnöke a Finn Oroszlán Lovagrend érdemrendjét adományozta dr. Habjánecz Tibor polgármesternek, ki az...
Túlélte a megpróbáltatásokat a Sátorhelynél rókacsapdába került rétisas
Tavaly egy Sátorhelyen kihelyezett élve fogó rókacsapdában esett fogságba egy rétisas, a madarat azonban kiszabadították, meggyűrűzték, a napokban pedig Apajnál azonosították - tehát szerencsésen átvészelte a megpróbáltatásait. A madártani egyesület beszámolója szerint még tavaly októberben történt az eset. Az egyik hivatásos vadász értesített őket arról, hogy a Sátorhelyen kihelyezett rókacsapdája egy rétisast fogott. A közelben lakó egyik önkéntesük gyorsan a helyszínre sietett, s ha már kapóra jött, meg is gyűrűzte a fiatal madarat.A zsákmányszerzésben még...
A labda helyett egy gólya kötött ki a hálóban Kölkeden
A falu polgármestere szabadította ki a madarat. A madártani egyesület beszámolója szerint érdekes eset történt a közelmúltban Kölkeden. A focipályán egy gólya keresgélt táplálék után, de nem figyelt eléggé, a belerepült a labdafogó hálóba. Rendesen belegabalyodott, de a madárszerető helyi polgármesternek sikerült sérülés nélkül kiszabadítania (a polgármesternek sem esett bántódása). A madárnak kissé ziláltak lettek a szárnytollai, de gond nélkül elrepült. A lábán egyébként színes gyűrűt viselt, így azon ritka esetnek lehettünk tanúi, mikor egy színes gyűrűvel jelölt gólyát...
Félpályás útlezárás lépett érvénybe Lánycsókon
Több helyre is riasztották a tűzoltókat a délutáni felhőszakadások következményei miatt. Mohácson lakingatlanokba, pincékbe beömlő víz miatt kérték az egységek segítségét.Lánycsókon a szántóföldről ömlik folyamatosan a víz az útra, ezért forgalomkorlátozás lépett érvénybe csütörtökön délután.
« Előző
399 | 420 | 441 | 462 | 483 | 504 | 525 | 546 | 567 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Dunafalván fogtak migránsokat...
- Első tiszti kinevezést kapott a...
- Anyakönyvi hírek: Isten hozott...
- Kommandósok csaptak le egy komlói...
- Maszkot öltött apraja-nagyja -...
- Megnyugodhatnak a kismamák:...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- A Medián szerint tovább esett a...

